2011. augusztus 21., évközi 21. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Iz 22,19–23)

Szerencse, hogy nem kötelező minden szöveget kommentálni, amit a Bibliából felolvasunk. Ha ugyanis a ma idézett néhány sort magyaráznunk kellene, akkor a tudós bibliatudósok nyomán elmondanánk, hogy Izaiás könyve legalább három, de inkább több ember nevéhez kapcsolható, akiket évszázadok választanak el egymástól, ha az írások keletkezésének korát tekintjük. Az első 39 fejezet több kisebb gyűjteményből áll. Ezek közül néhány bonyolult fejlődés eredménye. A 22. fejezet, melyből ma idéztünk, hitelesen Izaiásnak tulajdonított része a 66 fejezetnek. De éppen a mai rész (22,19–24) hitelességét kétségbe vonják. Ha pedig tovább olvassuk a próféciát, akkor még jobban belebonyolódunk a magyarázatba, mert ott megtudjuk, hogy „azon a napon a Seregek Urának szava szerint engedni fog a szeg, amelyet szilárd helyre vertek be, sőt letörik, és a földre hull. És ami rajta függött, összetörik, mert az Úr mondta ezt” (Iz 22,25) Vannak a bibliakommentátorok között, akik Eljákimot nem is történelmi személynek, hanem eszkatologikus, messiási személynek tartják. (Jeromos Bibliakommentár I.; Jubileumi kommentár)

Ha még a tudós bibliakutatók is ilyen bizonytalanságban vannak, mit tehet az egyszerű, napszámos lelkipásztor, aki felolvassa ezt a szöveget, és szeretné legalább megindokolni, hogy miért olvastuk fel. Talán legjobb, ha megmarad a képek közül a kulcsnál, hiszen az evangéliumban visszatér ez a jelképes kulcs. Itt aztán szabadjára lehet engedni a gondolatokat és a képzelő tehetséget, és még a napi politikára is alkalmazni lehet, mivel a kulcs itt egyértelműen a hatalom jelképe. Kérdés, hogy mire jó mindez?

Gondolatok a szentleckéhez (Róm 11,33–36)

Szerencse, hogy a római levélnek ma idézett része nem a kritikus fejezetek közé tartozik. Mert Farkasfalvy Dénes azt írja, hogy „ez az egyetlen levél, amelyben Pál azt várja el, hogy a korabeli keresztény olvasó annak minden mondatát értse… Paradox módon mégis ez Pál legnehezebb levele. Ennek értelmezése adott alkalmat a legtöbb vitára és nézeteltérésre a kereszténységen belül.” (Bevezetés az újszövetségi szentírás könyveihez 251. oldal)

A levélnek ez a részlete Isten bölcsességének dicsérete. Úgy kiszakítva az összefüggésből is megáll a lábán ez a részlet. Bárhol és bármikor lehet hatásosan, gyümölcsözően elmélkedni Isten titkáról, gondviselésében a számunkra is megnyilvánuló bölcsességéről. Mégis jó szem előtt tartani az előzményét e soroknak. Miután vázolta a pogányok és zsidók helyzetét, megállapítja, hogy „mind a zsidóknak, mind a pogányoknak most már csak egy reménységük van: Isten ingyen való könyörülete. Mindenféle dicsekedés, a saját cselekedeteikben való bizakodás ki van zárva.” (R. Brockhaus, A római levélről 159. oldal)

Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 16,13-20)

„Simon bar Jona, te Kéfa vagy, magyarul szikla. Erre a sziklára építek. A név nem anyakönyvi regisztrációs adat, hanem ebben az esetben a küldetést jelzi. Istentől kapott küldetést jelez. Azért mégsem csak úgy találomra mondja Jézus egynek a tizenkettő közül, hogy te vagy a szikla. Mit látott benne? Sorra vehetnénk azokat az eseményeket, amelyekben Péter szerepel, és kirajzolódna előttünk egy jellem. Nem ezt teszem most, mivel nem Péterről akarok beszélni. Egyetlen jelenetre azért mégis emlékezetetek Péter és Jézus találkozásaiból. Túl vagyunk már a fogadkozásokon, melyeket Péter tett: „ha mindenki megtagad, én akkor sem.”; túl vagyunk már azon, amikor Péter mégis tagadja, hogy ismerné Jézust; túl vagyunk már a feltámadás hajnalának bénító meglepetésén. Talán 40 nap telt már el a feltámadás után, amikor annak a tónak a partján, ahol annyiszor találkoztak, ahol Péter lakott, ahol halászattal kereste kenyerét, megjelenik Jézus, és háromszor kérdezi meg Pétert: „szeretsz-e engem?” Minden igen válaszára ezt mondja neki Jézus: „legeltesd bárányaimat!” Ez Péter új küldetéséről szól. Mondhatná neki, hogy „fogd ki a halaimat!” De nem, annak az embernek, aki egész életében halászott, és valószínű, hogy a bárányokról és a pásztorkodásról annyit tudott, mint mi legtöbben, annak az embernek azt mondja, hogy „legeltesd bárányaimat”.Ez is jelzés. Ezentúl azt kell tenned, amivel eddig nem foglalkoztál. Nem fogsz ezentúl halászni, hogy megélj. Más lesz a küldetésed. Pásztor leszel! Ennyit a névről és a küldetésről. De lehet, és valószínű, hogy a „pásztor” kinevezés vagy megnevezés sokkal gazdagabb tartalmú, mint puszta hasonlat. A jövendölésekben a pásztor a messiásra vonatkozó jelző, és talán csak pásztorkodással foglalkozó nép körében él teljes életet egy küldetésnek ez a megjelölése.

Térjünk vissza az első hasonlathoz: Péter a szikla, a fundamentum, melyre épül majd egy közösség, egy szellemi természetű templom, az egyház. Mit mond erről a közösségről pl. Newman bíboros?

„Volt ilyen templom a földön mindig az Evangélium hirdetésének megkezdése óta. Ez a láthatatlan, rejtett, titokzatos, szellemi templom mindenhol ott van, kiterjed Krisztus egész birodalmában minden helyre és mégis oly tökéletesen van egy helyen, mintha máshol seholsem lenne. Ott van e templom bárhol, ahol hit és szeretet van. A Krisztus nevében való hit és szeretet mintegy mennyei varázseszközök, hogy ez isteni templomot Krisztus birodalmának bármely helyén jelenvalóvá tegyük…” (Newman: Breviárium 228–229 oldal)

Mit mondott a mai pápa (XVI. Benedek) az egyházról 40 évvel ezelőtt? Tudjuk. 1971-ben megjelent egy írása ezen a címen: „Warum ich noch in der Kirche bin.” Ebben írja a következőket:

„Hinni nem lehet egymagunkban. Hinni csak mással együtt lehet. A hit lényege szerint egyesítő erő. Az az út, amely felé a felelős hit ma is mutat: megmaradni az egyházban, mert az egyház megérdemli, hogy fennmaradjon, mert megérdemli, hogy szeressük, és a szeretet erejével önmagát felülmúlva mindig újonnan önmagává változzék.”

Ugyanilyen figyelemre méltó az is, amit a szeretetről mond:

„Az ember mindig csak annyit lát, amennyire szeret. Bizonyos mértékű szeretet nélkül az ember semmit sem talál. Aki nem bocsátkozik bele a hit kísérletébe, az egyházzal való kísérletbe, aki nem tart vele helyeslőleg legalább egy darabig, aki nem kockáztatja meg, hogy a szeretet szemével nézze, az csak botránkozik. Az egyházat is szeretnünk kell, hogy megismerhessük.

Ha egyáltalában van lehetőség egy másik ember pozitív irányú megváltoztatására, akkor csak úgy van, ha szeretjük, és így lassan segítünk neki átváltozni abból, ami, azzá, ami lehet. Másképpen áll-e a dolog az egyházzal?”

„Neked adom a mennyek országa kulcsait.” Nagyon nehezen értelmezhető jelkép ez. Végigpróbálgattam ezt a kulcsot azokban a zárakban, melyeknek neve: példabeszéd a mennyek országáról. Két-három zárba illett ez a kulcs. Abba, amikor Jézus azt mondja a mennyek országáról: „A mennyek országa bennetek van.” – A mennyek országa olyan, mint a mustármag. És a harmadik: a mennyek országa olyan, mint a kovász.

A bennünk lévő és kibontakozásra váró mennyek országa egy közösségre, egy korokat, nemzeteket, világnézeteket áthidaló közösségre, az egyházra, annak tevékenységére van bízva. Egymásra, ill. azokra a talentumokra van szükség, amit Isten ad kinek-kinek mások javára.

Buzgán József