2011. július 31., évközi 18. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Iz 55,1-3)

„Amíg élünk, remélünk!” – ismert szólás, és annyira igaz, hogy nem is érezzük nélkülözhetetlen szerepét az életben. Olyan, mint a belélegzett levegő: csak akkor értékeljük, amikor hiányzik. Nem véletlen, hogy Dante a pokol bejáratára ezt a szöveget írta: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” Ha az ember, ha a társadalom nagyon nehéz helyzetben van, a remény erősödik, és eleinte bizalomteli várakozás, majd egy fokon átcsap heves vágyakozásba.

Nem tudom, hogy a kommunizmus egykori prófétái ismerték-e az Izaiás könyv ma idézett sorait, de az biztos, hogy ők is azt ígérték a népnek, amit Izaiás. „Nincs pénzetek? Siessetek ide! Tőlem kapni fogtok. Vigyétek ingyen a gabonát és egyetek! Kaptok pénz nélkül bort vagy tejet – ki melyiket szereti – amennyit akartok. Nagyot esztek majd a kövér falatokból….”
Nos, a nincstelenek hittek, a remény heves vágyként erőt adott nekik, és mivel nagyon sokan voltak, győztek. Elvették a gazdagok vagyonát és megették, megitták. De elfogyott. A rendszer összeomlott magától. Most, mintha ébredni kezdene a társadalom az ingyen világ mámorából, és új jelszó hangzik fel: „Munkát, kenyeret!”

Sigmund Freud írja 1938 elején: „Nagyon különös korszakban élünk. Csodálkozva látjuk, hogy a haladás szövetséget kötött a barbársággal. Szovjet-Oroszország vezetői megkísérelték, hogy mintegy százmilliónyi elnyomott embert jobb életkörülmények közé emeljenek. Eléggé elszántak voltak, hogy elvegyék tőlük a vallás "kábítószerét" és eléggé bölcsek, hogy a szexuális szabadság bizonyos szükséges mértékét megadják nekik; ugyanakkor kegyetlen kényszernek vetették alá őket és elrabolták tőlük a gondolatszabadság minden lehetőségét.”  

Gondolatok a szentleckéhez (Róm 8,35.37-39)

Pál apostol személyesen nem találkozott Krisztussal, amikor ő három éven át tanított, csodákat művelt, szenvedett, meghalt és feltámadása után 40 napig megjelent tanítványainak. Tehát Pál nem az „ember” Krisztust ismerte. Mondhatnánk, hogy azt a feltámadt Krisztust ismerte, aki megjelent neki a Damaszkuszba vezető úton. De egy röpke és nagyon szokatlan találkozás elég volt ahhoz, hogy megismerje az örökké élő Krisztust? Joggal feltételezhetjük, hogy azt a Krisztust ismerte meg évek hosszú során, aki a Damaszkuszban élő Ananiásnak bemutatja Pált: „választott edényem ő, hogy nevemet hordozza a pogány népek, a királyok és Izrael fiai között. Megmutatom majd neki, mennyit kell nevemért szenvednie.” (ApCsel 9,11-16)

De hogyan ismerte meg Pál apostol a „kozmikus Krisztust”, akiről ugyanebben a levelében ír ezekkel a szavakkal: „Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. (Róm 8,19-23)
Azt hiszem a Lélek által ismerte meg Pál azt a Krisztust, akitől semmi körülmény nem szakíthat el, ahogy ma idézett soraiban írja. Nekünk is megadatott a lehetőség, hogy a Lélek által megismerjük Krisztusnak mindeneket magához ölelő szeretetét.

Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 14,13-21)

A próféták, mint Izaiás a mai olvasmányban, festenek egy képet a jövőről varázslatos szavakkal, és felébresztik a reményt az emberekben, hogy könnyebb legyen túlélni a jelen szorongató körülményeit. Más próféták meghirdetik a világforradalmat, melynek révén édenkertté változtatják majd a világot. De a történelem bizonyítja, hogy ez a remény illúzió volt. A Názáreti Jézus meghirdeti Isten országát, és ez is arra szolgál, hogy az ember reménykedjen az álmai szerinti jövőbeli életben, mely örökké tart és maradéktalan boldogsággal ajándékozza meg az embert. Ez  Isten országa. Hogyan érheti el az ember Isten országát, hogyan juthat be oda. A kenyérszaporítás ma idézett csodája az egyik válasz erre a kérdésre. „Istennél minden lehetséges!” Ez tény, és az élet minden területére érvényes, arra is, hogy miből él meg az ember. A csoda mindig jel Krisztus életében, hároméves tanítása során. A Britannica Hungarica Világenciklopédia nagyon jó meghatározást ad a csodára vonatkozóan. Idézem:

„A csoda természetfölötti vagy isteni hatalom jelenlétének és megnyilatkozásának tulajdonított rendkívüli, megdöbbentő esemény.
A csoda túlmutat saját tartalmán. Ha vallási tényt fejez ki vagy tár fel, akkor a rendkívüli és meglepő történés egyértelműen vallási jelenséggé válik. Bármennyire felfoghatatlanok is a csodák, olyan értelemben mégis létezik magyarázatuk, hogy ugyanaz a vallási és kulturális rendszer igazolja őket, amelynek alátámasztására maguk is hivatottak. Ilyen, hozzájuk társuló akár nyílt, akár burkolt elmélet híján (pl. istenek, lelkek vagy varázserők létezése, tevékenysége és közbeavatkozása) az előbb meghatározott értelemben nem létezhetnének csodák, csupán megmagyarázhatatlan jelenségek.
A csoda célja lehet az esemény közvetlen és azonnali eredménye (pl. gyógyulás betegségből), távlati szerepe mégis az, hogy bebizonyítsa Isten hatalmát, ill. a csodatévő szentét, akinek révén Isten megnyilatkozik. A csodás jelenség tehát gyakran arra szolgál, hogy feltárja az istenség létét vagy a természetfölötti dimenziókat. Bekövetkezése összefügghet természetes szükségletekkel vagy helyzetekkel, mint a betegség, az éhség, a kétségbeesés vagy bizonyos vallási élmény, amely valamilyen formában a megváltást vagy szent megnyilvánulását közvetíti.”

Csak egy keveset kell a mélyre evezni mindhárom mai olvasmányban, hogy lényegi összefüggésüket meglássuk. Az első olvasmány reményt ébreszt, a szentleckében az apostol tanúságot tesz arról, hogy aki megtalálja a Krisztust, annak reménye megingathatatlan, az evangélium pedig bemutatja azt a Krisztust, aki által a gondviselő Isten hatalma meglepően megnyilvánul.
Nincs felemelőbb, mint reményben élni, nincs biztosabb helyzet, mint Krisztust úgy megtalálni, hogy minden reményünket beléje helyezzük, és nincs megnyugtatóbb, mint bízni abban a Krisztusban, aki által mindent megkapunk, amire szívünk vágyik.

Buzgán József