2010. október 17., évközi 29. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz Kiv 17, 8–13

Keressük e rövid, de a maga idejében jelentős történet minden korszak emberének szóló üzenetét! Hogyan mutatna be egy mai történész ilyen csatát és a körülményeket, a technika mai eszközeit felhasználva? Először idézné a nagy népvezér-próféta és egy tábornok-hadvezér párbeszédét, melynek szavait a titkár folyton jegyezné, sőt digitálisan rögzítené. 50 év múltán hozzáférhető lenne a kutatók számára. Egy stáb valamely magaslatról kamerákkal pásztázná a csata színhelyét. Bemutatná a két, harcra kész tábort, az előkészületeket, majd az összecsapást és annak fordulatait. Közben az egyik kamera Mózest mutatná, amint imára emelt karjai vezénylik a csatát, mint egy karmester a zenekart. Valahol meg van írva a csata minden mozzanata. Mózes feladata, hogy levezényelje a kották szerint.

Nyilvánvalóan nem történhetett így az esemény, és nem ily módon maradt fenn az utókor számára. Nyilvánvaló, hogy egy szájhagyomány útján őrzött történet szerkesztett változata az, amit a Biblia ismeretlen szerzője leír. De éppen ez a körülmény teszi lehetővé számunkra a tanulság, a nekünk szóló üzenet megértését. Az ókor emberének történelemszemlélete erősen különbözött a szekularizált világ embereinek, történészeinek szemléletétől. Akkor azt a tényezőt emelték ki a történelmi eseményekből, hogy minden történés mögött Isten terve áll, és ezt a tervet emberek valósítják meg. Ma a történészek ezt a szempontot akkor sem mernék hangsúlyozni, ha magánéletükben elfogadnák tekintélynek a Bibliát, és valami módon vallásosak is lennének. A szekularizált világban Isten szerepe ki van iktatva a földi történésekből. Az ókorban Isten, az ő terve, hatalma és tekintélye állt a földi történéseket értelmező ember szemei előtt. A ma embere nem képes kivonni magát saját korának minden gondolatot átható szelleme alól. Ezért választás előtt áll, ha a Bibliai történeket olvassa.

Csak annyit teszek hozzá a fentiekhez, hogy nagyon kis résre merheti kinyitni szemeit az ember, hogy kétségbe ne essen a világ sorsán, ha nem akarja, nem tudja, nem meri látni minden esemény mögött a testi szemekkel sohasem látható Istent.

Gondolatok a szentleckéhez 2Tim 3, 14 – 4, 2

Pál apostol szent iratokra hivatkozik, amit Timóteus már gyermekkorától ismert. Tehát amikor Szent Pál a leveleit fogalmazza, a szent iratok csak az ószövetségi szent iratok lehettek, és nem tartozhattak közéjük az általunk ismert újszövetségi szent iratok, mivel még csak születőben voltak. Mégis azt írja az apostol, hogy a szent iratok ismerete megadja Timóteusnak az üdvösségre vezető utat, a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ez a Krisztus Jézusba vetett hit már akkor is lényeges eleme volt ennek az üdvösségre vezető útnak, amikor a Krisztus még meg sem született. A szent iratok a Messiásra utaltak, ha az üdvösség útjáról szóltak. A Máté-evangélium nem is mulasztja el, hogy ezekre az utalásokra hivatkozzon. A legtöbbet pedig azok a szavak mondanak a Krisztusról, melyek, mint alfát és ómegát mutatják be Õt. Pál apostol a Kolosszeieknek címzett levelében ezt világosan megfogalmazza: „Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett.” (Kol 1,16)

Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 18, 1–8)

Ez az erőszakos özvegyasszonyról szóló példabeszéd is olyan, amit biztosan Jézus fogalmazott meg, mivel ő nem jámborkodva beszél az életről, Isten és ember kapcsolatáról, hanem az élet teljességét tartja szem előtt. A jámbor ember, mivel jó mélyre került tudatában a saját természetében is megbúvó erőszak, Istent rózsaszín világban és nagyon sűrű tömjénfüstön keresztül látja. A rózsaszín légkört az ember naiv vágyai és ritkán igazolt képzelőereje varázsolja Isten köré, a tömjénfüstöt pedig az a homály, ami értelmére borul, és amit mégis világosságként él meg és hirdet.

Jézus ismeri a világot, az embert, és nem hunyja be szemeit, ha lépten-nyomon erőszakot lát a világban. Jézus azt is tudja, hogy Isten sokáig hallgat, mielőtt válaszolna az ember kéréseire, mert tudja, hogy az ember rövidlátó, szűk a látóköre, és nagyon kevés az a néhány évtized, amíg tanulnia kellene, hogy eleget tudjon, de nagyon hosszú ahhoz, hogy elfeledhesse, amit megtanult. Mindez benne van a példabeszédben, de mégsem az erőszakon van a hangsúly, hanem az elszántságon és a kitartáson. Tudjuk, hogy a hosszú távon is megmaradó emberi sikernek az elszántság és a kitartás az alapja. Kell még hozzá értelem és rátermettség is, de ez utóbbiak csak az előbbiekkel karöltve viszik sikerre az ember vállalkozásait.

A példabeszéd magában foglalja az ima nélkülözhetetlen szerepét is az életben. Arany János is csak azt tudta, amit minden szülő tud: gyermekem sorsa Isten kezében van, és ezt neki is tudnia kell, és naponta tudatosítania kell. Ezért írta meg versét, melynek refrénje: "Kis kacsóid összetéve szépen, imádkozzál, édes gyermekem!"

A másik költő, Baudelaire is csak azt tudta, amit minden ember tudhat: nem biztos még az sem, hogy reggel felébredek, vagy holnap ép testben térek nyugovóra. Ezért ajánlotta, hogy jó este imával befejezni a napot. Ezekkel a szavakkal ajánlja ezt: "Aki elmondta esti imádságát, olyan, mint a kapitány, aki őrszemeket állított. Nyugodtan alhat."

Az egyház kezdettől fogva ismerte az ima hatalmát, gyakorolta is. Sőt többféle formában intézményessé is tette az imának szentelt életformát. A szemlélődő (kontemplatív) szerzetesrendek és a remeték ezt az életformát vállalták és vállalják. Kis Szent Teréz karmelita volt, és régi hagyományt követve keresett magának egy misszionáriust, akinek igehirdető vállalkozását ő a kolostor csendjéből imájával támogatta. Lényegében ezt tette Mózes is, amikor imára tárt karokkal Istenhez fordult, miközben a harcosok minden erejükkel és ügyességükkel az ellenséget irtották. Igen, az ellenséget irtják, és ehhez Mózes kér nemcsak jóváhagyást, hanem hathatós segítséget is. Tehát jelen van ott is az erőszak, ahol imával párosulva megjelenik Isten előtt. A mai példabeszédbe is belefér, és jó helyen van az özvegyasszony erőszakos természete, ahogy Jézus bemutatja a bíró gondolkodásán keresztül az ügyek vitelét a földön és az égen.