2011. január 23., évközi 3. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Iz 8,23b-9,3)

    Messze van tőlünk a tenger, a Jordán sem hazánk folyója. Ez nem tartozik az üzenet lényegéhez, ez csak a földrajzi környezet megfestése, mint háttér az üzenethez. Nyugodtan behelyettesíthetjük saját földrajzi környezetünkkel. Hogyan dicsőül meg Isten a mi korunkban és környezetünkben? Ez a kérdés. A próféta így fogalmaz: „A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát.”
Miben áll a sötétség, mely egy adott népre borul? Kezdjük azzal a tapasztalattal, mely hetek óta nyomaszt, és beteggé tesz. Köd borul ránk hetek óta. Nem látjuk az eget, nem látjuk a Napot. Ha néhány órára felszáll a köd, kiderül az ég, kisüt a Nap, a tél ellenére fellélegzik a természet, felderül az ember lelki világa. Az éjszaka a ködnél is sötétebb, de más. Hozzátartozik az élet ritmusához. Az a sötétség, melyről a próféta szól, nem a természet ritmusának sötétsége, hanem a lélek világának ködbe borult, fény nélküli, vagy fényben szegény világa.

    A lélek sötét éjszakájának természetét és helyét a lelki életben, Keresztes Szent János alaposan és részletesen ismerte és költeményt, majd annak magyarázatául könyvet írt róla. Az éjszakából az út a világosság felé vezet. Keresztes Szent János A Kármelhegy útja című művében írja le a léleknek ezt az útját. Néhány sort idézek költeményéből.
    „Nem tudom, hol jártam-keltem, / De ott álltam meg, hova / Nem követhet ész soha… /A hité e békeotthon, / Hallgat itt a tudomány / Csak egy út visz bele bizton: / Neve: mély csend és magány….. / Aki ide jut, az tényleg / Magát is elfeledi. / Amit tud, az mind csekélynek / Tűnik itten fel neki…. /Ahány fokkal följebb hágott, / Esze annyit szállt alá. / Éjbe jutott, a világot / Oly sűrű köd takará, / Hogy nem ismert tőle rá. / De belátta, hogy az ész / És tudás itt kárbavész. / S ha hallani szeretnétek, / Megmondom: e tudomány / Isten titkos lényegének / Érzetében áll csupán, / Ez isteni kegy híján / Nincs ki értse, mert az ész / És tudás itt kárbavész.”

    Ez az út, minden ember lelkének útja. Aki úgy érzi, hogy sűrű köd vagy sötét éjszaka borul lelkére, annak lelkében feltűnik majd a ködön át a hajnalcsillag, jelezve, hogy felkel majd a Nap. Erről szól Izaiás próféta is.

Gondolatok a szentleckéhez (1 Kor 1,10-13-17)

    Ahol két ember egy élettérben él, ott mindig érvényes Pál apostol intelme, kérése, biztatása: „Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben.” Gondolkodva azon, hogy miből ered a széthúzás, a viszály, a háborúság, könnyen beláthatjuk, hogy ahol egyetlen ember él egy élettérben, még ott is lehet viszály, mert a világ alapjaiban poláris, azaz mindennek van ellenkező előjelű párja, mindennek van ellentéte. Az ember saját lényén belül is kettősséget hordoz. Ha leegyszerűsítjük az embert az ismert elvre, hogy az ember test és lélek, akkor naponta tapasztalhatjuk, hogy a test és a lélek gyakran ellentétben áll. De erről már gondolkodtunk a közelmúltban, éppen Pál apostolt idézve, amikor az ember belső meghasonlottságáról vall, saját tapasztalata alapján.

    Most vessünk egy pillantást arra a tényre, amit Pál apostol pártokra szakadásnak nevez. Az apostol négy nevet említ, akik körül pártok keletkeznek már a kereszténység hajnalán. Ma ezt úgy fogalmazhatnánk újra: „Én a pápával tartok, én Kálvinnal, én Lutherrel, én pedig Krisztussal.” Miért, e pártokra szakadás? Mondanom sem kell, hogy az ökumenikus imahét végén ez a kérdés jogos, de a válasz nem egyszerű. A sok lehetséges válasz közül, itt most egyet fogalmazok meg: az ember nem képes csak részleteket látni a teljességből, de még azt a részletet is csak környezete függvényében. A környezet alatt értem, hogy milyen kultúrkörbe született valaki, hogy későbbi élete során milyen érdekek alakulnak ki benne, és hogy mennyire szabad gondolkodásában.

    Ezen körülmények közül pedig a legutolsó tényezőt emelem ki. Az igazság felismerése steril környezetet igényel. A steril környezet pedig azt jelenti, hogy az igazságot kereső ember szabad, azaz független. Jézus pedig úgy fogalmazza meg, az általunk ismert fordításban, hogy „lélekben szegény”. De ez a kijelentés abban a szövegkörnyezetben érthető, ahol nyolc féle módon megfogalmazza Jézus, hogy kikben születik meg a mennyek országa, vagy más szóval Isten uralma.
    A pártokra szakadás oka az is lehet, hogy nem tud vagy nem mer önállóan gondolkodni egy ember, hanem beáll egy kórusba, és harsogja, amit valaki leírt és egy másik valaki megzenésítette a leírtakat.

Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 4,12-23)

    Jézus korában is volt vallás, és a valláson belül is voltak pártok. Jézus vallásos volt, gyakorolta is vallását, hiszen a zsinagógában nemcsak felolvasott, hanem prédikált is. De Jézus szabad ember volt. Minden jel arra vall, hogy a szertartásoknak nem tulajdonított nagy jelentőséget, de az eszme tisztaságának, az eszme hirdetésének annál nagyobb szerepet kívánt adni. Az is nyilvánvaló, és éppen a mai evangélium is arról szól, hogy az általa felismert és képviselt eszmét sokakhoz el akarta juttatni, és ehhez társakra volt szüksége. Kik között keres társakat? Az egyszerű, és értelmes emberek között. Mert egy eszme akkor hatékony, ha egyszerű, ha a legegyszerűbb, de értelmes ember is képes felfogni. Az egyszerűséget pedig az egyszerű ember ismeri fel.

    Nézem a különböző TV csatornákon zajló beszélgetéseket, nem is a téma miatt, hanem tanulmányozás okán. Nagyon műveltek a műsorvezetők, és pereg a nyelvük, csak az nem mindig világos, hogy önmagát kívánja mutogatni (villogni kíván), vagy van ezen kívül más célja is. Máskor az nem világos, hogy van saját gondolata és véleménye is, vagy csak valakiket, mondjuk egy pártot képvisel.

    Az ökumenikus imahéten a különböző felekezetek püspökei és papjai együtt jelennek meg, és kerülik beszédjeikben azokat a vitás kérdéseket, melyek a történelem során elválasztották egymástól a felekezeteket. Úgy látszik, minden rendben van a kereszténységen belül egy hétig. Aztán minden marad ugyanúgy, ahogy korábban volt.

    Ha olyan egyszerű embereknek is módjában állna hirdetni az evangéliumot, mint Jézus halászai voltak, változna a helyzet, a világ. Ha szabad emberek hirdethetnék egy felekezet keretein belül az evangéliumot, érdekessé válna és vonzóvá egy istentisztelet. De ha a beszéd ugyanúgy be van öltöztetve egy felekezet ruhájába, mint maga a lelkész vagy püspök, és a ruha a beszéddel együtt „persona”, azaz álarc, akkor az istentisztelet pusztán hagyományőrzés, gyakran üres és unalmas.
    Ha kristállyá szépült hitvallás helyettesíti az élő hitet, akkor nem mozdulnak a hegyek.

Buzgán József