2010. november 7., évközi 32. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (2 Mak 7, 1-2. 9-14)

Hazaszeretet, hősiesség, önfeláldozás egy jó ügyért mindig is erény volt, és az igaz emberség jele vagy fokmérője. Azt hittem, ez az evidenciák közé tartozik mindenki számára. Egy középiskolai hittanórán éppen ezért leblokkolt az agyam, mert egy diák rádöbbentett, hogy ez egyáltalán nem természetes, nem evidens mindenkinek. Az történt, hogy Morus Tamás élettörténetéről vetítettem egy videófilmet, és a végén, amikor lefejezés előtt Morus nagy lélekjelenlétről tanúságot téve odaszól a hóhérnak, hogy miközben lefejezi őt, vigyázzon a szakállára, mert az nem vétkes a felségárulásban, egy fiú megjegyzést tett hangosan és indulatosan. Ezt mondta: „Mit poénkodik? Gondolna inkább a családjára!” Lehet, hogy nincs összefüggés, de a fiú szülei ateisták voltak, és ennek ellenére egyházi iskolába járatták gyermeküket.

Azért mégis kíváncsi lennék, hány ember ért egyet napjainkban azzal az anyával, aki fiait arra tanítja, hogy inkább szenvedjen el gyermeke mindenféle kínzást, szenvedje el, hogy megcsonkítsák, hogy megöljék, de vallása parancsait meg ne szegje, még akkor sem, ha nem a 10 parancsról van szó, hanem olyan perifériális parancsról, mint a sertéshús fogyasztásának tilalma?
Tudunk arról, hogy a spártai anyák úgy búcsúztak el katona fiaiktól, hogy kezükbe adták a pajzsot, és ezt mondták: "Ezzel, vagy ezen!” Azaz, halj meg a hazáért, és pajzsra emelve lássam holttestedet, vagy győzzél a harcban, de meg ne futamodj, és meg ne add magad! Vannak még ilyen anyák? Vannak még értékek, elvek, melyekért emberek életüket áldozzák? Az öngyilkos terroristákat nem sorolhatjuk ide, mert ők ugyan feláldozzák magukat, de ártatlan emberek életét oltva ki, ami soha, sehol, semmivel nem igazolható.

Gondolatok a szentleckéhez

„Imádkozzatok értünk, testvérek, hogy az Úr szava terjedjen és dicsőségre jusson.” Ez a szemlélet és magatartás az előzménye annak, hogy később létrejönnek a missziós rendek, és azok támogatására a szemlélődő rendek. Kis Szent Teréz egy jezsuita misszionárius számára volt az, aki imájával a hátországból támogatta a misszionárius harcát a hit terjedéséért. Nem erőszak a misszió? Mikor nem erőszak? Miért nem erőszak. Sokféle példát lehetne hozni akár a magyarok történelméből, akár Kínából, Japánból vagy éppen Amerikából, ahol nem volt mindenki számára egyértelmű, hogy a misszió, a keresztény hitre térítés vagy később az ellenreformáció egyértelműen jó ügy. Vagy a kötelező hitoktatás nem erőszak?

Röviden nagyon nehéz válaszolni ezekre a kérdésekre, de gondolkodni rajtuk mindenképpen érdemes. Ha nehéz kérdésekkel találom szemben magam, az evangéliumi Jézushoz fordulok. Õ is küldetést ad tanítványainak, ahogy Máténál olvassuk: „A betegeket gyógyítsátok meg, a halottakat támasszátok fel, a leprásokat tisztítsátok meg, a gonosz lelkeket űzzétek ki! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok. Övetekbe ne szerezzetek se arany-, se ezüst-, se rézpénzt! Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! (Mt 10,8-10) Ha egy küldetés ebben a szellemben történik, akkor az üdvös és Istentől való, mert felszabadítás és nem leigázás. Egy prédikáció is akkor üdvös, ha nem fenyeget, hanem felszabadít.

Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 20, 27-38)

Az evangélium azért kapcsolódik az olvasmányhoz, mert az olvasmányban is, az evangéliumban is a feltámadásról esik szó. Azért is kapcsolódik a kettő, mert a szadduceusok olyan világnézetű emberek voltak, akiknek nem volt fontos a vallás, a hagyomány, a haza és egyéb ilyen idealisztikus értékek. Õk "realisták" voltak, szemben a makkabeus anyával. Õk adott történelmi korban látták, hogy a római nép erős, nagy nép, az övék kicsi nép. Látták, hogy a római katonáknak komoly fegyvereik vannak, nincs esély velük szemben. Látták, hogy a rómaiak is vallásosak a maguk módján, miért ne vehetnék át a vallásukat? Látták, hogy a rómaiakkal békességben lehet élni, csak adót kell nekik fizetni. Látták, hogy a római szokások is régiek, mint a zsidó szokások, ugyan miért kellene ragaszkodni a sajátjukhoz? Látták, hogy a sertéshús éppoly ízletesen elkészíthető és ehető, mint a birkahús, ugyan miért kellene különbséget tenni köztük elvi alapon? Látták, hogy a rómaiak is emberek, de angyalokat még nem láttak, és nem beszélnek róluk, de beszélnek istenekről. Látták, hogy római és zsidó egyaránt meghal, de a halálból még sem római, sem zsidó nem tért vissza az életbe.
Ezek a szadduceusok sokan voltak, és őrültnek tartották a másik pártba tartozó, a másik világnézetet valló embereket, a farizeusokat. A farizeusok emberszabású állatnak tartották a szadduceusokat. Ez a két párt ma is létezik. Az emberek egy része az egyik világnézethez, életszemlélethez tartozik, az emberek másik része a másik világnézethez tartozik. De úgy is mondhatjuk, hogy az egyes emberben hol az egyik, hol a másik világnézet uralkodik.

A mai evangélium fő kérdése ez: feltámadnak -e a halottak, van-e a halál után másik élet? Ha van, akkor a makkabeus anyának van igaza, ha nincs, akkor a szadduceusoknak.
Pál apostol is foglalkozik a kérdéssel, amikor így ír: „Mit használ nekem, hogy Efezusban - emberi módon szólva - vadállatokkal küzdöttem? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk, igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”. (1Kor 15,32)
Pál apostol sem tud kézzel fogható bizonyítékot nyújtani a feltámadás tényéről, de érzi, hogy foglalkozni kell a kérdéssel. Ezért így folytatja: „De - kérdezhetné valaki - hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek majd elő? Ostoba! Amit elvetsz, nem hajt csírát, hacsak el nem rothad. Amit elvetsz, még nem növény, az csak azután fejlődik, hanem puszta mag, például búzaszem vagy más egyéb. Isten testet ad neki tetszése szerint, minden magnak neki megfelelő testet. (1Kor 15,35-38)
Ez gondolat egybecseng Jézusnak azzal a tanításával, amikor közel látva saját testi halálát, ezeket mondja: „Ne nyugtalankodjék szívetek!... Elmegyek helyet készíteni számotokra.” (Jn 14,3)
Képeket idézhet számunkra e kijelentés. A fészekrakó madarak munkája lélekemelő, mert a jövőről szól. Õk is helyet készítenek, hogy az éhes lények számára pusztán ételnek látszó tojásokból titokzatos módon új élet fakadjon, új élőlények jelenjenek meg. A földműves őszi és tavaszi munkáját is felidézheti bennünk. Õ is helyet készít a magvak számára, hogy a földbe temetve azokat, új élet támadjon bennük és általuk.

Ilyen tojások és magvak vagyunk mi is fizikai-testi életünkben. „A bölcs az, aki a tojásban már látja a sasfiókát” – írja Anthony de Mello. Ez a „látás” a fenti kérdésre adott válasz kulcsszava. Látni lehet a fizikai világhoz tartozó testi szemmel, de látni képes az emberi szellem is. Ez a szellemi látásmód más néven a hit. Ez a hit nem vélekedés, nem tekintélyelv alapján elfogadott tantétel. Ez olyan látás, mely hegyeket mozgató energiát hordoz.

Buzgán József
buzgan.jozsef [kukac] gmail.com