2010. szeptember 12., évközi 24.vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Kiv 32, 7-11. 13-14)

Úgy látszik, hogy valamely nép természete olyan, mint az egyes emberé: hamar letér az útról, amelyre elhatározza magát, amelyet az Úr mutat neki, amelyet az Úr előír számára. Ami a választott néppel történik, azt népünknél vagy saját életvitelünkben is sűrűn tapasztaljuk. Miért van ez így? Ilyennek teremtett Isten? A szabad akaratunk következménye? Meg tudjuk-e válaszolni?
Lehet, hogy nem tudunk elszakadni bálványainktól. Bálvány akármi lehet. Az aranyborjút tekinthetjük úgy is, hogy az minden bálványt képvisel. Az is tapasztalatunk, hogy ez a makacs ragaszkodás nem a tudatunkban gyökerezik, annál sokkal mélyebben.

Isten itt is rossz emberi tulajdonságokkal felruházott, és ráadásul úgy hangzik, mintha saját magáról mondaná, hogy haragjában bosszút akar állni a népen, nem is akárhogyan. Antropomorfizmus ez a javából. Az ember, amikor tudatára ébredt annak, hogy letért az útról, mintegy megkérdezi önmagát, hogy mit érdemlek ezért. Nagy haragját és annak következményét kivetíti Istenre sajátos stílusban. Az is ehhez a stílushoz tartozik, hogy Mózes kioktatja Istent. Az emberben a bűntudat után felébred az irgalom is, és ezt is kivetíti Istenre. Dosztojevszkij fogalmazza meg, hogy Isten és a Sátán harcol egymással, és az emberi szív a harctér. Mély titok az ember önmaga előtt. A Biblia pedig tükör az ember számára.

Gondolatok a szentleckéhez (Tim 1, 12-17)

Pál apostol önmagába néz, és két embert lát, amit más levelében ki is fejt: „A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz. (Róm 7,22-23) Mégis boldog, mert Isten erőt adott neki és meghívta szolgálatára. Sőt elárasztotta őt kegyelemmel. Ez a nagy kegyelem pedig a Jézus Krisztusba vetett hit és az iránta való szeretet. Ezt a kegyelmet pedig mi is megkaptuk. Jézus Krisztusnak végtelen nagy irántunk is a türelme, amire Pál magát példának nevezi, mivelhogy a bűnösök között első volt saját vallomása szerint. Példa nekünk ő sok tekintetben, nekünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban, hogy eljussunk az örök életre.

Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 15-10)

Lehet, hogy véletlen, de ezen a vasárnapon az evangélium tartalma, üzenete is összecseng nemcsak az olvasmánnyal, de a szentleckével is. Feljegyzéseim szerint hat éve olvastam Jókai Anna gondolatait Istenről és az emberről, akit sok tényező befolyásol, még az is, hogy a földnek melyik égtáján születik. Idézem az írónőt:

Jókai Anna gondolatai:

„A határok spiritualizálása mindaddig önáltatás, amíg a nemzetek maguk el nem kezdenek valamelyest spiritualizált életet élni; a másság iránti gyűlölet akkor apad el, ha a részvét a mások iránt végre fölbuzog.”
„Európa! Légy nyitott, légy empátiával, de ami nem a Tiéd (az Istenért!) ne importáld, ne majmold, és ne is kívánjad.
Ne hidd el, hogy Kelet és Nyugat csupán politikai fogalmak, bárha azzá is szűkítették őket.
Keleten az Istenben semmi emberi nincsen
Nyugaton az Isten túlságosan emberképű
Észak? Hűvös logika.
Dél? Lobbanó szenvedély.
Észak? koravén.
Dél? inkább kamaszos.
Északon kegytárgy az Isten.
Délen: babona.
Az északi Krisztus jégszobor.
A déli viaszbaba.
Észak lelke megdermedt.
Dél lelke túlforrósodott.
Nyugat fényhozói gyakran Keleten születnek, de
Nyugatról jött Kelet kísértete.
És Te, Európa, végre az lehetsz (lehetnél!), amire szántak: szintézis.

Európa valódi kereszténysége: cél. Ez a jövő Európája, vagy ismét kudarcot vall a rászabott küldetésben.”

Buzgán József