2011. február 20., évközi 7. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Lev 19,1-2.17-18)

Ha annyi lenne az ószövetségi üzenet, mint amit a mai nap olvasmánya tartalmaz, elegendő lenne, mert minden erkölcsi elv lényegét tekintve benne van. Nem véletlen, hogy amikor Jézust megkérdezik, hogy miben áll a törvény lényege és miben áll a próféták tanításainak lényege, akkor Ő is innen idéz: „Szeresd embertársadat, úgy mint magadat.” Ha ezt az egyetlen elvet mindig és következetesen, okosan követni tudnánk, a lelki békénk sohasem hagyna el és Isten országát élveznénk.
De azért nézzük, vizsgáljuk a többi mondatot is, amivel az Úr megbízza Mózest, mint tolmácsot és közvetítőt, hogy közölje a vezetésére bízott izraelitákkal.

„Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.” Mit jelent az, hogy úgy legyünk szentek, ahogy Isten szent. Lehetséges ez? A „szent” jelzőt körülírhatjuk, más elvont fogalmakkal helyettesíthetjük, de szinte megfoghatatlan marad számunkra, és ezért tétovák maradunk, pedig a „legyetek szentek” felszólítás a cselekvésre, magatartásunk alakítására. A következő felszólítások rávilágítanak a „szent” jelző tartalmára: „Ne táplálj gyűlöletet szívedben…” Nagyon jó ez a megfogalmazás, mert kifejezi, hogy a gyűlölet hamu alatt ott van a lelkünkben, a természetünkben, és képesek vagyunk felszítani a hamu alatt izzó parazsat. Ezzel azonban ártani fogunk a környezetünknek és szükségképpen önmagunknak is. Nem is várnánk e sorban a következőt: „Fedd meg embertársadat…”, pedig mennyire szükséges az együttélésben, a közösségi életben, hogy alkalmas módon, harag nélkül, tárgyilagosan figyelmeztetni tudjuk vakságára embertársunkat! „Mert vétkesek közt cinkos, aki néma.”

Gondolatok a szentleckéhez (1 Kor 3,16-23)

Jó olvasni, hallani és hinni, hogy az apostol állítása szerint mi, keresztények „Isten temploma vagytok”. De ott van az a mondat is, hogy „Isten temploma szent”. Visszacseng itt az olvasmányban hallott „legyetek szentek!” Nem minden további nélkül vagyunk Isten temploma, hanem akkor, ha Isten kegyelméből sikerül szeretnünk embertársunkat, mint önmagunkat, ha a gyűlölet parazsát sikerül hamu alatt tartani, és ha embertársunk feddésére alkalmas módot találunk.

A levélnek vannak nehezen értelmezhető részletei. Ilyen például ez a mondat: „Aki közületek bölcsnek tartja magát ezen a világon, váljék balgává, hogy csakugyan bölcs lehessen.” Az egyik lehetséges értelmezése ennek a mondatnak az lehet, hogy meg kell látnunk gondolatainknak, törekvéseinknek azt a foglalatát, aminek az apostol ezt a nevet adja: „hiúság”. Akinek sikerül ezt meglátnia, az a világ szemében balga lehet, de ő tudni fogja, hogy Isten előtt bölcs lett.
Ennek a látásnak következménye, hogy behelyettesítve a felsorolt személyeket mai felekezetek által tisztelt személyekkel, tudjuk, hogy mindhez tartozunk, mert végeredményben Krisztushoz tartozunk. Krisztus pedig Istené, és így mi is.

Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 5,38-48)

Az egyik népszerűsítő növénytan könyvben olvastam ezt a címet: „Az életért meg kell küzdeni.” Ezt a megállapítást bizonyítja meggyőző erővel a könyv szerzője, könyvében. Minden élőlénynek keményen meg kell küzdenie az életéért. Ez törvény az egész teremtett világban. Az ember is viaskodásra született lény. Kikerülhetetlen, hogy bántalom ne érje egyik embert a másik részéről. Az embernek három módja van a bántalomra felelni: a bosszú, a menekülés, a másik arc odanyújtása.

Sérteném az állatokat, ha azt mondanám, hogy a bosszú állati ösztön az emberi természetben. Lehet, hogy előfordul az állatok világában is a bosszú, de sokkal inkább jellemző az emberre. Az ószövetségi szentírás ezt egészen természetesnek tartja, sőt Istenre is kivetíti. Az ószövetségi ember előtt egy bosszúálló Isten képe lebegett, aki az atyák vétkét hetedíziglen megtorolja. A mózesi törvény alapelve az, amit a mai evangélium is idézett: „szemet szemért, fogat fogért”. Hivatalosan ez az elv a mai napig sem szűnt meg. Giovanni Papini a maga stílusában ezt így fogalmazza:
„Az ököljog barbár elve, amely a törvénykönyvekben átfinomodott és leplezve van, de a gyakorlatban még ma is uralkodik. A Rosszat Rosszal viszonozza az ember - akár személyesen, akár közbeiktatott személyek, a civilizált horda megbízottai, úgynevezett Bírák és Hóhérok útján.” Majd így folytatja:„Az Ököljog Törvénye adhat bizonyos állatias vigasztalást annak, akit elsőnek ért az ütés, de ahelyett hogy csökkentené a Gonoszt, megsokszorozza.”
Nem nehéz belátni amit Papni állít. Elméletileg az ember azt hihetné, hogy az igazság helyreáll, ha valaki az őt ért sérelmet azonos mértékben viszonozza. A gyakorlatban azonban nincs szabvány ezen a területen a mértéket illetően. Az ember elfogult önmagával szemben. Mondok erre egy anekdotát:Még a huszadik század első felében egy sokgyermekes családban az édesanya szel egy darab kenyeret. Meglátja egyik gyermeke és megkérdezi: „édesanyám, kié az a nagy darab kenyér? - a tiéd, kisfiam - válaszolja az édesanya. Mire a gyerek: - „ejnye, de kicsi!”
Tudjuk, hogy nem csak a gyerek ítél így. Ezért nincs vége a bosszú láncrendszerének, és menetközben ez a bosszú természete szerint egyre növekszik.

A másik megoldás, ha a bántalom elől menekül valaki. Ez sem jobb megoldás mint az előző. Mert aki fél és elrejtőzik vagy menekül, megkettőzi ellensége bátorságát. A bosszútól való félelem még visszaránthatja a bántalmazó kezét, de aki menekül, üldözésre csábítja a másikat; gyengesége által, cinkos lesz a másik vadságában.

Az egyetlen megoldás, bár abszurdnak látszik, mégis az, amit Jézus ajánl. Ajánlata annyit jelent, hogy az első láncszem után elvágjuk az elkerülhetetlen rosszak láncolatát. Aki már megpróbálta, be kell vallania, nem könnyű odatartani a másik arcot. Jézus parancsa betű szerinti értelemben a vérünk, az idegeink, az alsóbbrendű lélek minden ösztöne fölötti uralmat követeli meg tőlünk, amivel a legkevesebben rendelkeznek. Jézus azonban sohasem mondta, hogy könnyű teljesíteni. Mi kell hozzá? HIT. Isten országába vetett hit. A krisztusi tanítás a kezdet kezdetén megbukott volna, feledésbe merült volna, ha nem lettek volna kezdettől fogva és végig a történelem folyamán olyan emberek, akik kipróbálták, hogy lehet úgy viselkedni az ellenséggel szemben, ahogy Krisztus parancsolta.

Ilyen volt Antiochiai Szt. Ignác is. Egyik írása abból az időből származik, amikor fogolyként vitték őt Rómába. A Rómában élő keresztényekhez irt levelében azért könyörög, hogy ne akadályozzák meg vértanúságát. Ezt írja:„Most kezdek csak Krisztus tanítványa lenni. Semmi látható vagy láthatatlan hatalom ne irigyelje tőlem, hogy Jézus Krisztushoz érjek. Jöjjön rám tűz vagy kereszt, küzdjek vadállatokkal, szórják szét csontjaimat, vágják le tagjaimat, zúzzák össze egész testemet, gyötörjön meg gonoszul az ördög, - csak Krisztust elérhessem. A föld széle határa, ennek a világnak a királyságai semmit sem adnak nekem. Jobb meghalnom, hogy Krisztushoz érjek, mint a föld határain uralkodnom....Értsétek meg, testvéreim. Ne akadályozzátok meg, hogy eljussak az életre! Ne adjátok vissza a világnak, ne csaljátok meg anyagi léttel azt, aki Istené akar lenni! Hagyjátok, hogy a tiszta fényt befogadjam. Ha majd odaérek, akkor leszek igazán ember....”

Buzgán József