2011. február 27., évközi 8. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Iz 49, 14-15)

Ahhoz, hogy jól értsük és időszerűvé tudjuk tenni a mai olvasmány üzenetét, tartalmát, tudnunk kell, hogy a babiloni fogság ténye, körülményei között hangzik el a próféta vigasztaló üzenete. A második világháború után az egyik győztes hatalom vezére úgy fogalmazott, hogy „a magyar kérdés csak vagonkérdés”. Ez azt jelenthette volna, hogy mi, ma élő magyarok valahol Szibériában élnénk, távol hazánktól, még az őshazától is távol. Nyelvünket félig vagy egészen már elfelejtettük volna, történelmünket nem ismernénk, vagy nem a valóságnak megfelelően, és ki tudja milyen rabszolgasorsot szántak volna nekünk. Ha ebbe a helyzetbe valaki képes beleélni magát, ugyanazt a kérdést fogalmazná meg, mint az izraeliták: „Elhagyott minket az Úr, a magyarok Istene!” 

De azok, akiket szülőföldjükről a huszadik század közepén a Hortobágyra vagy munkatáborokba hurcoltak, feltehették és bizonyára fel is tették a fenti kérdést valamilyen formában.

Egyénileg is kerülhet bárki olyan helyzetbe, amikor úgy érzi, elhagyta őt az Isten. A Megváltó szavait is feljegyezték, amit a keresztfára szegezve mondott: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?!”

Mindig, és mindenki számára, aki úgy érzi, hogy elhagyta őt Isten, a próféta tolmácsolásában így szól, Aki anyaként szeret: „Én nem feledkezem meg rólad, nem hagylak el, csak nyugodj meg, és légy türelemmel!”


Gondolatok a szentleckéhez (1 Kor 4, 1–5)

Isten titkainak „intézői” „gondnokai” „sáfárai”. Ma a gondnok szó a legismertebb, de a napjainkban zajló elszámoltatások vagy az arab világ forrongása azt sugallják, hogy nagyon tág fogalom, nagyon gazdag tartalmú az a szó, ami Pál apostol levelében szerepel. Mindnyájunkra bízott valami értéket az Isten, és így mindnyájunknak sáfárkodnia kell, mert elérkezik az elszámoltatás ideje még a királyok és hadvezérek számára is. Hűséget vár mindenkitől, aki őt megbízta. Mit jelent ez a hűség Isten irányában? Hűség a hivatáshoz, az egyéni küldetéshez, a ránk bízott értékek igazságos elosztásához vagy kamatoztatásához. Ezek mindegyike mást és mást jelenthet egyénenként, de végeredményben mindenki esetében a hűséget. Az apostol saját személyét nem tartja kiemelkedően fontosnak, ő csak besorolja magát a Krisztustól kapott küldetés alapján azok táborába, akik Isten országának építésében fáradoznak, akár vetnek, akár aratnak. „Ő Krisztus szolgája, megbízottja, kincseinek letéteményese és kiosztója (oikonomos).” (Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi szentírás könyveihez)

Küldetésünket, ha jól teljesítjük, legjobb tehetségünk szerint, az elismerést Istentől várjuk!

Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 6, 24–34)

A mai evangélium bevezető mondata így is megfogalmazható: „Aki megélhetése fölött aggódik, könnyen a Mammon szolgálatába kerül. Mit takar ez a szó: mammon? Az arám mamóna szó görög változata. Jelentése: megbízható, biztos, ami biztonságban van. A Talmudban gyakran szerepel, máshol alig az ószövetség irataiban. Jézus csaknem személyként említi, démoni hatalomra vonatkoztatja, amely a kapzsi emberen úrrá lesz, és amelynek szolgálatával Isten szolgálatát nem lehet összeegyeztetni. (Haag Lexikon)

Nagyon szereti a lelkem Jézus beszédei között ezt az isteni gondviselésbe vetett hitre biztatót. Assisi Szent Ferenc, ahogy ő fogalmazta, „sine glossa” követendő magatartás, amire Jézus biztat. Hozhatnék példát a Fiorettiből, ahogyan a „Szegénység úrnőt” szolgáló Ferenc megélte a Gondviselőbe vetett hitet. Mégsem ezt teszem most, és előrebocsátom: csak a példa kedvéért írom le, ahogy szüleim életében jelentkezett a nem önként vállalt szolgálata a szegénység urának.

Előbb azonban nézem az ég madarait, az ablakomban morzsákat csipegető galambokat. A városokban komoly gondot okoznak ezek a galambok. Egyesek szerint úgy tudnánk megszabadulni tőlük, ha nem etetnék őket. Nem a vita kedvéért említem, de valakinek a közelmúlt történelmében már támadt ilyen ötlete, és ukrán emberek millióitól „szabadult meg” a nagy vezér. Ne hasonlítsuk össze a madarakat az emberekkel? De Jézus is példaként állítja elénk a madarakat. A madarak is verekszenek az élelem miatt, de szaporodnak és sokasodnak, mert ha jóllakott, a maradékot otthagyja a gyengébbnek. Az ember nem tud eléggé jóllakni a javakkal, a javak szimbólumával, a pénzzel sohasem. A madarak nem ismerik a Mammont, egyszerűen csak élni akarnak.

Az ember is élni akar, a legnehezebb körülmények között is, és ez a normális emberi magatartás. Szüleim példáját írom le, de – ismétlem – a példa kedvéért. Apám hat éves korában árván maradt nővérével és öccsével. „Fiam, olyan gyerekkorom volt, hogy nagyon gyakran a kenyérhajat is megettem volna, de még az sem volt” – emlegette gyakran. Tizenegy éves korában egy család örökbe fogadta, de keményen dolgoznia kellett. Miután megnősült huszonhat éves korában, az örökbefogadó család kitagadta. Olyan helyzetbe kerültek a 30-as évek gazdasági válsága idején, hogy apám húsz kilométert gyalogolt, hogy reggel hat órára beérjen az „emberpiacra”, munkát remélve. A hátán volt egy tarisznya, abban egy darab kenyér. Ha nem kapott munkát, nem evett semmit, hogy anyámnak és nővéremnek megmaradjon a tarisznya tartalma, mert kevés volt a tartalék otthon. Ha felfogadták például tuskózás munkára, a tuskó töredékeiből a tarisznyájában vihetett haza is, hogy anyám főzni tudjon. Ha megfőtt a szegényes eledel, anyám belocsolta a tüzet, hogy másnapra is legyen mivel tüzet rakni és főzni. Ennek következtében téli időszakban olyan hideg volt a lakásban, hogy a nővérem ajkai kék színre változtak. Később, amikor apámat felvették a gyárba segédmunkásnak, javult a család helyzete, de sohasem lettek gazdagok. Mindig reggeltől estig keményen dolgoztak. Apám nyolcvanöt, anyám nyolcvanhét évet élt.

Remélem, nem szorul magyarázatra, hogy miért példa egy ilyen jelentéktelennek látszó emberi élet, ha a Gondviselésbe vetett hitről elmélkedünk.

Buzgán József