2010. szeptember 26., évközi 26. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Ám 6, 1a. 4-7)

Ha lelkünk érzékenyen hangolódna a Biblia szavaira, mondataira, üzenetére, akkor Ámosz próféta ma idézett első szavaira máris erősen megrezdülne. Mert így kezdi ma Ámosz: „Jaj a gondtalanul élőknek…!” Természetünk szerint gondtalan életre vágyunk. Nem jó ez a vágyunk? De jó. Akkor miről beszél Ámosz? A próféta nem általánosságban mondja ezt, hanem azok az emberek jelennek meg lelki szemei előtt, akik szerencséjük vagy ügyeskedésük eredményeképpen nagy vagyonhoz jutottak, ezzel együtt hatalom is került a kezükbe. Az ilyen emberek rendszerint elbízzák magukat. Még le is festi életformájukat a próféta. Nekik üzeni Ámosz, hogy „jaj nektek!” A próféta jövendöl, látja aminek jele sincs az átlagember látókörében. A gazdag, a hatalmon lévő, az elbizakodott pedig rendszerint vak minden jelre. Kemény a próféta szava: „a száműzöttek élén mennek fogságba”.

A Hortobágy jut eszembe, ahová ezreket küldtek a huszadik század közepén. Az akkori rendszer ellenségnek tekintette őket, és kényszer lakhelyet, kényszermunkatábort jelölt ki számukra. A kényszer lakhely állatok istállója volt, a munkaterület pedig a szikes talaj.
Miért ilyen módon és ilyen áron áll talpra a szociális igazságosság végig a történelem során? Azért, mert önzésében vakká válik az ember az igazságossággal szemben. Minden korban születnek próféták, bár nem mindig ez a nevük. Õk látnak és szólnak. Óhaj, kérés kerül felszínre lelkemben: add, Uram, hogy meghalljam saját korom prófétáinak szavát; add, Uram, hogy a próféták szemével láthassak; add, Uram, hogy a próféták bátorságával szólhassak azokhoz, akikhez eljuthat a Te üzeneted.

Gondolatok a szentleckéhez (1 Tim 6, 11-16)

Miközben Pál apostol levelét olvasom, azon gondolkodom, hogy valamiféle sablont használt levelének írása közben, vagy minden szava saját és eredeti. A kérdés mindörökre kérdés marad, de saját gyakorlatunkból tudunk következtetni valamire. Az lehet a levél hátterében, hogy az apostol egy személynek címezi ugyan a levelet, de sokaknak szánja olvasásra. Ugyanis egyféle összegzésnek találjuk stílusát. Egy személynek nem szoktunk ennyi jó tanácsot adni, mert csak kapkodná fejét. Nekünk is szánta az apostol ezt a levelet, és megállapíthatjuk, hogy célba is ért, eljutott hozzánk. Pontosabban akkor ér célt a levél, ha megfogadjuk a tanácsát. De melyik erényt válasszuk ki a felsoroltak közül? Kipróbálom magamon, mielőtt válaszolnék. Ezután azt mondom: egyet kell csak kiválasztani, amiről tudom, hogy mit jelent, és amire rezonál a lelkem. Elég például kiválasztani ezt: „törekedjél igazságos lelkületre”. Ha gyakorolni kezdem, kiderül, hogy az összes többit magával húzza ez az erény, mert láthatatlan szálak fűzik össze az erényeket.
Nem tudok elmenni az apostolnak Istenre vonatkozó tanítása mellett. Az Isten, „megközelíthetetlen fényességben lakik”. Igen, minden más, amit róla mondunk, nagyon emberszabású. Ez előtt a „kép” előtt lélekben leborulok, áhítat tölti el lelkemet, és várom, hogy abból a fényből juttasson most annyit, amennyinek befogadására képes vagyok, és él bennem a remény, hogy ezt a képességemet Õ a végtelenig képes tágítani.

Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 16, 19-31)

Ha hiszel abban, hogy a testi halál igazi lényedet nem érinti, ha hiszel abban, hogy a halál után teljes életet élsz, és ebben az is benne van, hogy örökké tart, és mindezt egy képben kellene kifejezned, milyen képet festenél erről az életről? Érdemes koptatni e kép elkészítésében képzeletbeli ecsetedet és fogyasztanod a festéket és vásznat. Az élet tulajdonképpen ennek a képnek folyamatos festése, sok maszatolással.
Jézus festett egy ilyen képet. Oda is állítja kortársai, tanítványai, hallgatói elé: Íme, a koldus Lázár, aki Ábrahám kebelén pihen, mint egy gyermek az anyja kebelén. Van-e ideálisabb hely egy karonülő gyermek számára, mint amikor anyja kebelére hajtva fejét, hüvelykujjával a szájában, békésen alszik? A szegény, koldus Lázárt oda helyezi Jézus Ábrahám kebelére. Persze, ez a kép, Ábrahám személye csak abban a környezetben volt beszédes és hatásos, ahol Jézus a példázatot elmondta.
A költőknek is ihletet ad ez a Jézus által festett kép. Mécs László is szemléli a képet, és ihletetten fest ő is magának, illetve nekünk egy másikat Lázárról.

Mécs: Lázár a kapu előtt

„Minden legenda köztünk él, mozog: / meglestem egyszer édes Szent Ferencet, / hogy prédikált barmoknak. S egy lelencet / Erzsébet rühtől tisztára mosott... / Fent vígan folyt a lakoma, / kínáltak borral, étellel rogyásig, / de én hallgattam, dalol-e a másik, / míg szól a húr s ujjong az adoma. / - Estélyre hívtak az előkelők. / Az utcán gőgös, tornyos ősi ház állt: / ott láttam a görbén gubbasztó Lázárt. / Éhes volt s dalolt a kapu előtt. .....Egyszer csak minden nóta elakadt: / kutyák kergették kint a síró Lázárt; / fent megremegtek a szívek s a vázák, /
s egy titkos pók szőtt barna szálakat...”

Miért éppen barna festéket használ a költő a pókszálhoz? Õ tudja. Csak sejteni lehet. Mécs László szociális érzékenysége szinte minden verséből előtűnik. Az evangéliumi példabeszéd célja is az, hogy ébressze az emberekben ezt az érzékenységet. Olyan példabeszéd, mely az emberi történelem, a társadalom örökké élő megoldatlan és megoldhatatlan gondjáról szól. Elvonatkoztatva a történelemtől, de mai kifejezést használva úgy is fogalmazhatunk, hogy a kapitalizmus és a szocializmus ellentétéről szól a példabeszéd.
Ez az a példabeszéd, melynek alapján egy ideig igazat adtak Marxnak, aki azt állította, hogy „a vallás a nép ópiuma” (a hégeli jogfilozófia kritikájához). Ugyanis a túlvilág ígéretével illuzórikus boldogságot kínál, ahelyett, hogy az igazságtalan társadalom megváltoztatására biztatna.
„A szocializmus olyan régi, mint az emberi társadalom; időről időre megújuló tiltakozás a földi igazságtalanság ellen teszi forrását. Költők, próféták, vallásújítók, tudósok, világboldogítók számtalanszor adtak e tiltakozásnak kifejezést. Mindenütt és mindenkor jelentkezik e vágy, mihelyt a társadalom fejlődésével az anyagi javak eloszlásában nagyobb különbség mutatkozik.” (A Pallas Nagy Lexikona)

A bibliai nép történetében is azt látjuk, hogy a vagyonegyenlőtlenség terjedésével terjed az elégedetlenség, melyet különösen a próféták táplálnak, és keletkeznek szocialisztikus szekták, mint az ebionizmus és esszenizmus.
Tényleg nem lehet a földön megoldani ezt a vagyonegyenlőtlenségi problémát soha? Volt idő, (és nem is régen) amikor az ún. tudományos szocializmust úgy hirdették, mint egy új vallást, és hihető is volt. De tanúi vagyunk, hogy mi történt. A proletariátus (a Lázárok osztálya) vadul, erőszakosan támadt a kapitalizmus alapja, a tőke ellen, a magántulajdon szinte minden formája ellen. Az általuk óhajtott szocializmus azonban eladósodott, életképtelennek bizonyult, és egykori képviselői most kapitalisták, akik a köztulajdon minden formáját meg akarják szüntetni. És ez a pulzálás mindig így volt.
„A kereszténység háttere is nagy társadalmi harc, sőt némelyek szerint ez volt fő oka. A kereszténység is felszólal a vagyonegyenlőtlenség ellen, a szegényeket veszi védelme alá a gazdagokkal szemben. A kereszténység alapítóinak eszménye a becsületes szegény munkás és az egyházatyáknál először olvassuk azon tanok formulázását, melyek az újabb szocializmusnak is alaptanait teszik.
A kereszténység felfogásában akkor áll be változás, midőn a felsőbb osztályokat is meg akarja hódítani és még inkább, midőn uralkodó vallássá lett. Az uralkodó felsőbb osztályokat kimélni kellett, mihez még az is járult, hogy maga az egyház is nagy vagyonra tett szert, különben is terjedésével a kereszténység kénytelen volt világi feladatairól lemondani és azokat az államnak átengedni.” (A Pallas Nagy Lexikona)
Képes-e ma a kereszténység hatékonyan tenni valamit a szociális igazságosságért?

Buzgán József