2010. november 14., évközi 33. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Mal 3, 19-20a)

Az a nap, az a bizonyos nap, melyről a próféciák szólnak, abban az értelemben veendő, mint a teremtés napjai. Az a nap, akár a teremtés napjairól olvasunk a Biblia első oldalán, akár a teremtett világ végét jelentő napról olvasunk a próféciákban, nem a mai értelemben vett dátum, nem történelmi vagy csillagászati események által megjelölhető időpont. Nem is abban az értelemben vett „idő”, amit órával, napkeltével és naplementével, holdciklusokkal, évszakokkal és csillagászati évekkel szokás mérni. Az a nap, az a bizonyos nap úgy határozható meg, ahogy a zsoltáros fogalmaz: „Mert ezer év előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt. Vagy annyi, mint egy éjjeli őrállás.” (Zsolt 90,4) Péter apostol is figyelmeztet erre második levelében: „Szeretteim, főképp egy dolog ne kerülje el figyelmeteket, az, hogy egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap.” (2Pét 3,8)

Éppen az előzőekből következik, hogy az a nap minden generáció és minden ember életében bekövetkezhet, és rendszerint be is következik. Mi jellemzi azt a napot? Az, amit Malakiás leír: tűzben ég el azon a napon az forma, mely kevélységet és gonoszságot hordozott, elég a tűz valamilyen formájában, mindenestől elég, elhamvad. Csak a hamu marad. Annak a napnak eseménye az is, amikor felragyog az a forma, mely igazságot hordoz, istenismeretet és istenszeretetet. Megjelenítője lehetek a kevélységnek, a gonoszságnak. Megjelenítője lehetek az igazságnak, az istenismeretnek és istenszeretetnek. Az a nap, az a bizonyos nap a tűz próbája. Elég, elhamvad, ami a tüzet táplálja, és felragyog, ami el nem éghet, mert örök érték, örök világosság.

Gondolatok a szentleckéhez (2 Tessz 3, 7-12)

Akár Pál apostol írta, akár egy pszeudonim szerző a tesszaloniki hívekhez címzett második levelet, az nyilvánvaló, hogy a levél megírására Krisztus második eljövetelének várása, és az azzal kapcsolatos tévedések adtak okot. Tehát itt is ama bizonyos napról esik szó, mint Malakiásnál. A levélből kiderül, hogy akik közelinek tartották (vagy éppen soha be nem következőnek) ama napot, azok naplopók voltak. (Milyen gazdag is a magyar nyelv! Aki dolgozhatna és nem teszi, az lop: a napot lopja, „naplopó”.) Találgatni, hogy kik is voltak azok a naplopók és miért nem dolgoztak, nem érdemes. Azzal a gondolattal azonban érdemes foglalkozni, amire a levél a figyelmet irányítja. A levél szerint Pál apostol a saját példáját állítja a keresztények elé, amikor azt írja: „Senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek ne legyünk terhére.”

Ideális lenne emberi elképzelés szerint, ha olyanok hirdetnék az igét, akik nem abból élnek, hanem anyagilag függetlenek lennének. A gyakorlat mégis arról szól, hogy ahol a közösségnek nincs olyan vezetője, aki teljes idejét a közösségnek szentelheti, ott nincs is közösségi élet. De miből éljen, aki teljes idejét a közösségnek szenteli? Bizony, nehéz ezt a kérdést a gyakorlatban megválaszolni, megoldani. A kompromisszum kikerülhetetlen.

Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 21, 5-19)

A kereszténység úgy született, hogy közelinek tartotta és hirdette a világ végét. De nemcsak a kereszténységet foglalkoztatta ez a gondolat. Josephus Flavius zsidó történetíró, Arhceologia Iudaica c. könyvében pl. ezt írja.
"Ádám harmadik fiának, Séthnek a gyermekei mind jólelkűek voltak, megőrizték az ország békéjét, és boldogan éltek. A csillagzatok ismeretére támaszkodtak, és meghatározták az égitestek pályafutását. Hogy felfedezéseik rejtve ne maradjanak, és hogy elterjedésük előtt veszendőbe ne menjenek - mivelhogy Ádám meghirdette minden dolog pusztulását egyszer tűz, másodszor pedig özönvíz által -, azért két oszlopot emeltek: az egyiket égetett agyagból, vagyis téglából, a másikat pedig kőből. Mindkettőre felrótták tudományukat, hogy ilyen módon, ha a téglaoszlop a víz hatalma folytán megsemmisülne, a kőoszlop őrzi meg a feliratokat az utókor számára. Tűz általi pusztulás esetén pedig a téglaoszlop őrzi meg a feliratokat. A végén hozzáteszi: Ezek az oszlopok ma is láthatók Sziridu földjén." (Várkonyi Nándor, A Sziriát oszlopai)

Platón, az egyiptomiak hagyományát jegyezte fel Timaiosz c. művében. Ott ezt olvashatjuk: "Sokszor és sokféle módon pusztultak már el az emberek. Leggyakrabban tűz és víz által. Időnként nagy tűz semmisít meg minden földi lényt. Vizözön is sokszor pusztított már. A pusztulás azonban megújulással, újrakezdéssel jár együtt. A világ időnként őstűzben hamvad el, azután újraalakul.”
Az ószövetségből ma hallottuk Malakiás próféta jövendölését erről a tűzözönről. Dániel könyve tartalmaz bőségesen homályos jövendöléseket, az újszövetségi írások közül is több. A második Péter levélben pl. ezt olvassuk: Eljön az Úr napja, mint a tolvaj. Akkor az egek nagy robajjal elpusztulnak, az elemek megolvadnak a hőségben, s a föld és rajta minden alkotás tűzben ég el. Majd így zárja a jövendölést: Mi azonban új égre és új földre várunk, mely az igazság otthona."

1595-ben Velencében egy bencés szerzetes, Arnold Wion, Lignum Vitae címmel kétkötetes könyvet adott ki. Benne említést tesz az öt évszázaddal korábban élt Szent Malakiás írországi szerzetes jóslatairól, melyek szerint 2012-ben a Vatikán meg fog szűnni, felszámolódik, s az általa képviselt vallás sem viseli többé a római jelzőt. Nem a kereszténység végét jelzi ez, még csak nem is a katolikus hagyományok megszűnését, hanem az évezredes központi vezetés végét. Malakiás próféciáiban 1143-tól, II. Celesztin megválasztásától a 2012-es évig bezárólag pontosan 111 pápát említ. Szent Péter apostol utódai közül az utolsót Gloria Olivae (Az olajfa dicsősége) névvel illeti, aki II. János Pált fogja követni.
Vajon mit jelenthetnek a rájuk jellemző nevek? Csak találgatni lehet. Nehezen érthetők a természetüknél fogva homályos jóslatok. A próféták ugyanis mintegy tükörben látják az eseményeket, tehát nem az idő dimenziójában, hanem egy síkban mindent. Másrészt nem magukat a jövőben bekövetkező eseményeket látják, hanem az erővonalakat, melyek nyomán az események majd történnek.
Szent Malakiás próféciáihoz hasonló jóslatokat Nostradamusnál is találhatunk.

Lehet-e látni a jövőt hosszú távon? Lehet-e valami valós alapja ezeknek a jövendöléseknek? Az tény, hogy az emberek túlnyomó többsége mindig hitt a jövendölésekben. A pszichológia magyarázatot is ad rá.
Jung, a nagytekintélyű svájci pszichológus az emberi elme tudattalan szférájának létével magyarázza a jövendölések hátterét. Az emberek, nemcsak a ma élők, hanem a valaha éltek látszólag különálló lények, de elméjüknek a tudattalan szférája közös. Ebben a tudattalan szférában általános emberi, ősi képek szunnyadnak. Ezek álomban rendszeresen előjönnek, és a tudat képes belőlük valamit megragadni. Kivételes esetben nemcsak álomban, hanem "éber" állapotban is a tudat elé kerülnek ezek az ősképek, melyeknek erővonalai vannak, és ezek is képek formájában jelentkeznek. Akinél ez jelentkezik, arról mondják, hogy látnok vagy próféta.
Jóllehet általános emberi jelenség az élet, a világ újjászületésének hite, de a kereszténységre különösen jellemző a közeli világ-vége érzése, az istenítélet türelmetlen várása, amiben benne van a világ újjászületésének reménye is. Miért jellemző ez különösen a kereszténységre? Egy példával válaszolok, melyben tömören van örömhír is.

Egy öreg pap írásait sorozatban közölte a második világháború előtt a Szív újság. Egy alkalommal arról írt, miért cserélte ki a temetőben lévő nagykeresztet, melyre az volt felvésve: "Irgalmas az Isten." Ott ő leírja, miért zavarta őt ez a felírás, de itt most nem mondom el. A lényeg az, hogy új nagy fakeresztet készíttetett, melyre már ez volt vésve: "Igazságos az Isten." Az első keresztények saját bőrükön érezték a földi élet igazságtalan voltát. Örökre belevésődött a keresztény tudatba, hogy eljön, el kell jönnie az igazság napjának. És ez igaz.
Én mégsem cseréltem volna ki azt a keresztet, melyre az volt vésve: "Irgalmas az Isten!"
Ha szabad kérni, mindenki kérdezze meg magát: én mit látok szívesebben a keresztfán: "Irgalmas az Isten!" vagy "Igazságos az Isten!"

Buzgán József