2010. szeptember 19., évközi 25. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Ám 8, 4-7)

Úgy godoljuk, hogy jelen társadalmunk feszültségei korunk sajátjai. Ámosz próféta szavai arról tanúskodnak, hogy az ő korában a szegény és a gazdag között ugyanolyan okok teremtették meg a társadalom káros feszültségét, mint ma. A Kr.e.-i nyolcadik században élt. A Jeromos Bibliakommentárban a következőket találjuk erről a korról: „A próféta tevékenysége Izrael nagy gazdasági konjunktúrájának, valamint legnagyobb szociális és vallási korrupciójának időszakára esett.” Azóta hányszor lehetett jellemezni hasonló szavakkal a világon a társadalomnak ezt az állapotát? Úgy látszik, természetes állapot ez. Mit jelent a vallási korrupció? Ámosznál azt, hogy Isten nem elégszik meg a szertartások és imák gyakorlásával. Mit kíván Isten? Jézus így fogalmazza meg: „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan akarjátok, hogy veletek is bánjanak!” (Lk 6,31)

A kapzsiság az emberek többségére jellemző. Csak az adott helyzet határozza meg, hogy mennyire kapzsi valaki. A jómódban élő éppoly kapzsi, mint a legszegényebb. Megfigyelhetjük a segélyek kiosztásánál mekkora a kapzsiság. A munkanélküli egy öltöny ruhával elégedetlen, a bankár pedig havi kétmillióval elégedetlen. Mit szól ehhez Isten Ámosz próféta szerint? Õ így tolmácsolja Istent: „Sose felejtem el egyetlen tettüket sem!” Mit jelent ez? Csak annyit, hogy a kapzsiság bűn, a bűn pedig magában hordja büntetését. Egy idő után eljut a társadalom oda, hogy a nincstelenek fellázadnak és elveszik a burzsujok, a kulákok javait. Miután a proletárok hatalomra kerültek, kezdődik minden elölről, ők lesznek gyorsan burzsujok és kulákok, akik bűneikkel előteremtik ellenségeiket, a nincsteleneket.

Gondolatok a szentleckéhez (1Tim 2, 1-8)

Ha lehetne, megkérdezném az apostolt erről, amit Timóteustól kér: „végezzetek imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért, a királyokért és az összes elöljárókért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben.” Ma ez olyan magától érthetőnek tűnik, ha pap vagy imádkozzál, ha hívő vagy imádkozzál, ez a dolgod, ez a kötelességed. De miért van szükség imára? Nekünk kell megmondanunk Istennek, hogy mit tegyen? Ez a magyarázat nem lenne helyénvaló, bár sok imádkozó gyakorlatilag ezt műveli. Ilyen imákat hallva csak arra tudok gondolni, hogy az emberben oly nagy az uralomvágy, hogy ebben is megmutatkozik. Az ember irányítani akarja Istent. Ha így lenne, akkor ez a mágia. Más okot kell keresnünk az ima értelmét, helyét keresve életünkben, világunkban. Úgy vélem, a helyes magyarázat meg is található Pál mondatában. Azzal indokolja ugyanis kérését, hogy ha így cselekedtek, tehát imát mondotok, könyörögtök, esedeztek és hálát adtok minden emberért, a királyokért és az összes elöljárókért, - és ezután következik az indoklás -: „hogy békés, nyugodt életet élhessünk”. Az ima ebben az esetben tehát nem más, mint az, hogy lélekben megfogom a kezét minden embernek, akár király akár koldus, és odajárulok vele Isten elé, és azt mondom Neki: látod, szeretjük egymást. Ha ezt lélekben megteszem, alkalmassá teszem magam a békére. És ez a gesztus akkor sem egyoldalú, ha csak én cselekszem így. Mert akiért imádkozom, a természet törvénye szerint értesül erről, akkor is, ha tudatában nem jelenik meg az üzenet.

Gondolatok az evangéliumhoz (16, 10-13)

Nem első célja a ma hallott evangéliumi példabeszédnek, hogy ezt mondja, de benne van, és nem szándék nélkül: "Ennyit ér a pénz, a vagyon, amit ti olyan nagyra tartotok."
Nem is akarta elkerülni az emberek megdöbbenését, mert a mértékek jelentősek: mai mértékegységre átszámítva: 400 liter olajról van itt szó, mely kb. 150 olajfa hozama, és 300-500 q búzáról, mely 40 hektár föld termése.

A példabeszéd megértésének kulcsa ez a mondat: "Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból." Tehát ne célnak tekintsd, hanem eszköznek a pénzt, hogy az emberekkel való kapcsolatod egyre jobb legyen részedről.

Egy másik kérdés: Kik a világosság fiai, és miért? Kik a világ fiai, és miért? Magyarázat helyett egy példával szeretném megválaszolni ezt a kérdést. A válasz nem valahol a történetben lesz, hanem maga a történet a válasz.
(Forrás: Paul Yonggi Cho: Negyedik dimenzió)

Egy fiatal koreai férfi a 20. század ötvenes éveiben arra döbbent rá, hogy tüdőbajos. 19 éves volt, és haldoklott. Az orvosok közölték vele, hogy néhány hónapja van csak hátra. Buddhista volt, imádkozott, de állapota egyre romlott. Majd segítségért kiáltozott az ismeretlen Istenhez. Ezután így vall könyvében ő maga:
„Néhány nappal később egy középiskolás lány látogatott meg, és beszélni kezdett nekem Jézus Krisztusról. .....Értelmetlennek találtam ezeket a történeteket, nem hittem el, és a lányt sem vettem komolyan. Távozása megkönnyebbülést váltott ki belőlem.
Másnap azonban újra visszatért. Újra és újra eljött, hogy zaklasson az Isten-emberről, Jézusról szóló történeteivel. Amikor már több mint egy hete járt a nyakamra, annyira kihozott a sodromból mindez, hogy durván ráförmedtem. Õ azonban se nem távozott el megszégyenülten, se nem viszonozta haraggal a haragot. Egyszerűen letérdelt, és imádkozni kezdett értem. .....Ez a fiatal lány különbözött a többitől. Ez nem betanult vallásos történeteket ismételgetett nekem, hanem élte azt, amit hitt. Az ő szeretetén és könnyein keresztül megéreztem Isten jelenlétét.”

Miután végigolvasta az újszövetséget, ezt a felfedezést tette:
„Rátaláltam egy kulcsfontosságú mondanivalóra: a Biblia egyre Jézus Krisztusról, Isten Fiáról beszélt. A halál közelsége ráébresztett arra, hogy nekem valami nagyobb dologra van szükségem, mint egy vallásra vagy egy filozófiára: valami olyasmire, ami még az emberi lét megpróbáltatásai iránt érzett szimpátiánál is nagyobb. Nekem egy személyre volt szükségem, aki részt vállalna a küzdelmeimből és a szenvedéseimből, és győzelemre vezetné az életemet.
A Bibliát olvasva fölfedeztem, hogy az Úr Jézus Krisztus ez a személy. Jézus Krisztus személyisége nem hozott nekünk új vallást, új erkölcsi törvényt vagy új szertartásokat. Mélységesen gyakorlati módon Jézus üdvösséget hozott az emberiségnek.
....Krisztus szeretetében erő volt, amely megérintette mindazoknak az életét és problémáit, akik hozzá jöttek.
Mivel bizonyossá váltam afelől, hogy Jézus Krisztus él, és mivel megragadott a szolgálatából áradó életerő, letérdeltem előtte. Megkértem Krisztust, hogy jöjjön a szívembe, adjon nekem üdvösséget, gyógyítson meg, és mentsen meg a haláltól. ....
Attól a naptól kezdve úgy olvastam a Bibliát, ahogy az éhhalál szélére jutott ember eszi a kenyeret. A Biblia szolgáltatta az alapot mindahhoz a hithez, amire szükségem volt. .....Hat hónap alatt fölkeltem halálos ágyamból.
Azóta hirdetem Jézus Krisztus dinamikus evangéliumát. Az a lány, akinek még a nevét sem tudtam meg, megismertette velem a legdrágább nevet, amellyel valaha is találkoztam.

Buzgán József