2011. július 3., évközi 14. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Zak 9,9-10)

A kor: (Kr.e. V – VI. század) Perzsia és Egyiptom viszálya, mely érinti a két nagyhatalom között fekvő Júdát is. A világ végét vizionálják a kor prófétái, mely eseménysornak központja Jeruzsálem lesz, és az elkövetkező új korban a nemzetek is Jeruzsálem felé fordulnak.
A tudósok is lényegesen eltérő véleménnyel vannak arról, hogy milyen történelmi háttérre utalnak a mai olvasmányban idézett sorok. Talán a korábbi próféták írásai ihlették e sorokat, azoktól kaptak eszméket. Tehát nem az akkori jelenre utalnak, hanem a múltat idézik Júda történelmi tudatában. A múlt ilyen megidézésének célja példázat jellegű: ahogy Isten Júdával és Efraimmal, és az idegen nemzetekkel bánt, úgy fog továbbra is bánni velük a jelenben. Bizonyára történnek utalások a próféciákkal kortárs történelmi helyzetekre is, és az is előfordulhat velük kapcsolatban, hogy megemlítik Júdát és Jeruzsálemet, de az ilyen utalások nem specifikusak és leplezettek. Túl keveset tudunk Júda fogság utáni századainak történelmi viszontagságairól, hogy képesek legyünk összeilleszteni egy-két olyan részletet, amelyre Zakariás könyvének 9-14 fejezeteiben homályosan utalnak, ami talán mégis valamivel több attól, mintha semmit sem tudnánk. (Aelred Cody, O.S.B.)

Gondolatok a szentleckéhez (Róm 8,9.11-15)

Az ember a ma elterjedt legegyszerűbb szemlélet szerint társadalmi lény; a közösen végzett munka, a tagolt beszéd és gondolkodás jellemzi. Mindezek révén képes a világ megismerésére és átalakítására. Rendszertani szempontból az emberi nem az állatok országába, a főemlősök rendjébe, a hominidák közé tartozik. Az ember biológiai neme szerint nő vagy férfi, ivarérettsége szerint gyerek vagy felnőtt.
Azt hiszem, egy materialista világnézetű biológus és szociológus látja így az embert. Félelmetes kép ez az emberről. Akinek van hozzá érzéke, az érzi e kép mögött a süket és vak semmi ásítását. A pszichológus, aki ilyen alapon látja az embert, azt mondja, hogy tökéletesen manipulálható lény. A politikus, aki ezen az alapon tekint az emberre, azt mondja, hogy a haszontalanokat hagyni kell elpusztulni, vagy ki kell irtani őket.
Ég és föld különbség van a fenti szemléletek és Pál apostol emberképe között. Ő is látja az embert, mint testi lényt, de úgy tekint rá, mint egy virágmagra, mely kinyílhat. Az igazi ember az ő szemléletében színekben pompázó, illatozó és mosolygó virág. Az ember nem az állatok országába, hanem a világot teremtő és a világot fenntartó Isten országába tartozik. Istennel való egysége nyilvánvaló, megtapasztalható, mert Isten lelke él az emberben. Istennel való egységét megtapasztalva, annak tudatára ébredve a legközvetlenebb módon így szólítja meg Istent: Atyám.

Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 11,25-30)

Filozófia tanárunk az „übermensch” fogalmából kiindulva értelmezte az ember lényét. Szerinte az „übermensch” kifejezést magyarul így lehet legjobban visszaadni: „az ember maga fölé ki”. Küldetése szerint az embernek folyton maga fölé kell emelkednie. Ha ezt teszi, akkor mondható róla, hogy „ember”. Képes az ellenkező irányban is élni, amikor „maga alá be”. De ezt hagyjuk, hiszen mindenki ismeri ezt az embernek látszó lényt, aki „aki maga alá be”….
Amikor az ember „maga fölé ki”, akkor Istenben él, és úgy szól Istenhez, ahogy Krisztus imádkozik a mai evangéliumban. De mi az imádságában az „ezek”? Mit rejtett el Isten a bölcsek és okosak elől, és mit nyilatkoztatott ki a kicsinyeknek? Keresem a rejtély kulcsát.

Egy kristály gyönyörű, titokzatos, pedig úgy tűnik, hogy rideg anyag. Valójában szellem uralkodik a kristály formájában, fényében, egész lényében. A kristályt minden szem láthatja, de az látja igazán, aki látja benne a szellemet. A termőföld is anyag, látszólag csak anyag és semmi több. Pedig ha ültetsz bele magvakat, meglátod, hogy élet van a termőföldben, hihetetlen erő, energia van a benne. Persze, szüksége van a vízre, a napfényre, a levegőre és magvakra is, hogy életre tudjon kelni a növényekben, és vissza tudjon mosolyogni a Napra, hogy meg tudja tisztítani, fel tudja frissíteni a levegőt, hogy éterivé tudja tenni a talajba aludni tért vizet. Minden szem láthatja a termőföldet, és tiporhatja lábával, de igazán csak az látja a termőföldet, aki látja benne az életerőt, az életképességet, az energiát, mely milliárdnyi változatban jelenik meg, ha az elemek szerencsésen találkoznak egy piciny kis növényi mag inspirációjára, melyben valahol elrejtve valamiféle szellem lakik.
A virág is tekinthető anyagnak, az illat is anyag, a forma is anyaghoz kötött, a színek és azok árnyalatai is anyagi természetűek, és mégis, amitől virág a virág, az a szépség. Ezt pedig csak a szellem képes látni. Nem tudom, a méhek látják-e a virág szépségét. Nem tudjuk, mit jelent számukra a virág illata, melyet kilométerekről is képesek érzékelni. Mást és többet jelent számukra a virágillat, mint az ember számára. A virágillat a méhek számára nem kívül lévő valóság, hanem saját lényük lényegéhez tartozik. Ők lényükkel fogják fel, ami az illatban nem anyagi természetű, hanem egy szellemi alapú világ, melyben ők küldetést kaptak és részei annak a világnak.

Az ember akkor igazán ember, ha úgy érzékeli Istent, mint a méh az illatot. Persze hasonlat ez. Az ember megeszi a méhek által készített mézet. Csodálatos munka, a méhek munkája önmagában is, de ha az általuk készített méz eljut az ember testébe, akkor ott, ahogyan a kaptárban a virágpor mézzé lesz, az emberben a méz átváltozhat imává. Az emberi tudat, mely látja Istent, híd az anyagvilág és a szellemvilág között.
Azt hiszem, az a látás a kicsinyek sajátja, mely az anyagi jelenségben vagy a jelenség mögött meglátja azt a szellemi valóságot, melynek látására a testi szem nem képes. Nem is a szem lát tulajdonképpen, hanem a szellem, mely képes az éberségre. Ez az éber szellem a kicsinyek sajátja. Az éberségnek fokozatai vannak.

Buzgán József