2011. augusztus 14., évközi 20. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Iz 56,1.6–7)

Izaiás próféta a Kr.e. XVIII. században egyik, de legjelentősebb képviselője Izrael népe vallásának, a Jahve-kultusznak. Prófétai küldetése nagyjából egybeesik Izrael történelemnek azon szakaszával, amikor egy viszonylag nyugodt időszak után az Asszír Birodalom, a diadalmas III. Tiglátpilezer vezetésével terjeszkedni kezd nyugat felé. Népét istentelenséggel vádolja Izaiás, és Asszíriát Isten haragja vesszejének tekinti. Izaiás a jövőbe látó, misztikus tapasztalatokkal bíró ember. Őrködik a vallás tisztasága fölött. Erről az őrködésről szól az a rövid részlet is, melyet ma olvastunk a szentmisében. A próféta nem egyoldalú, tudja, hogy a szertartások a vallás természetes elemei, de nem elegendőek. A mózesi törvény megtartása, az igazság szolgálata a mindennapi életben szintén nélkülözhetetlen eleme a vallásnak. Izaiás küldetése az volt, hogy visszavezesse Izrael népét arra az életformára, vallásosságra, ami Jahvénak tetsző. Izrael sorsának záloga az Istennel való igaz, bensőséges tiszta vallásosság a mindennapi életben éppúgy, mint a vallási szertartásokon, a jeruzsálemi templom ünnepi eseményein.

Azt is jó azért szem előtt tartani, hogy az 56-tól a 66-ig terjedő fejezetek a kutatók szerint az ún. Trito-Izaiás, mely valószínűleg több szerző gondolatait is magában foglalja. Nem ismeretes, hogy a három részre tagolható Izaiásnak tulajdonított szöveget mikor szerkesztették egybe. A Deutero-Izaiás tartalma alapján úgy ítélhető meg, hogy a Kr.e. VI. századból származik, a Trito-Izaiás pedig még később jött létre. Erre lehet következtetni abból, hogy az utolsó fejezetek sokat foglalkoznak a fogság után helyreállított közösségi istentisztelet kérdéseivel.

Gondolatok a szentleckéhez (Róm 11,13–15.29–32)

Az a váratlan esemény, hogy Saul, azaz Pál apostol a pogánynak nevezett embereknek hirdeti Krisztust, az izraeliták között sokak szemében népe elárulását és lekicsinylését jelentette. Az apostol azonban örömét találja ebben, és büszke is rá. Isten terve szerint valónak tekinti szolgálatát, mellyel közvetve népének üdvösségét is elősegíti.

Pál apostol Isten kegyelmének ingyenességét hangsúlyozza. Isten az embert nem cselekedetei miatt szereti, ezért lehet az izraelita nép engedetlensége ellenére is részese az üdvösségnek. Az üdvtörténet új szakaszában, a zsidók engedetlensége idején a pogányok az üdvösség hordozói, és előkészítik azt a korszakot, mely a zsidók üdvözülésének ideje. A kegyelem működésének ez a dialektikája az a „titok”, amibe Pál betekinthetett, és ennek ismeretében hangsúlyozza, hogy Isten mindenek előtt irgalmas. (Farkasfalvy Dénes nyomán)

Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 15,21–28)

Ami ebben a történetben időszerű, tanulságos lehet, azt úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a fajok közötti ellentétek fölébe kell emelkednie az embernek. A fajok, a népek, a kultúrák, melyek térben és időben közel vannak egymáshoz, egymásra utaltak. Csak mint érzést írom itt le, hogy lehetett az evangélistának valami tudatos szándéka azzal, hogy Jézus szájába olyan szavakat ad, melyek nem illenek az ő egyéniségéhez, szellemiségéhez. Máté zsidók számára írta evangéliumát, és a zsidók magatartása az idegenekkel szemben valóban olyan lehetett, amilyennek Jézust is szerepelteti. Mintegy a korabeli zsidóság szellemi ruhájába öltözteti Jézust, hogy azok sajátjuknak tekinthessék őt, azonosulhassanak vele az idegenekkel szemben fennálló magatartásban. De azért teszi ezt az evangélista, hogy aztán lépjenek túl ők is saját árnyékukon, ahogy Jézus is megteszi az evangéliumban.

Akkor ez a „metanoia” szűk körben érződött és dolgozott. Tirusz és Szidon csak néhány kilométerre van Izraeltől. De akkor két világ (még ma is), mely egymás mellett él, de egymást el nem fogadja. Az egyiket meghatározza a Földközi-tenger közelsége, a másikat a Jordán folyó termékeny földje. Mások a hagyományok, mások a természeti adottságok. A természeti adottságok is számítanak, de a kultúra, a hagyomány ennél is erősebb tényező. Izrael és Judea természeti adottságai is merőben mások, de még inkább a tengerpart városainak adottságai. Aki a júdeai pusztában élt, az sokkal keményebben küzdött az életért, mint aki a Jordán termékeny völgyében élt. Ketté is szakadt az ország. Izraelben sokkal hamarabb bekövetkezik a más kultúrával való együttélés követelménye és természetessége. Achab a tiruszi király lányát veszi feleségül már néhány száz évvel Jézus előtt, Illés próféta korában (Kr.e. IX. század). Az asszony, Jezabel el tudja érni, hogy a libanoni kultúra uralkodik Galileában. A mai evangéliumban egy Jezabel utód fordul egy Illés utódhoz.

Hol időszerű ez ma és nálunk?

Néhány éve Londonban egy imám terrorizmusra biztatta a Londonban élő arabokat. Az olajjal együtt befolyik Nyugatra az iszlám szellem is, de idegen marad, és nem a Nyugat hibájából. De nem csak az iszlámról van szó. A föld lakói egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Repülőgéppel egy-két óra alatt Afrikában lehetünk. Piacainkon télen is kapható déligyümölcs. Távol-Keletről hoznak Európába nemcsak számítógépeket, hanem szárnyasokat is, olcsóbban, mint ahogy nálunk előállíthatók lennének. Egy gomb segítségével körbe járhatjuk a földet. Egy gombnyomás, és Egyiptomot láthatjuk, megismerhetjük az ott folyó életet. Egy másik gombnyomás, és Spanyolországban vagyunk vagy leginkább Amerikában. Száz éve még hónapokig tartott az út Amerikába vagy vissza. Ma itt van Amerika értékeivel és főként szennyével. Autóinkba az olajat ott termelik ki a földből, ahol Amerikával együtt háborúzunk.

Angliában és az egész Nyugaton jelen vannak és fenyegetnek a terroristák. Az egyik vezérükről már szóltam. Londonban élt és lázított, miközben az angoloktól kapott fizetésből élt. Ő szíriai származású, Libanonban élő arab imám. Ez pedig Tirusz és Szidon vidéke. Ott van Tirusz és Szidon Londonban és Budapesten és Amerikában és mindenütt. Szétfolyik az olajjal együtt az egész világon.

Hogyan találkozhat két kultúra az evangélium mintája szerint?

Jézus számára idegen az a nép, melyhez a kánaáni asszony és lánya tartozik. Az asszony – mint minden anya a világon – mindent elkövet, hogy gyermeke egészségét visszaszerezze, de hazájában nem tudja meggyógyítani senki. Valahogy hírét veszi, hogy egy zsidó próféta meg tudja gyógyítani az olyan beteget is, amilyen betegségben a lánya szenved. Persze, hogy keresi ezt a zsidó embert, ezt az idegent, és könyörögni fog neki. Ha nem volna bajban, talán köpdösné. Most könyörög.

Magatartása megindítja Jézust, akiben a küldetéstudat saját népéhez szólt az evangélista szerint. Megkérdezi önmagát: Segíthetek? Igen. Segítek. Jézus leveti előítéleteit.

A kánaáni asszony is levetette előítéleteit, mert bajban volt. Miután lánya meggyógyult, bizonyára más szemmel nézett a zsidókra, mert Isten kegyelme az ő népük köréből érkezett számára.

Buzgán József