2010. május 2., húsvét 5. vasárnapja

Gondolatok az olvasmányhoz (ApCs 14,21b - 27)

Az élet harc. Annyira igaz, hogy „közhely” megállapítani: az élet harc. Az evangélium számára is harc az élet. Harcolnia kell bennem a számomra érzékelhető, de mégis ismeretlen erőnek, hogy győzzön az evangélium, az örömhír. Harcolnia kell általam, általunk a világban az evangélium győzelme által nyert erőnek, hogy győzzön az evangélium a világban, átitassa a világot, mint a kovász a tésztát. Ha győzött az evangélium bennem vagy a világban, külső látszatra nem történt semmi, pedig új világ született, újjászülettem.
Szükségképpen fordítva is igaz: ha visszavonulóban van az a bizonyos erő, mely képessé tesz engem újjászületni, mely képes átalakítani és újjá formálni a világot, külső látszatra akkor sem történik semmi, és mégis romokban heverek, és romokban hever a világ. Az evangélium győzelméért folytatott harc, szabadságharc. Sok szorongattatás közepette folyik minden csata ebben a szabadságharcban, és vannak vesztes csaták is, sőt külső látszatra megbukhat maga szabadságharc, de csak idő kérdése, és ünnep lesz a szabadságharc kezdete és minden csatája, a látszólagos vesztett csaták, és a végső látszólagos kudarc ellenére is. A magyarázat is megtalálható a mai olvasmányban az evangélium győzelméért folytatott szabadságharc különös logikájára: „elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk”.
Van még az olvasmány végén egy jelentéktelennek látszó fél mondat:” a pogányok előtt is kitárta Isten a hit kapuját.” Mi hajlamosak vagyunk „sírni”, hogy pogány lett körülöttünk (és bennünk) a világ. Oktalanság ez a „sírás”, hiszen a világ természete szerint pogány. De ha van fülünk a hallásra, akkor az egy kiáltás. A kiáltás magyarul így hangzik: „szabadítsatok fel, az evangélium kovásza által!”

Gondolatok az szentleckéhez (Jel 21,1-5a)

Így tavasszal, zsong a föld a megújulás ezer nyelven hangzó himnuszától, és elkápráztató gazdagságban pompázik a megújuló természet tarka ruhájában. Kérdezgetem a föld színét buján betakaró virágokat: akartok ti új eget és új földet? Kérdezgetem az ünnepi díszbe öltözött virágzó gyümölcsfákat: akartok ti új eget és új földet? Az egész természet együtt zsongja: a bennünk lüktető élet az új ég és új föld. Szüless újjá te is, akárhány éves vagy, és tapasztalni fogod, hogy benned lüktet az új ég és új föld üde ereje. Ne kutasd a globális és eszkatológikus jövőt! Azt bízd Istenre! Most szüless újjá! Lehetséges. Szükséges!
Nézd csak nemzetedet! Újjászületni akar. Nemzeted álmot lát, a maga új Jeruzsálemét látja, és olyan szépnek látja, mint a vőlegényének fölékesített menyasszonyt. Nemzeted új hazát lát, melyben semmi sem választja el a magyart a magyartól; semmi, ami legyőzhető ne lenne. De nincs új haza és új Jeruzsálem a tiszta és élő örömhír győzelme nélkül. Benned kell győznie az örömhír erejének, hogy általad a világban is megjelenhessen és győzhessen, hogy átformálja a világot, mint tésztát az élesztő. Igen, az evangélium, Krisztus örömhíre az élesztője ennek a világnak, és neked. A Te lelked az Isten hajléka az emberek között! Istennek nem kell helyet szorítani a világban; a világnak kell helyet kérnie Istennél. Õ pedig hív és vár. Ha elindulsz feléje, Õ máris ott van veled, letörli könnyeidet, és azt mondja: „Na, jó, újjáteremtelek!” Te pedig élvezni fogod, hogy otthon vagy, biztonságban vagy mindörökre.

Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 13,31-33a, 34-35)

A mai napra kijelölt evangéliumi olvasmány ezzel a bevezetéssel kezdődik: „Amikor elment, Jézus beszélni kezdett: Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne.” Akinek van füle a hallásra, érzékeli az ünnepélyeset, a fenségeset Jézus szavaiban: „most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne.” Mikor is következik be ez a pillanat? Ki ment el? Júdás ment el. Azért ment el, hogy hívja a kardokkal és dorongokkal felfegyverkezett zsoldosokat, akik Õt elfogják, megalázzák, megkínozzák és megölik. Õket hívja Júdás. Az ember, a hétköznapi ember azt mondaná, most következik a tragédia. Jézus azt mondja: „most dicsőül meg az Emberfia”. A Júdások árulásba menekülő hitványságát le lehet győzni. Úgy, ahogy Jézus tette: vállalta a megaláztatást, a kínokat, a testi halált. A főpapok hatalomféltésből eredő vakságát le lehet győzni. Úgy, ahogy Jézus tette: vállalta a megaláztatást, a kínokat, a testi halált. A nép nyájszellemből eredő ingatagságát le lehet győzni. Úgy, ahogy Jézus tette: vállalta a megaláztatást, a kínokat, a testi halált.
Mielőtt megérkezne a kardokkal és dorongokkal felfegyverkezett csapat, élükön Júdással, a szegényekre is gondot fordító Júdással, aki csókkal jelzi majd, hogy kit kell elfogni, megalázni, megkínozni és megölni, az Emberfia végrendelkezik. Csak percei vannak hátra, most összefoglalja egy mondatban, amit három éven keresztül fejtegetett, ami öröktől fogva tudott. Azt mondja, ha úgy tetszik, tekintsétek parancsnak, mert még szolgai bennetek a lélek. Ha úgy tetszik, tekintsétek úgy, hogy amit mondok, új parancs, mert szomjazzátok az újat, mert nincs még érzéketek arra, hogy ami érték, az örök. Ami örök, az mindig új. Íme az új parancs: „Szeressétek egymást!” Az, és csak az a tanítványom, aki e parancsot követi. Pont. De lehet felkiáltó jel is e rövid mondat végén: „Szeressétek egymást!”
Talán nem is kellene folytatni, hanem azt mondani: megyek, és amíg élek, ezt a parancsot követem. Milyen szép is lenne, ha ez sikerülne. De többnyire csak kísérlet marad e parancs követése. Miért? Mert az ember, ember. A Szeretet pedig Isten. Az ember Isten kísérlete, hogy a szabadsággal megajándékozott ember, képes-e a Szeretetre.
Miben áll ez a szeretet? A választ mindenki sejti, de ha szavakban kell kifejezni, nem is olyan könnyű. Elővettem egy okos könyvet, a Biblikus Teológiai Szótárt, keresvén, mit ír a szeretetről. Íme, ezt írja:
„Az Isten iránti szeretet és a felebarát iránti szeretet elválaszthatatlan. A vallásosság, ha nem jár együtt a felebaráti szeretettel, értéktelen formaság. Ez nem azt jelenti, hogy nincs értéke a vallásosságnak, hanem azt, hogy vallásosságom csak akkor értelmes és értékes, ha a felebarát iránti szeretet gyakorlásában segít.
Az Isten iránti szeretet abban áll, hogy minden körülmények között, a legkegyetlenebb helyzetben is hiszem, hogy Isten szeret, hogy a bajok és nehézségek nem annak jelei, hogy megfeledkezett rólam, vagy szeszélyesen büntet, hanem erre szükségem van, bár én nem tudom miért. "Legyen meg a te akaratod."
A szeretet Isten adománya, mellyel élni nem mindig öröm, hanem gyakran áldozat, megbocsátás akkor is, ha visszavágni volna kedvem.
A szeretet közösség. Ezen az alapon lehet értelmezni Krisztus urunknak ezt a kijelentését: "Ahol ketten vagy hárman együtt vannak az én nevemben, velük vagyok."

Buzgán József (buzgan.jozsef[kukac]gmail.com)