2010. január 10., Urunk megkeresztelkedésének ünnepe

Az olvasmányhoz (Iz 42,1-7)

Ha bármelyik próféta írását olvassuk, fogalmazhatunk úgy, hogy Isten szól a próféta által, de azt is mondhatjuk, hogy a próféta szól Isten nevében. Mindkettő igaz elvileg, de gyakorlatilag mégis a második változat fedi jobban a valóságot. Hiszen aki évek óta prédikál, tapasztalhatja, hogy ha lehangolt hegedű a lelke, akkor bármennyire szépen akar szólni, mégis csak nyekereg, hamis a hang a vonó alatt. Máskor észre sem veszi, oly heves, elragadtatott, de ha lehiggadt, és képes visszatekinteni önmagára, felfedezheti a hév mögött uralkodni vágyó énje csaholását. Az biztos, hogy mindig rajtakapja önmagát, miközben Isten nevében beszél, hogy önmagát is adja, akaratlanul is. Nem lehet ez másképp a prófétánál sem. A prófétai személyiség irányításra, uralkodásra termett tulajdonságokat hordoz. Éppen ezért oly szívet gyönyörködtető az a kép, melyet ma fest elénk a messiásról a próféta.

Milyen könnyű elképzelni az eljövendő messiást királynak! Uralkodni vágyó énünk szívesen vetíti ki magát a messiás királyi megjelenésébe. De azt a békét, melyet csak Krisztus képes adni, („az én békémet hagyom rátok, az én békémet adom nektek” – Jn 14,27) csak az találja meg, aki megtalálja önmagában, és engedi érvényesülni azt a szelíd erőt, mely az Izajás által megfestett messiásból árad: „nem emeli föl hangját” – „a megtört nádszálat nem töri össze” – „a pislákoló mécsbelet nem oltja ki”. Az ilyen ember képes megkapni és megőrizni Krisztus békéjét. Az ilyen embernek hasonlót mond Krisztus, mint Fülöpnek mondott (vö. Jn 14,9). A kép egy pontján önmagát is megfesti a próféta, talán akaratlanul: „kedvét nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. A finom vonásokkal megfestett messiási kép minden vonása fölött hosszan lehet és érdemes meditálni.

Van azonban a képen egy másik személy is, legalábbis formailag más személy: a mindeneket teremtő Isten képe, az ókori ember világképébe illesztve a Mindenhatót. De itt is finomak, nagyon gyöngédek az ecsetvonások: „én fogtam meg a kezed”. Nincs ennél emberibb és megnyugtatóbb kép Istenről, az Atyáról: kezem a kezében, és együtt megyünk, hogy világosságot vigyünk a sötétben élőknek, hogy megnyissuk a vakok szemét, hogy felszabadítsuk a rabokat. Ez az igazi Messiás, aki nekem pedig azt mondja: „Kövess engem!” Aztán, ha lemaradok, megvár és megfogja a kezem.

Az olvasmányhoz (ApCsel 10,34-38)

Péter is fest, és látszik, hogy mesterei között van Izajás próféta is. A helyzet úgy kívánja tőle, hogy hívei számára Isten tulajdonságai közül kiemelje ecsetjével azt, amit így nevez: „az Isten nem személyválogató”. Nem könnyű ezt a tulajdonságot képben megjeleníteni. Ha mégis megkíséreljük képben látni azt a ragyogó erényt, hogy nem személyválogató, akkor a jó anya vagy a jó apa jelenítheti meg, akinek sok gyermeke van, és egyformán szereti őket. Bár Jézus szerint Isten a megtért bűnösöket egy kicsit jobban szereti, mint az igazakat. Ilyen az ízlése!

Péter valamiért nem elégszik meg azzal, hogy kijelenti: „Isten Szentlélekkel kente fel a názáreti Jézust. Hozzáteszi: „és hatalommal”. De nem áll meg itt, mert sokan felbiztatva éreznék magukat valami érzéketlenségre valló „hadműveletre”. Mindjárt hozzáteszi, hogy mire használta hatalmát a Názáreti Jézus: „ahol csak járt, jót tett, meggyógyította az összes ördögtől megszállottat”. Még itt sem áll meg Péter, hanem megokolja, hogy miért úgy és ott élt hatalmával, „hol már ember nem segíthet”: „mert vele volt az Isten”. Ennek a mondatnak a tartalmát nagyon sokan ismerhették tapasztalatból. Õk formálták belőle a legértékesebb jókívánságot: „Az Úr legyen veletek!” Kívánhat-e ennél jobbat ember: legyen velem az Úr?

Az evangéliumhoz (Lk 3,15-16.21-22)

Jézus megkeresztelkedését ünnepeljük ma, de nem kerülheti el figyelmünket Keresztelő János ígérete sem: „Õ majd Szentlélekben és tűzben fog benneteket megkeresztelni.”

A Názáreti Jézus megkeresztelkedik és elindul, hogy világosságot vigyen a sötétségben élők számára, hogy megnyissa a vakok szemét, és kiszabadítsa börtönükből a rabokat. Mindezek jelképesen jelzik küldetését a messiásnak, aki követőket keres, minél többet, és azt mondja, hogy ők is keresztelkedjenek meg és azon az úton járjanak, melyen ő is járt. Értelmezni, magyarázni kell e többnyire jelképes értelmű szavakat, mondatokat. Legjobb magyarázat rendszerint a példa. Mondok egy ilyen példát.

11 éve olvastam egy könyvecskét, a címe: „Repülj, kicsim, repülj!” A könyvecske műfaja életrajzi regény, főszereplője Nicky Cruz, aki 18 éves korára már 17 embert gyilkolt meg, de nem tudták elítélni, mert senki nem mert ellene vallani. Alvilági jelenség, amilyenből elég sok van. Mit lehet tenni ezekkel az emberekkel? Csak az erőszak nyelvén értenek.

Egy napon megjelenik azon a környéken ahol az ő bandája tanyázik, egy utcai prédikátor, aki Krisztust hirdeti, éppen „a sötétségben élők” számára. Ismeri Nicky hírét, és találkozik vele. Ennek a találkozásnak leírásából idézek részleteket.

– „Nem félek tőled, Nicky! Lehet, hogy kemény akarsz lenni, de belülről éppen olyan vagy, mint mi mindnyájan. Félsz. Eleged van a bűneidből. Egyedül vagy. De Jézus szeret téged.”
Meghökkentem. Honnan tudja, hogy egyedül vagyok? Mit gondolt, mikor a bűneimről beszélt? De hiszen én egyáltalán nem vagyok egyedül. A banda mindig velem van. Minden lányt megkaphatok, akit csak akarok. Az emberek félnek tőlem. Ha látják, hogy jövünk, lelépnek a járdáról. A banda főnöke vagyok, hogy tarthat engem valaki magányosnak?
Adtam a nagyfiút: 
– Azt hiszi, hallgatok magára, veszem a Bibliát és szaladgálok, mint egy pap és azt mondom az embereknek: ez itt Nicky Cruz, aki megtért?”

….És mi történt? Az amit magáról el sem tudott képzelni. Megtért, fogta a Bibliát és szaladgált a bandák, a kábítószeresek és prostituáltak között, és hirdette nekik, hogy őket is szereti Isten. Megtérése természetesen nem egy pillanat műve volt, és annak is hosszú a története, hogyan lett prédikátor.

Megtérése után üresnek és gyengének érezte magát. Erről szól a következő idézet:
– „Ha Isten elküldte az Õ Lelkét – kérdeztem, miért nem küldi el nekem is?
– Megtette! – kiáltotta a rektor. Felállt és kis íróasztala mellett fel-alá járkált. Megtette, csak te még nem fogadtad el.
– Isten elküldte, de én nem fogadtam el... Ezt nem értem. Megpróbáltam megváltoztatni az életemet és elhagyni a bűneimet. Böjtöltem és imádkoztam, de semmi sem történt. Mit kell még tennem?
Nevetett.
– Semmit sem tehetsz, Nicky, csak kérned lehet.”
Nicky! Amerikában még sok százezer fiatalember él úgy, mint te éltél. A gyűlölet bilincsében vannak, bűn és félelem uralkodik rajtuk. Egy olyan emberre van szükségük, aki az ő soraikból való. Másokra nem hallgatnak. Te beszéled a nyelvüket. Olyan vagy, mint ők. Isten téged kivezetett a csatornából, hogy te is kivezethess másokat.”

Azt hiszem, csak akkor tapasztalhatta meg Nicky a Szentlélek erejét, amikor elindult, hogy világosságot vigyen a „sötétségben élők” világába. Nincs ez másképp másokkal sem, itt sem, és ma sem.

Buzgán József (buzgan.jozsef[kukac]gmail.com)

Magyar Kurír