2010. október 10., évközi 28. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (2 Kir 5, 14–17)

Ez a történet is, amely a szíriai magas rangú tisztről és annak meggyógyulásáról szól, teljességében igazán érdekes és tanulságos. Ha kiemelünk a történetből egy részletet, már áttevődik vagy elvész az eredeti mondanivaló. A perikópát szerkesztők szándéka szerint a vasárnapi első olvasmány tartalmában harmonizál az evangéliummal. Ez esetben ez csak a lepra-betegség. Mert az evangéliumban az üzenet az, hogy milyen hálátlan az ember, az is, aki igen súlyos betegségből gyógyul meg csodás módon. Az első olvasmányban pedig nagyon is hálás a csodás módon meggyógyult magas rangú katona. Sőt az idegen, akinek a vallása is eltér Elizeus vallásától, őszintén áttér a maga módján Elizeus vallására. Itt kell keresni az összefüggéséből kiragadott és ma idézett történet súlypontját. Azon is el lehet gondolkodni, hogy miért van általában szüksége az embernek valami komoly betegségre, hogy felébredjen kábaságából, és felismerje Istentől kapott küldetését. Jó lenne, ha egészségünket olyan kincsnek tartanánk – még mielőtt erre egy komoly betegség ébresztene rá –, hogy az egészség kincséért a legnagyobb hálával adóznánk Istennek.

Jó lenne ismerni a gyógyulás történetének folytatását is. Hazatérve a meggyógyult ember megjutalmazta-e valami módon az Izraelből rabolt szolgálólányt, aki figyelmébe ajánlotta Elizeus prófétát? Azt is jó lenne tudni, hogy képes volt-e folytatni idegen környezetben, magas rangú tisztként azt a vallási gyakorlatot, amit igaznak ismert fel, miután meggyógyult betegségéből a magas rangú katona.

Elizeus magatartása is elgondolkodtató több oldalról is. Sajnos tanulságos a példája szolgájának is, aki kapzsisága miatt elkapta a leprát.

Gondolatok a szentleckéhez (2 Tim 2, 8–13)

Nem nyelvészkedni szándékozom, amikor összehasonlítom a „ne felejtsd” és a „tartsd emlékezetedben” fordítási változatokat Pál apostol ma idézett levele alapján. El lehet felejteni olyan eseményt, mint Jézus feltámadása a halálból? Úgy gondolom, hogy elfelejteni ezt nem lehet, ha egyszer jól felfogta valaki. Az képes elfelejteni ezt a minden életfilozófiát alapjaiban megrázó hírt, aki csak hallotta, olvasta, de fel nem fogta annak jelentőségét. Kétezer éve történt a világraszóló eset: a Názáreti Jézus feltámadt a halálból, és első szavai ezek voltak: „Békesség nektek! Ne féljetek!” Kétezer éve hullámzó erővel, de hangzik a világban ez az örömhír. Az egymást követő történelmi korszakokban az örömhírt befogadó keresztények magatartásából, életviteléből le lehet mérni, hogy milyen mértékben fogják, fogták fel ezt a legnagyobb jelentőségű hírt, amit ember felfoghat. Minden félelem mögött ugyanis a haláltól való félelem bújik meg.

E rövid kis levélrészletben szívet melengetően hangzik, hogy ha mi hűtlenné is válunk, ő hű marad”. Mégis, e ma idézett rövid kis levélrészlet tengelymondata ez: „ha meghalunk vele, vele együtt élni is fogunk”. Ennek olyan szilárd meggyőződéssé kell válnia a keresztény emberben, hogy minden gondolatán, egész magatartásán tükröződjék ez a tudat. Emlékezőtehetségünkben első helyet kell biztosítanunk ennek a tudásnak. Igen, a hit tudássá válhat. Ennek útja és módja az, amire az apostol utal: „ezért az örömhírért meghurcoltak, még bilincsbe is vertek, de a választottakért mindent eltűrök…”

Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 17, 11–19)

Abban az időben, és a földnek azon a részén, ahol Jézus élt, mindenki által ismert, szorongást okozó látvány volt, amiről a mai evangélium is beszámol. Egy csapat ember, akiknek meg van tiltva, hogy az egészségesekkel közvetlenül érintkezzenek, hangosan kiáltozva koldul némi élelmet vagy ruhaneműt.

A betegség fertőző volt, bárki megkaphatta. Ezért okozott mindenkiben szorongást egy csapat leprás. Lehet, hogy Jézustól is csak alamizsnát vártak, de lehet, hogy ismerték hírét, és gyógyulást kerestek nála. Jézus semmit sem tesz azon kívül, hogy ezt mondja nekik: ,,Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.'' Aztán megjegyzi minden magyarázat nélkül az evangélista: „Útközben megtisztultak” – azaz meggyógyultak az akkor még gyógyíthatatlan betegségből. Mégis mi történt, hogyan történt a gyógyulás? Hogy zsákutcába ne jussunk, amikor a magyarázatot keressük, maga Jézus jegyzi meg az egyik gyógyulttal találkozva: „Hited meggyógyított téged.”

Itt kell elgondolkodnunk! Betegségek ma is vannak, a tudomány fejlődése ellenére is nem csökkenő számban. A leprát ma már gyógyítani tudják, de nagyon költséges. Ezért ma is milliók szenvednek ebben a betegségben. De ha olyan egyszerű a gyógyulás ebből és minden más betegségből, mint ahogy arról a mai evangélium tudósít, akkor miért nem azt a módot keresik az emberek, ahol a hit által minden lehetséges, a gyógyulás is bármilyen súlyos betegségből?

Nem mellékes az a körülmény sem, amit Jézus is megjegyez. A tíz, leprából meggyógyult ember között volt legalább egy, aki történetesen nem tartozott a választott néphez, szamaritánus volt. Nem térek itt ki annak ismertetésére, hogy kik voltak a szamaritánusok. A lényeg az, hogy a választott nép szemében pogányok és megvetettek voltak. Miért tartja fontosnak mégis megjegyezni az evangélista, illetve Jézus, hogy az az ember szamaritánus volt? Talán azért, mert még Jézusnak is találkoznia kellett olyan pogánynak tartott emberekkel, mint az a százados, akiről megállapítja, hogy akkora hite van, hogy egész Izraelben nem találkozott hasonlóval. Még neki is találkoznia kellett azzal a tíz leprással, akiket meggyógyított, és akik közül csak egy tért vissza, hogy köszönetet mondjon, és az az egy is szamaritánus. Talán Jézusnak is látnia kellett népének hagyományokra épülő, de képmutató vallásosságát, melyből éppen a lényeg, a hit mérhetetlen ereje hiányzott. Talán új életre kellett kelnie a halálból, hogy eljusson oda, amikor már azt mondja apostolainak, hogy menjetek el az egész világra és tegyetek tanítványommá minden népet? Korábban még csak Izrael nyájának elveszett juhaihoz küldi tanítványait, apostolait. Ennek a körülménynek a mai vallásos, keresztény ember számára is van jelentősége, üzenete.

Adatok a lepráról:

„A lepra Indiában, Khinában, Dél-amerikában, Arábiában igen elterjedt fertőző betegség, mely Európában csak Norvégiában, Romániában, Dél-Oroszországban és Erdély egyes részein fordul elő. A bántalom egy vékony, 0,003 mm hosszú bacilus által okoztatik, mely óriási mennyiségben található a leprozus göbökben és a nyirok-edények utján az egész szervezetben elterjed. A bántalom eleinte vörös foltok, majd göbök, évek múlva fekélyek és kimaródások alakjában lép fel és először az arcot, térdet, könyököt, hátat, tenyeret szokta megtámadni. Évek hosszú sora alatt végre az idegekre terjed, midőn eleinte fájdalmak, később érzéstelenség lépnek fel, miközben egész ujjak, fül, orr stb. halhatnak el és lökődhetnek le. A bántalom később a májra, lépre stb. is átterjed, végre a halál kimerülés következtében beáll. A lepra feltartóztathatlan betegség, mely ellen specificus gyógyszert még eddig nem birtak feltalálni.” – írja A Pallas nagy Lexikona a 20. század elején. Ma már gyógyítható, de nagyon költséges.

Lepra – járványtan – napjainkban: (internet)

A betegség az egész világon előfordult. Az ókorban és a középkorban gyakori volt Európában is. Gyakori megbetegedés volt Norvégiában, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Spanyol- és Görögországban. Még 1975-ben is Nagy-Britanniában 122, Franciaországban 1800, Olaszországban 517, Hollandiában 600 beteget tartottak nyilván. Különösen nagy volt a nyilvántartott esetek száma Spanyolországban, 3725 és Portugáliában, 2540. Ez feltétlenül kapcsolatos a bevándorlók nagy számával, illetve ezen országok trópusokkal való szorosabb kapcsolatával.

A közelmúltban Romániában talált egy lepratelepet Vujity Tvrtko munkatársaival. Nem ismeretlen azonban az Egyesült Államokban sem, 1987-ben 206 esetet jelentettek. Ezek nagy része bevándorló, bár G. Thomas Strickland professzor szerint – aki az USA járványtanának nagy szakértője – hazai esetek is vannak közöttük.

1991-ig mintegy 122 ország volt endémiás, Afrika, Ázsia és Dél-Amerika területén összesen kb. 12–15 millió fertőzöttet tartottak számon. A fertőzöttek mintegy fele Afrikában és Indiában él.

Buzgán József