2010. november 28., advent 1. vasárnapja

Gondolatok az olvasmányhoz (Iz 2,1-5)

Sokan mondják ma, ha nem is Izajás szavait kölcsönözve, és nem azzal a szándékkal, amit a próféta jelez: „Zarándokoljunk el a Szentföldre! Menjünk föl Jeruzsálembe!” Akik így is cselekednek, nem azt látják, hogy a ma más néven nevezett és formált kardokat és lándzsákat ekevassá kovácsolnák Jeruzsálemben, vagy valahol a Szentföldön. Inkább az ellenkezője igaz ennek.
Mikor és milyen körülmények között írta e sorokat a próféta? Mi időszerű ebből a mi korunkban? Miért olvassuk fel ezt a próféciát advent első vasárnapján? Keressük a választ!

Az „utolsó időkben” itt is azt jelenti, hogy „lesz majd idő” vagy „eljön az ideje annak is”…. Lehet, hogy nem eszkatológia ez itt, hanem egy új és áhított rend idejének elérkezése majdan. A fegyverek megsemmisítése, mai szóval a „leszerelés” kérdése az úgynevezett Sion zsoltároknak is visszatérő témája (46, 48, 76, 87, stb.) Tehát egy olyan reményt és hitet fejez ki ez a prófécia, amely már régóta létezett, Izajást messze megelőző korszakokban is. Tulajdonképpen mindig visszatérő álma ez a nemzeteknek, az embernek. Sionon kívül még sok-sok régió volt, van és lesz a földön, melyek bármennyire is fegyverkeznek, végeredményben mindig a békét és rendet óhajtják. De lehet, hogy csak az eszkaton-ban érkezik el. Az eszkaton-t végső időnek fordítják, értelmezik, de inkább az idő nélküli lét állapota, ami most is jelen van természeténél fogva. A prófécia időszerűsége tehát folyamatos.

Gondolatok a szentleckéhez (Róm 13,11-14)

Az éjszaka és a sötétség, a nappal és a világosság itt nem napszakot jelent, ez nyilvánvaló. A Biblia például a következő módon szól erről: Kezdetben sötétség borítja a mélységeket, amely fölött ott lebeg mint teremtő erő, Isten lelke. Megnyilatkozik az Ige, és „lőn világosság” (Ter 1,2-3). „Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának (Ter 1,4-5). „(Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít (Jn 1,9). Majd az Ige emberi testet ölt és szájából elhangzik az ige: „Már csak rövid ideig marad köztetek a világosság. Addig járjatok, amíg van világosságotok, nehogy elborítson benneteket a sötétség. Aki sötétben jár, nem tudja, hova megy. Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.” Ezeket mondta Jézus, aztán elment, és többé nem mutatkozott (Jn 12,35-36).

Érdemes még összevetni a Római levél tanítását a világosságról az első János levél tanításával is: „Az üzenet, amelyet tőle hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele, és sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem az igazságot tesszük. De ha világosságban járunk, ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak a vére minden bűnt lemos rólunk" (1Jn 1,5-7).
Úgy gondolom, ezek az ismert idézetek itt kigyűjtve alkalmasak arra, hogy rávezessenek, mi vagy inkább ki a „világosság”, és hogy hol kell keresnünk.

Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 24,37-44)

Ébredj ember! Ha pedig ébren vagy, akkor virrassz! Ez a felszólítás adja az ádvent hangulatát, fogalmazza meg üzenetét.
Egy ének, ha gyakran azonos körülmények között hallgatjuk, egy idő után reflex-t vált ki. „Ébredj ember, mély álmodból….”- a hajnali misék kellemesen zsibbadt, álmosan ébredő testi állapotát idézi. Az is kábaság, de itt másról van szó. Ébredj abból a kábaságból, melybe a megélhetésért folytatott mindennapi harc űz. Ébredj abból a kábaságból, melybe mindennapi konfliktusaid elől menekülsz. Ébredj abból az álomból, melyben a múlandó javak gyűjtését tekinted életed céljának. Ébredj abból az álomból, melybe azért menekülsz, hogy gyermek maradhass, aki legszívesebben önfeledten játszik, és nem ismeri még fel boldogító küldetését, életének értelmet adó feladatait.

Álmodj ember!
Ugyanakkor a prófétai írások idézésével álomba ringat az advent. Álmodj ember a messiási korról, amikor nem lesz háború, amikor fegyverek helyett ekevasat és sarlót gyártanak mindenütt. Erről szól a mai olvasmány is, melyet Izajás próféta fogalmazott kb. 2700 éve. Meggyőződésem, hogy valahol mélyen a tudat alatt ismerjük azt az életállapotot, amiről éber tudattal csak álmodni vagyunk képesek. Az ember nem képes álmodni arról, ami nem létezhet. De nem elég álmodni a szépet, a jót, az igazat. Létre kell hozni lényemben, és ezáltal a világban. Ha a világgal próbálom kezdeni, a világ ellenáll. Ha saját lényemen kezdem a szép, a jó, az igaz megvalósítását, ébresztését, a világ megadja magát és beépít magába.

Rettegj ember!
Igen, ez a harmadik arca az ádventi hangulatnak, üzenetnek. Rettegj, mert közel a világ vége, közel az ítélet napja. A mai evangélium pl. a vízözön pusztítását idézi fel, mondván, hogy az emberek ma sem érzékelik, milyen közel a fenyegető veszély. Hajlamosak vagyunk arra, hogy pl. a természeti katasztrófákat jelnek tekintsük. A katasztrófák pedig érkeznek időről-időre. Rettegni rossz. Mit tehetek ellene? Weöres Sándor tud tanácsot adni. Miután három jóslatot mond az 1950-es években a jövőről, mely nekünk már jelen, azt ajánlja, hogy készítsük el magunknak a Noé bárkáját. Idézem:

Noé bárkája

„A sötétbe-merülés, általános pusztulás, egyetemes kínszenvedés ellen mit tehetsz? semmit és mindent. Ez a semmi és minden: ha saját érzéseiddel nem veszel részt a sötétségben és megteremted önmagadban a teljes-emberség állapotát: nem vágyaiddal, hanem az örök mértékkel vezetteted magadat. Az áradat bármerre sodor: nyomorba, jómódba, kényszermunkára, harctérre, vezetőhelyre, vesztőhelyre: ne törődj vele; a sötét hatalom nem adhat neked semmit és nem vehet el tőled semmit, ha az egyedül-érvényes mérték működik benned. Odaveszhet kényelmed, vagyonod, egészséged, szabadságod, életed? Mindezt úgyis elveszíted előbb-utóbb, a sírba nem viheted magaddal; de a mélyedben rejlő tökéletes mértéket nem sértheti még a világpusztulás sem, ezért kívánj hozzáigazodni. Az örök mértékre bízd magad: ez a Noé-bárka a mindent beborító áradat fölött.
Embertársaidért nem tehetsz többet, mint hogy az egyetlen menekülési módot tudatod velük. Erőszakkal megmenteni senkit sem lehet, amikor az özön mindent beborít.
Nem igaz, hogy özönvízkor a tömeg a Noé-bárkára akar felkapaszkodni. A Noé-bárka látszik a leggyöngébb, legegyügyűbb tákolmánynak, melynél egy bokor alja is többet ér.”

Miközben azon gondolkodom, mi az örök mérték, Babits Mihály szólal meg emlékeim szendergő világában:
„Szállj ki, lelkem, keresd meg hazámat! Oly hazáról álmodtam én hajdan, mely nem ismert se kardot, se vámot, s mint maga a lélek, oszthatatlan. Álmodj, lelkem, álmodjad hazámat, mely nem szorul fegyverre, se vértre, mert nem holt rög, hanem élő lélek.” (Az igazi ország)

Buzgán József