2011. április 17., virágvasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Iz 50, 4-7)

    A szenvedő szolga lehetne valamelyik próféta is, de ősi értelmezés szerint a messiás ez a szenvedő szolga Izaiás könyvében. Nagyon különös történés az ember életében a szenvedés. Az evangélisták leírták, hogy Jézus többször is felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy „… az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad.” (Mk 8,31) Tehát Jézus tudatában volt mindennek, mégis, amikor elérkezik az óra, ezt a tudatot felváltja a félelem, a test menekülési kísérlete a szenvedés, a halál elől, és Ő is szeretne megszabadulni a test ösztönzésére a keserű pohártól, a szenvedéstől, a kereszthaláltól.

    Izaiás olvasói a Krisztus előtti századokban megértették-e, hogy az „Úr szolgájának” szenvednie kell? Ha megértették volna, talán felismerik Jézusban a Krisztust, a messiást. Azt tudjuk, hogy az apostolok nem értették. Talán Péter fogta fel közülük legvilágosabban, hogy miről beszél nekik Jézus a fent idézett módon, de ő is úgy fogadja, hogy szemrehányást tesz Jézusnak, mondván, hogy ilyen nem történhet meg vele. Lukács evangéliumában ez a figyelmeztetése Jézusnak bevezetés ahhoz, hogy követőinek is fel kell venniük keresztjüket, és „aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét, megmenti azt az örök életre.” (Lk 9,23-24)

    Azt pedig, hogy feltámad a halálból, csak az üres sír láttán fogták fel tanítványai. Az előbbi mondat paradoxona mély misztérium, és mindannyian folyton beleütközünk, ha elérkezik számunkra valami módon a szenvedés órája. A természet vajúdása ez a paradoxon bennünk és környezetünkben.

Gondolatok a szentleckéhez (Fil 2, 6-11)

    Pál apostol folytatja az olvasmány gondolatmenetét magasabb szinten. Bizonyára sokan és sokszor tették fel neki a kérdést, amit nem tudtak maguknak megválaszolni. Ha Krisztus Istennek a fia, akkor Isten. De ha Isten, akkor hogyan szenvedhet? Voltak a történelem során többen, akik nem tudták ezt a két fogalmat összeegyeztetni: Isten és szenvedés. Úgy tudták csak megoldani gondjukat, hogy szerintük Krisztus csak látszólag szenvedett. Mások éppen ellenkezőleg, azt vallották, hogy Krisztusban az Atya is szenvedett. Bizony, nehéz kérdések ezek akkor is, ha valljuk, amit erről az egyház tanít.

    Az apostol hitvallása Jézus felmagasztalásáról azáltal, hogy megalázta magát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig, üzenet Krisztus követőinek is. Krisztus szenvedésével váltott meg minket, de nem mondta, hogy számunkra a megváltás egy kényelmes és biztonságos csónak, amelybe nekünk csak bele kell ülnünk, és átvisz a másik partra. A kételkedő Tamással együtt kell mondanunk, aki így szólt a többi tanítványhoz: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!” (Jn 11,16)

Gondolatok Jézus szenvedéstörténetéhez (Mt 26,14-27,66)

    Jó oka van annak, hogy Jézus szenvedésének története mind a négy evangéliumban szerepel, és mind a négy evangélista részletesen és az evangéliumok többi történésével összehasonlítva feltűnően hosszan tárgyalja. Annak is jó oka van, hogy egyházunk minden évben elénekli vagy felolvassa a passiót virágvasárnap is, és nagypénteken is. Egyedülálló varázsa van a passiónak, különösen, ha éneklik, szépen éneklik. Olyan történet ez, mely jól kiforrott, mire írásba foglalták. Az emberi lélek igényének valami módon nagyon megfelel. Művészi értékű, ahogy le van írva az evangéliumokban, és a művészeti alkotások között is első helyen van, amellett, hogy tartalma a teológia csúcsa.

    Munkácsy Mihály alkotása, a Jézus Pilátus előtt is remekmű és monumentális; a nagy zeneműveket is a legmélyebb áhítattal hallgatjuk Jézus szenvedéséről, sőt a helyenként rendszeresen megrendezett Passió-játékokat is áhítattal szemléljük, Mel Gibson filmjén szinte végig borzongva és megrendülten látjuk, de számomra az evangéliumok műfaja a leginkább lenyűgöző.

    Mindez azzal magyarázható, hogy a történetben jelen van minden ember, ott vagyok én is. Bármelyik lehetek a szenvedéstörténetben szereplő személyek közül. Reményik Sándor ezt így fogalmazta meg, Nem teljes a pohár című versében. A múlt esztendő húsvétján is idéztem egy részletet a hosszú versből. Most csak néhány sort idézek utalásképpen:

"Uram Jézusom, jaj, én nem tudom:
Júdásod vagyok-e vagy Pétered
(Jaj, csak a gyávaságban Pétered....)
Vagy egy a farizeusok közül,
Ki üres életének nem örül
S kiontja mégis újból véredet
S hazudik újból minden új napon.
Vagy jobbik esetben Pilátusod
Vagyok, ki mossa hűvösen kezét
És véli: kívül áll a dolgokon.
............
Akárki legyek én ezek közül:
- S bizony mondom, hogy mindenik vagyok –

Buzgán József