2011. január 16.

Évközi 2a vasárnap 2011

Gondolatok az olvasmányhoz (Iz 49, 3-6)

    Nagyon általános és nagyon mély szellemi-lelki tapasztalat az, amit Izaiás könyvében olvashatunk, és ezen az évközi második vasárnapon idéztünk a könyvből. Minden, ami él ab-ban Istennek kell megdicsőülnie. A virág formájában, színeiben, egész törékeny lényében Is-ten dicsül meg. A bárány szelídségében, aki elalszik, miközben megnyírják és megfosztják gyapjától, Isten dicsül meg. Az oroszlán rettegett lényében, izmai erejében Isten dicsőül meg.
    De! És ez csak az emberre jellemző, felmerül a gondolat, hogy „Hiába fáradtam, ha-szontalanul tékozoltam erőmet.” A politikus, a földműves, a gyermeket nevelő szülő, és még sokan mások bólogatnak, ha e szavakat olvassák a próféta könyvéből. Sőt azt is mondhatjuk, hogy még Isten is gyakran érez így, ha szabadnak teremtett Ádám és Éva utódainak életvitelét látja. Persze, Istennel kapcsolatban ez emberszabású gondolat. De a Bibliában nyüzsögnek az emberszabású gondolatok Istennel kapcsolatban.
    Az embernek, a „de” után mégis azon a vezérfonálon kell gondolatait irányítania, ame-lyet a próféta is követ: „Ám igaz ügyem az Úr előtt van, és jutalmam Istenemnél. Becses va-gyok az Úr szemében, és Istenem az erőm.”

Gondolatok a szentleckéhez (1Kor 1,1-3)

    Pál apostol levelében a ma idézett részlet bevezetés, udvarias köszönés, köszöntés. Úgy tűnik, csak bólintani kell erre, kedvesen mosolyogva, viszonzva a köszönést. Mégis van ebben a gesztusban, Pál apostol részéről, ami figyelemre méltó. Két ilyen elemre irányítom a figyelmet. Az első: „apostol”. Tudjuk, ez küldöttet jelent, ami angelust, angyalt is jelenthet. A lényege e szónak a tudatállapot, de mondhatjuk azt is, hogy egy lény mivolta. Ha egy ember teljesen azonosul küldetéstudatával, akkor angyal. Az angyal pedig nem tehet mást, mint ami lényének mivolta: Istent megjeleníteni adott helyzetben. Ha valamely ember így jelenik meg, csodálatos, de még ekkor is mennyi salakot hordoz?!
    A második figyelemre méltó elem e levél bevezetőjében Szosztenész testvér megneve-zése. Ma, az egyház jelen struktárájából következően nem tudunk megnevezni több ezer lelket számláló „közösségben” egy testvért, aki a közösséget egyben tudná tartani és építeni tudná. Tudom, hogy van kivétel, de az kivétel. Miért van így? Elég, ha Istent ostromoljuk, hogy küld-jön munkásokat szőlőjébe? Nekünk nem volna teendőnk, az ügy érdekében?

Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 1,29-34)

Mi a bűn? Nem teológiai oldalról közelítek a kérdéshez. Valaki így fogalmazott: „Az élt élet és a tervezett élet közötti meg nem felelés alkotja a bűnt.” Biztosan van ebben igazság, legalább részigazság. A lelkiismeretvizsgálatban felfedezzük, hogy kik vagyunk, mit akartunk tenni és mit tettünk. Amikor beismerjük a bűnt, szembeállítjuk azt, amit csináltunk, azzal, amit akartunk vagy akarunk tenni. Tehát egyfajta meghasonlás a bűn. De nem olyan egyszerű a dolog, mert a bűnös is én vagyok, és aki lenni szeretnék az is én vagyok. Ami lenni szeret-nék, azzal talán jobban azonosulok, mint azzal, aki a bűnt teszi. Pál apostol is küzdött a kér-déssel:
„Azt sem tudom, mit teszek, hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, hanem amit gyű-lölök. De ha azt teszem, amit nem akarok, elismerem a törvényről, hogy jó, és valójában nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. Tudom ugyanis, hogy semmi jó nem lakik ben-nem, azaz a testemben, mert készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes. Hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. Így ezt a törvényt látom: bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok készen. A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz. Én nyomorult! Ki vált meg e halálra szánt testtől?” (Róm 7,15-24)
Talán A negyedik dimenzió című könyvben olvastam az alábbiakat:
    A legtöbb ember négyfajta testi bűnnel áll harcban, és az Istennel való aktív együttmű-ködés csak ezeknek a legyőzése után lehetséges. Ha nem szabadulnak meg ezektől, annyira el fognak záródni a csatornáik, hogy Isten nem tud majd kiáradni rajtuk keresztül. Ezt a négy dolgot húsz éves személyes lelkigondozás során fedeztem föl.
    1. A gyűlölködés bűne rendszerint nagy szomjúság a szenvedélyes szeretetre. Aki kö-zömbös számunkra, azt nem tudjuk gyűlölni. Hogyan győzhetem le? Ha szeretetem egy irány-ban falba ütközött, akkor nem a falat döngetem, mint a faltörő kos, hanem más irányt keresek. Ha megtaláltam, a gyűlölet magától eltűnik, mert az hiány, a szeretet hiánya.
    2. A félelem bűne: Ha valakinek egy meghatározott félelem van az életében, abban egy pusztító hatalom kezd kiáradni. Az erőszak mögött mindig félelem húzódik. Hogyan győzhe-tem le? Nem meneküléssel, hanem szembenézéssel.
    3. a kisebbrendűségi érzés: Ez a tudat téves működése. A kisebbrendűségi érzésben szenvedő ember abban a tudatban él, hogy ő tehet arról is, amiről egyáltalán nem tehet. Érde-kes, hogy bárkinek lehet kisebbrendűségi érzése, tudata. Csak úgy győzhető le, úgy dolgozha-tó fel, hogy az ember elfogadja magát annak, aki. Nem könnyű.
    4. a bűntudat bűne: Amíg valaki a bűntudat foglya, Isten sohasem áradhat keresztül rajta. Kimondom a bűnt. Felvállalom. Nevén nevezem. Nem akarom elmismásolni.

Szolzsenyicin írja: „Elmulasztottuk megemlíteni, hogy már a proletárforradalom eltö-rölte magát a bűn fogalmát is, az 1930-as évek elején pedig egyenesen jobboldali opportuniz-musnak nyilvánították…..De kötelességünk hazánkkal s gyermekeinkkel szemben, hogy va-lamennyit felkutassuk s elítéljük. Nem is annyira őket kell elítélnünk, mint inkább azokat a bűnöket, amelyeket elkövettek. Azt kell elérnünk, hogy legalább ennyit mondjon fennszóval mindegyik: "Igen, hóhér voltam, gyilkos voltam." (Szolzsenyicin: Gulag (122. oldal 2. bekez-dés)

Végül a nagy spanyol misztikust, Keresztes Szent Jánost idézem még:”Négy szenvedé-lye van a léleknek: (öröm, remény, félelem és szomorúság), melyek ha rendetlenek, akkor belőlük származnak a lélek összes bűnei és tökéletlenségei, de ha rendben vannak, akkor ugyanezek az összes erények forrásai. Elég rendberakni és féken tartani közülük csak egyet is, a többi szükségképpen követni fogja ennek példáját.

Buzgán József