2010. június 27., évközi 13. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (1Kir 19,16b-19-21)

Azon gondolkodom, milyen alapon, kinek a megbízása alapján (szentel papot) állít maga mellé „munkatársat” Illés. Sőt, ha a magyar fordítás megfelel az eredeti szöveg értelmének, akkor nem is maga mellé veszi Illés Elizeust, hanem maga helyett állítja őt szolgálatba. Milyen jogon és kinek a megbízásából? Azon a jogon, hogy egyedül maradt hű Izrael Istenéhez, Jahvéhoz, és az „ügy”-nek szentelte életét, készen a vértanúságra is? Van ilyen jog, vagy csak volt? Van válasz, de fogalmazza meg mindenki magának, miután jól megfontolta a dolgot. De a témánál maradva, Pál milyen alapon „szentelte fel” Timóteust?

„Ezért figyelmeztetlek, éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán van benned.” Pál apostol kitől kapott küldetést és joghatóságot? Egyenesen Krisztustól? Van ilyen, vagy csak volt?

Eszembe jutnak a rákosi-kádári korszak börtönben működő főiskolái. Akkor még volt „papi hivatás”. Sokakat külföldön szenteltek pappá, és lettek titokban papok, szerzetes-papok. Miért küldött az aratás ura akkor munkásokat lehetetlen körülmények közé aratni? Miért vallja az idős jezsuita, Godó páter, hogy a börtön volt számára a lelkipásztorkodás legeredményesebb területe? (Õ is rab volt, ártatlanul!) Miért nem küld ma munkásokat aratásába az aratás ura? Pedig imádkozunk papi és szerzetesi hivatásokért. Illés talán úgy gúnyolna minket, akik kérjük az aratás urát, mint gúnyolta Baál papjait miközben azok táncoltak az oltár körül, tüzet kérve az égből?

Paphiányos korunkban a hiányból fakadó gondok sok gondolatot felvetnek. Ha Pál feltette kezét Timóteusra, már Timóteus is feltehette kezét arra, akit erre méltónak talált. Timóteusnak adott „joghatóságát” Pál csak ebben a mondatban korlátozza: „Kezedet elhamarkodva ne tedd föl senkire” (1Tim 5,22) Egészséges keresztény közösség az, amelyben egy sem akad, akire Timóteus megfontoltan föltehetné kezét, ha ma élne? Ha ma egy hatvanon túli életkorban lévő pap, négy-öt egyházközségben sem talál(hat) valakit, akit maga helyett állíthat(na) csak egy vasárnapra is egy esztendőben, hogy igeliturgiát tartson, temessen, miről árulkodik ez a körülmény? Csak Istentől várható segítség ezen a területen? Illésnek kell visszatérnie, hogy megoldás szülessen ma az egyházban?

Gondolatok a szentleckéhez (Gal 5,1.13-18)

Kezembe veszem Henri Boulad Használd szabadságodat! című könyvét. Merem ajánlani mindenkinek, hogy olvassa el, olvassa el újra. Itt csak néhány idézet fér el, de amennyi elfér, azt így ajánlom megfontolásra, hogy érezzük, tudjuk: nekünk írja Pál apostol: „ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak benneteket.” H. Boulad könyvében olvasom: „Az ember nem lehet szabad, mert erősen függ a társadalmi kapcsolatok szövevényétől, amelyek cselekedeteit teljességgel meghatározzák.” (Ezt Durkheim, a nagy szociológus állítja a XIX. században) Nem feltétlenül igaz!

„Szabadnak nevezett cselekedeteink tudatalattink mélyrétegeinek irányítása alatt állnak.” (Ezt Freud állítja.) Nem feltétlenül igaz! „Tudósok tanítanak arra, hogy pszichikai magatartásomat, s ennek megfelelő döntéseimet mirigyműködésem határozza meg. Tehát tudtomon kívüli „uralkodó erők” hatnak mélyen a bensőmben, ahova nem juthatok el.” Nem feltétlenül igaz!

Mit ajánl H. Boulad? Idézem egy (több is van) tanácsát: „Ha egy ajtó becsukódik előttem, fogadok, tíz másik nyílik ki valahol. Keresni fogom, és meg is találom őket!” Húzzuk ki szótárunkból az önmentegető szócskát: „ha”! – „Ha a helyzet egészen más lenne, akkor én…” – Nem, egy eltorlaszolt út helyett tíz nyitottat is találhatok, mert az ember képes arra, hogy bilincseit szétfeszítse, azáltal, hogy úrrá lesz saját determinista szemléletén.”

Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 9,51-62)

Milyen érdekes! Jézus tanítványai tüzet akarnak nyitni a szamaritánusokra, mert azok nem adtak nekik szállást. Nagyon érdekes! Mintha géppisztoly lenne a tanítványok kezében, és csak tűzparancsot kérnének az Úrtól, a parancsnoktól. „Uram, ha akarod, lehívjuk az égből a tüzet, hadd pusztítsa el őket!” Milyen tűzszerszámuk van ezeknek a tanítványoknak? A kérdésre egyféle választ kapunk Illés próféta történetében.

Csak azt nem értem, hogy a Lukács 9,54-ből miért maradt le az Illésre utaló rész: „miként Illés tette”. Mert a Károli fordításban még ott van: „Mikor pedig ezt látták az ő tanítványai, Jakab és János, mondának: Uram, akarod-é, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből, és eméssze meg ezeket, mint Illyés is [2Kir 1,10.12] cselekedett?” (Lk 9,54) Érdemes elolvasni, mire utalnak Jézus kiváló tanítványai. A 2Kir 1,10-14 krimibe vagy horrorfilmbe illő jelenetben leírja, hogy Illésnek volt valamiféle „tűzfegyvere”. Ezt a témát lezárhatjuk azzal a megjegyzéssel, amelyet Jézus a „tűzparancsot kérő testőreinek” mond:  De Jézus megfordulván, megdorgálá őket, mondván: Nem tudjátok minémű lélek [Mt 5,44.45] van ti bennetek: Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse [Jn 3,17 és Tim 1,15] az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa. Elmenének azért más faluba. (Lk 9,55-56) Ezt megint a Károli fordításból kellett idéznem, mert nem tartom itt egyenértékűnek a fenti mondatokat ezzel a lazán elejtett megjegyzéssel: „de ő rájuk pirított” (ahogy némely fordítás fogalmaz).

A papi hivatások helyzete ma

Húsz évvel ezelőtt valahol ezt a statisztikát találtam: Az egyház helyzete papi hivatások tekintetében ma, Magyarországon: A két világháború között 5000 pap volt Magyarországon. 1984-ben már csak a fele, 2500. 2008-as adat szerint a katolikus papok száma 2149. A latin szertartású papok több mint fele 60 éven felül van.

Nem lehet véletlen, hogy az evangéliumban ma két ember szólal meg, akik Jézus követői és majd küldöttei akarnak lenni. Az egyiket finoman figyelmezteti a várható nehézségekre Jézus, a másikkal szemben még azt sem mondhatjuk, hogy megértő, oly határozottan szólítja fel követésére. Nem lehet ez a körülmény véletlen, de mi a magyarázata?

Sokféle magyarázat lehetséges. Az egyik lehetségest így gondolom a mai helyzetet szem előtt tartva. Sokan kapnak ösztönzést ma is az evangélium hirdetésére, de az Úr Krisztus a mai életkörülmények által finoman figyelmezteti mindet, hogy sok dologról le kell majd mondanod, sőt lehet, hogy mindenről le kell majd mondanod, sőt biztos, hogy mindenről le kell majd mondanod. És szinte mindenki elsomfordál, szomorúan vagy egykedvűen, rágógumival a szájában, és azt mondja: „Ja, akkor mégsem.” A gazdag ifjú utódai ők, bár lehet, hogy a parancsokat nem tisztelik úgy, ahogy az tisztelte.

A második csoportba tartozók is sokan vannak ma. Õk magukra hagyják a holtakat, de aztán feleszmélnek és megkérdezik: „Hogy is mondtad, Uram? Hová menjek? Mit hirdessek? És az Úr hallgat. Várja, hogy maguktól találják meg kérdésükre a választ. Ehhez pedig idő kell. Időt kapsz, de a válasz nem maradhat el, ha helyzeted alkalmassá tesz arra.

Buzgán József