2010. február 7., évközi 5. vasárnap

Az olvasmányhoz (Iz 6,1-8)

A vak is lát. Ha vakon született, ép érzékszervei közvetítésével agya képet készít a világról, talán színek nélkül, de a természet szokása szerint kiegészíti számára a világról azt, amit az ép szemű ember szemével lát, és nem biztos, hogy szegényebb a vakon született számára a világ. Tehát sajátos módon, de lát.

Az ép szemű ember sem azt látja, ami a csupasz valóság. Hiszen nézi a TV-t, és nem a műanyag keretet nézi, nem az üveget nézi a képernyő előtt, és nem a képernyőn keletkező elektromos kisüléseket látja, nem különálló pontokat vagy foltokat lát, hanem eleven embert és élő állatot vagy háromdimenziós tárgyakat lát. Mert nem a szem lát, hanem az agy.

A próféta is lát. Szokott álmodni a próféta is éppúgy, mint minden ember vagy állat, de lehet, hogy a növény is álmodik. A próféta is szokott „fantáziálni”, mint minden ember, főként a gyerek. A próféta is szokott éberen álmodni, mint minden ember pl. választások előtt és idején. Ez az ébren álmodás határozza meg, hogy elmenjen választani vagy ne, és ez határozza meg azt is, hogy kire fog szavazni, ha elmegy. A tényeknek, (ha van ilyen), nem sok szerep jut az ember életében.

A próféta látásából talán a jelen hiányzik, az a tényező hiányzik (és ez nem fogyatékosság, hanem rendkívüli képesség), amit a „normális” ember időnek nevez. A próféta látja a múltból folyamatosan kibontakozó jövőt (amit általában jelennek neveznek), és ez képben jelenik meg agyában. Amit elmond, az valami „lényeg”-nek a beöltöztetése egy a kornak megfelelő ruhába. Csak úgy képes beszélni a „lényeg”-ről, ha mindenki által ismert ruhába öltözteti. Ha nem képes erre, akkor hallgat. De akkor is lát, ha hallgat. Egészen sajátos módon lát.

Jézus szemléli Jeruzsálem erődítményét, és látja azt, ami évtizedek múlva majd bekövetkezik, mert a múltból bontakozik ki a jövő. Ez nem csak a történelemben van így, hanem az egyes ember élettörténetében is.

A szentleckéhez (1Kor 15,1-11)

Vajon milyen „evangélium”-ról ír itt az apostol? Nem az általunk ismert négy evangéliumos könyvről írhat, hiszen valószínű (sőt biztos), hogy levele korábbi írás, mint az általunk ismert evangéliumok. Saját, szóban elmondott tanítását nevezi itt evangéliumnak. Mit mondhatott el szóban? Lényegében ugyanazt, amit leveleiben is megfogalmazott. A Názáreti Jézus titkát mondta el. Ebben a levelében is összefoglalja ezt az evangéliumot. De adott korban és adott környezetben fogalmazza meg a Názáreti Jézus titkát. A titok szó itt, természetesen, nem azt jelenti, hogy „titokban kell tartani”, hanem azt, hogy ami a Názáreti Jézus személyében a lényeges, az el van rejtve. Az evangélium nem más, mint az elrejtett valóság feltárása. A másik oldalról nézve, az emberek „szemének”, látásának kiképzése arra, hogy a fizikai jelenségen túli valóságot is lássa.

Vannak írásában olyan elemek, melyek csak hallgatói számára fontosak. Ilyen pl. az „Írások”-ra hivatkozás. Az „Írások” itt a prófétai jövendölések, melyek csak a zsidók által ismertek.

A lényeg az ő evangéliumában az, hogy a Názáreti Jézus, aki valós emberi testben élt, meghalt testi halállal, de feltámadt, él. Lehet vele találkozni. Ennek ő tanúja. Még az is találkozhat vele, aki nem hisz a feltámadásban és magát Jézust sem fogadja el, annak, akinek hirdetik. Pál is ilyen tagadó volt, sőt ellensége Krisztusnak, mégis megjelent neki is.

Az evangéliumhoz (Lk 5,1-11)

Te nem csak az vagy, aki vagy. Te az is vagy, aki lehettél volna, te az is vagy, aki még lehetsz. Péter maradhatott volna halász. Jézus Péterből emberhalászt teremtett. Jézus ugyanis felismerte Péterben Róma első püspökét. Ugyanolyan ez, mint a pásztorok vagy a napkeleti bölcsek vagy az agg Simeon és Anna próféta asszony esete: látnak egy pólyás gyermeket, aki külsőre semmiben sem különbözik a többi gyerektől, és felismerik benne a fölkentet, a Krisztust.

Vannak, akik nagyon szeretik Anthony de Mello stílusát, gondolatait, és így természetesen vannak olyanok is, akik eretneknek tartják, és óva intenek másokat olvasásától. Legjobb előítélet nélkül olvasni őt, mert tanulni lehet tőle. Azt hiszem, aki szereti az ő stílusát, az már megbékélt a saját lelkében lakó eretnekkel, és üdvözli benne a nem szemellenzős katolikust. Aki óva int olvasásától, az titokban fél, hogy eretnek lesz, ezért másokat óv ettől. Hiába! Fel kell nőni a szabadsághoz! A nem szektás katolikus szabad ember, olyan, mint Assisi Szent Ferenc (és ha nem félnék a farizeusoktól, azt is mondanám, hogy olyan szabad, mint a Názáreti Jézus). E kényszerű bevezetés után talán jó illusztráció lehet De Mello következő gondolata az evangéliumhoz:

(A csend szava: A zseni)
Egy író jött a kolostorba, hogy könyvet írjon a Mesterről.
– Az emberek azt mondják, hogy te zseni vagy. Igaz ez ? – kérdezte.
– Minden bizonnyal – mondta a Mester nem éppen szerényen.
– S mitől lesz valaki zseni?
– A felismerő képességétől.
– Mit ismer fel?
– A lepkét a hernyóban, a sast a tojásban, a szentet az önző emberben.

Miért? Talán meg van írva? Lehet. De az is teljesen igaz, hogy a körülményeket felvállalod vagy elutasítod szabadon (szabadon?). A körülmények és te együtt vagy te. Ezt elfogadod, azt elutasítod. Te és az, amit elfogadsz vagy elutasítasz, együtt vagy te. Te akkor leszel igazán te, ha olyan leszel, az leszel, amilyennek, akinek Isten akar látni téged. És ezt egyedül te tudod. Õ a legtöbbet, a legjobbat akarja kihozni belőled, de csak veled, hogy ne ő légy te, hanem te legyél ő. És ő sohasem mondja azt, hogy most megállhatsz, mert beérkeztél. Soha! Ez az örökkévalóság. Állomások vannak, de végállomás nincs, mert ezt jelenti a végtelen és örökkévaló. És te a végtelenre, az örökkévalóra vagy predestinálva.

A mai evangélium jól tanulmányozható eset arra, hogyan készíti elő Krisztus Pétert arra, hogy emberek halásza lehessen.

Péter ért a halászathoz. Minden szakmának vannak dogmái. Péter jól ismeri szakmájának dogmáit, mert bizonyára már legkorábbi ősei is halászok voltak.
Péter találkozik egy emberrel, akit annyira tisztel, hogy a zsigereibe ivódott dogmáit is képes félretenni. „A te szavadra...” És megtörténik a csoda.
Péternek meg kellett ezt tapasztalnia, hogy az emberek között halászva akkor is kivesse a hálót, ha semmi remény nem kecsegtet.
Ez az eset arról is elmond valamit, hogyan érkezik életünkbe a kegyelem. Amikor nem várjuk, amikor emberileg nincs esély, nincs remény.

Hol találod meg ezt a Krisztust? Magadban. Amikor elhatározod, hogy elindulsz megkeresni őt, már zörget az ajtódon. Azaz, figyelj befelé, ne nyüzsögj, ne menekülj magadtól, csöndesedj el, nézz mélyen magadba, és látni fogod mi a következő lépés. Megtalálod azt, aki megmondja, merre kell indulnod, hogy legjobb éned élhessen.

Buzgán József (buzgan.jozsef[kukac]gmail.com)