2011. január 30., évközi 4. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Szof 2, 3; 3, 12-13)

    Sok szálon indulhatnak gondolataink, ha Szofóniás próféta szegényekhez intézett szavait olvassuk. Kezdjük azzal, hogy kiket kímél az Úr, haragjának napján: „Meghagyom közöttetek a szegényeket és alázatosakat, akik az Úr nevében reménykednek.” Kik lehetnek ezek a „szegények”? Miért kedves az Úr előtt az alázatos ember? Mit jelent az Úr nevében reménykedni? A „szegény” szó tartalma nagyon gazdag. „A szegényt az ág is húzza.” – hangzik a közmondás. Rájuk is vonatkozhat a prófécia, és akkor az az értelme: ha minden és mindenki ellenetek van, reménykedjetek, mert Isten veletek van. A hegyi beszédben Jézus is kiemeli a szegényeket, és ő is a reményt ébreszti bennük, mondván, hogy övék a mennyek országa. Ebben az összefüggésben azonban már más tartalma van a szónak. Ebben az esetben a lélekben független emberekre gondolhatunk, olyanokra, mint Assisi Szent Ferenc.

    Miért kedves az Úrnak az alázatos ember? A gőg szó ellentéte itt az alázat. „Isten a gőgösnek ellenáll, és az alázatosnak adja kegyelmét.” – olvassuk Jób könyvében, Jakab és Péter levelében. (1Pét 5,5; Jak 4,6; Jób 22,29) A gőg bezártság a kegyelem irányában, az alázat pedig nyitott ugyanebben az irányban. Talán lehetne úgy is fogalmazni a fentebb idézett mondatot, hogy a gőgös áll ellen Isten kegyelmének. A gőgös ember úgy találja, hogy elég gazdag minden tekintetben, elutasító minden irányban.
    Mit jelen az Úr nevében reménykedni? A név különös módon, de régtől fogva tudott, hogy képes hordozni a név tulajdonosának hatalmát. Isten nevében reménykedni tehát azt jelenti, hogy bízom Isten oltalmában és ajándékozó szeretetében.

Gondolatok a szentleckéhez (1Kor 1,26-31)

    Mondhatjuk, hogy Pál apostol ma idézett levélrészletében mintegy folytatja értelmezi, alkalmazza Szofóniás próféta gondolatait, üzenetét. Különösen időszerűnek találjuk Pál apostol megjegyzését, ha az Európai Unió magatartását tekintjük a keresztény múlt és jelen értékelésében. Elég arra a naptárra tekintenünk, melyet minden diák kezébe szándékozik adni az Unió. Ebben a naptárban egyetlen keresztény ünnep nincs. Ezzel az Unió önmagáról állít ki szégyellni való bizonyítványt. Ha az ostoba gőgöt meg kell jeleníteni, akkor az Unió ezt jelesen teszi. Kamaszkorban megtörténik, hogy az ifjú szégyelli a szüleit, az őseit. A kamaszkor átmenet az ember életében. Reméljük, hogy az Unió is hamarosan kinövi kamaszos gőgjét.
    A mai nap olvasmányai arra is alkalmasak, így egy csokorban, hogy érzékeltessék: a bibliai értelemben használt „szegénység és alázat” ugyanannak az emberi magatartásnak lényegében egymástól nem különböző megjelenési formái.

Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 5,1-12a)

A hegyi beszéd, melyet hét egymást követő vasárnapon olvasunk majd fel, Jézus tanításának legmarkánsabb része. A ma hallott rész, a nyolc boldogságról szóló, a bevezetés ehhez. Erről írja Papini, a Krisztus története c. könyv szerzője: „a Beszédnek fényességgel fényeskedő előcsarnoka”. Majd így folytatja:
    "A Boldogságokat....minden időkben félreértették, megcsonkították, megcsorbították, beszennyezték, elrútították, elsekélyesítették, összeroncsolták, kifacsarták."
Mahatma Gandhi ismerte Jézus tanítását, és ezt a megjegyzést tette:
    "Ha a hegyi beszédet olvasom, erős a vágyam, hogy keresztény legyek. De ha a keresztények életét látom, úgy érzem a hindu vallásban sem rosszabbak az emberek."
Alexis Carel, a híres francia orvos írta naplójába:
    "...S a papok? Tisztességes alkalmazottak, derék tudatlan emberek, akik a hegyi beszédet éretlen és gyerekes formulákká alakították át."
    Ezek szerint van valami rendkívüli, valami megrendítő a hegyi beszédben, és joggal nevezte így valaki: "Isten országának alkotmánya"

Ne feledjük, hogy minden egyes mondat egy igazgyöngy, melynek önálló élete van, és itt a többi gyöngyszemmel együtt fel van fűzve egy láncra. Van azonban valami közös a láncra fűzött gyöngyszemekben. Nevezzük „szellemiség”-nek. Itt, most erről lesz szó.

Sokféle megközelítése lehet a hegyi beszédnek, itt hármat vázolok:
   
    a.) a középszerű emberé, aki saját gyengeségének mentegetésére használja fel. A világ ugyanis kemény kihívásokat állit mindenki elé. Aki ezeknek nem tud megfelelni, saját mentségére próbálja felhasználni Jézus tanítását. Pedig nem számukra kínált megnyugtató önáltatást Krisztus. Mert aki itt azt mondja: „boldogok a békességszerzők, az azt is mondja: „Nem békét hoztam, hanem kardot és tüzet. És szembeállítom az embert apjával, anyjával….”

    b.) a jámborkodó emberek ezt a beszédet akarják felhasználni, hogy az evilági értékeket álszentségből becsméreljék. Nem az ő álszentségüket igazolja ez a Beszéd. Mert a világnak vannak valós értékei. Ha nem lennének, bénítóan hatna a tudat. Krisztus pedig egyáltalán nem akarta bénítani az emberiséget az evilági tevékenységben. A talentumokról szóló példabeszéd miről szólna, ha nem arról, hogy képességeidet kamatoztasd!

    c.) A harmadik megközelítés a helyes. Ez a Beszédnek fent említett szellemiségét keresi. A kulcsot kell megtalálni, hogy valaki helyesen értse Krisztus Beszédét. Ez a kulcs a MENNYEK ORSZÁGA, az ISTEN ORSZÁGA – mint fogalom, mint élő, bontakozó valóság a világban, az emberben, az emberiségben. Ennek a bontakozó új világnak az értékrendje nemcsak messze felülmúlja a tapasztalati világnak megszokott értékrendjét, hanem egyenesen szemben áll vele. A tv-ből ismert filmek, sorozatok a megszokott értékrendet képviselik: gazdagság, kaland, erőszak stb. Ezzel állítja szembe Jézus azt az értékrendet, melyet az az ember képvisel és testesít meg, aki Isten országát építi. Isten országa bennetek van, köztetek van. (Lk 17,21)

Buzgán József