2011. március 13., nagyböjt első vasárnapja

Gondolatok az olvasmányhoz (Ter2,7–9; 3,1–7a)

Bolyai Farkas a Pallas Lexikon szerint „korának egyik legelső, hazájának pedig eddigelé legnagyobb matematikusa volt”. A számtan és mértan felséges költemény volt számára. Egyébként egy bizonyos szinten minden tudomány felséges költemény. 47 évig tanított. A diákjai azonban szenvedtek, mert nem értették, pedig egyetemista korúak voltak. Egy ember értette őt. Jénában találkozott ezzel az emberrel, két évvel fiatalabb volt nála, és úgy hívták, hogy Gauss. Gauss szólította meg őt: „Ön egy lángeszű ember, legyünk barátok!” Halálig tartott ez a barátság. De csak ez az egy ember értette Bólyait.

Ezt bevezetőnek szántam a mai olvasmányhoz. Ez is felséges költemény, mint egy bizonyos szinten a matematika és minden tudomány. A felséges költemények természetéhez tartozik, hogy szereplőik hús-vér emberek, ugyanakkor típusok, archetípusok. Nem az átlagemberről, nem az emberek összességéről, hanem „az ember”-ről szólnak. „Az ember” mindenkinek a valóságos énje, melyben benne van eszményi énje és benne van állati énje, azaz benne van égi énje és földi énje, benne van éteri énje és sár-énje, benne van egész múltja és teljes jövője. Az ember teremtéséről szóló leírást csak úgy lehet helyesen érteni, hogy ezt „az embert” látjuk ott a leírásban. A mindenkori ember az, akit „ma” teremt az Isten, akit „ma” helyez el az Édenben, aki elé „ma” állítja a „jó és rossz tudásának fáját” és az „élet” fáját.

A mindenkori ember megkísértéséről van szó akkor, amikor a Biblia a kígyóról beszél. Bolyai Farkas és Gauss a matematika tudományának csúcsán éltek és láttak. Aki a bibliai teremtéstörténetet megfogalmazta, a filozófia, a teológia és a lélektan csúcsún élt és látott.

Gondolatok a szentleckéhez (Róm 5,12–19)

Henry Bouladot idézem: „Az 'eredeti bűn' jelenségét igen nehéz felfogni, értelmi úton kivonja magát fogalmainkból.... Ha az eredeti bűn hozzáférhetetlen számunkra, akkor ez Teilhard szerint nem azért van, mivel időben annyira mögöttünk helyezkedik el, hanem mert mi benne úszunk!..... mindnyájunk számára mindenütt jelen van. (Kérdezzék meg a halat, hogyan definiálná a vizet, amelyben úszkál. Nem fogja tudni.)”

Ha mégis értelmi úton akarjuk megközelíteni ezt a bonyolult és az emberi elme számára oly nehéz kérdést, akkor néhány dolgot beláthatunk. Pál apostol megfogalmazásában, aminek alapja a bibliai teremtéstörténet, az egyik tétel az emberi nem egysége. Amit egy tesz, akár jó az, akár rossz, az összes többi emberre kihat. Ez nemcsak a bibliai Ádámra vonatkozik, és nemcsak Jézus Krisztusra, hanem az emberi nem minden tagjára.

A másik a halál kérdése, ami számunkra tapasztalati tény nemcsak emberi szinten, hanem az anyagi alapú lét minden szintjén. Az a test, amit mi ismerünk, magában hordja a halál csíráját, amint megfogan. Az a test, mely elméletileg az eredeti bűn bekövetkezte előtt volt sajátja az embernek, nem lehetett azonos az általunk ismert testtel. Az a test, amely Jézusé volt a feltámadás után, nem azonos természetű a korábbi, sérülékeny és szenvedőképes, halálra képes testtel. Ahogy Pál fogalmaz más helyen: érzéki testet vetnek el és szellemi test támad fel. (1Kor 15,44)

Ha az érzéki testtel azonosítom magamat a tudatomban, akkor semmit sem fogok fel örök életre, feltámadásra képes lényemből. Ha megtalálom a módját, hogy énemet szellemi mivoltommal azonosítom, a szenvedés és halál érzéki csalódás lesz számomra.

Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 4,1–11)

A komoly böjt és a kísértés összetartoznak. A test vágyainak kemény fegyelmezése megszelídíti a vágyak vadállatait. A lélek pedig észleli ezt, és felszabadul. Olyan, mint amikor a kalitkában tartott madárka felfedezi, hogy nyitva a kalitka ajtaja. Nem repül messzire, mert a kalitka biztonságot és megélhetést jelentett számára. Ugyanakkor nem próbálhatta ki lehetőségeit, melyeket szárnyai jelentettek. Most szabad, és a test körül röpköd. Valahogy szánja a testet nehézkessége és kötött igényei miatt. Nem szakad el tőle, de érzi és tapasztalja, hogy lehetőségei szinte mindenre képesek. Szánja a testet, de tudja, hogy társa. Szánalmában észreveszi, hogy a test szenved a táplálék hiánya miatt. Már látja, hogy a táplálék miatti éhsége és aggodalma miatt, mennyi gyötrelmet okozott neki társa, a test. Most kissé kajánul felajánlja a testnek, hogy a környezetében lévő tengernyi mennyiségű követ kenyérré változtatja. Valójában azt fedezi fel, hogy végeredményben nincs lényeges különbség anyagi szinten a kő és kenyér között.

Röpköd a lélek, élvezi a szabadságot, a hatalmasra növekedett lehetőségeket, sőt a végtelent is érzi, de még kötődik a testhez. Fenn röpköd, a magaslatok, a tornyok, a felhőket karcoló sziklák fölött, és közben látja lenn a porban a testet. Tudja, hogy a test nehézkessége egyfajta varázslat. Nem ismeri azt a szót, a szó mögött rejlő varázslatot, amit a gravitáció jelent. De tudja, hogy ő, a lélek, megszabadulva nehézkes társától, le tudná vele győzetni a gravitációt. Valami hatalom mégis azt súgja, hogy hagyni kell a testet a maga tudatállapotában, mert nem jött még el a tudatváltozásának órája. Mindezt, persze, saját korának és környezetének nyelvén fejezi ki minden esetben a lélek. „Írva van!” Bizonyos értelemben mindig, minden írva van, és mindig, mindennek az ellenkezője is írva van.

Hatalom! Hatalom? – Az ember világában, úgy látszik, a legnagyobb kísértés. A legmagasabbra törekszik minden pici hatalom, és folyton útjába állnak lebecsült és mégis félelmetes kisebbnek látszó hatalmak. De ahogy növekszik a kezelhető hatalom, úgy növekszik a láthatatlan ellenfél hatalma. És nincs végső győzelem a földi tereken, egyetlen hatalom számára sem. Sőt, a hatalom váratlanul önmaga ellen fordul egy titokzatos ponton.

Minél bátrabb egy személy, annál nagyobb kísértései vannak. A bátorság tudatállapot. Ha ennek a bátorságnak a korszellem örvényei is kedveznek, akkor a tudat a legfelső fokra is eljuthat, az istenfiúi tudatra. Ez bárhol és bármikor megtörténhet, de a körülmények nagyon ritkán kedveznek ennek a tudatállapotnak. Sok ilyen tudatállapot hamvába hal. De ahol a körülmények kedveznek, ott olyan magasra jut, hogy ahol megjelenik, ott a világ kifordul sarkából. Nem egyszerre, hanem évszázadok, évezredek múltán és sok zsákutcába jutva, de kiforgatja sarkából a világot. Így születnek a világvallások és a nagyhatású filozófiák. Egy orkán, mely hatalmas területeken tarol, észrevétlenül indul el. Ilyen természetűek a vallások, főként a nagy területeket meghódító vallások, elsősorban a világvallások, de a nagyhatású filozófiai rendszerek is.

A politikát és a reklámokat emberek készítik. Ha valaki elfogulatlanul tanulmányozza ezek természetét, törvényszerűségeit, azt találja, hogy azon az elven működnek, mint a sátán kísértései. Kihasználják az emberi gyengeségeket, kijátsszák az ember negatív érzelmeit: a félelmet, az irigységet, a hiúságot, a bizalmatlanságot. Ha észreveszik, hogy valami létrejött, megkísérlik ezt az új életet belülről bomlasztani, embereket egymásra uszítani, kölcsönösen ellenségekké tenni őket.

Befejezésül:

„Amennyire felébredek, annyira kísértenek meg. Mennél énebb én egy ember, annál keményebb harcban áll a kísértők világával. Aki Isten fel elindult, kihívta maga ellen az ördögöt. A kísértés ellen a türelem, az alázat és a szeretet vértez fel. A kísértő szellemek álruháinak legsikeresebbike az, hogy nincs.

Aki elindul a világ és önmaga megismerése felé, ez a vándor, akit úgy hívnak, hogy „én”, az Istenhez vezető úton elindult az ördög elébe. Útján türelmének, alázatának és szeretetének mértéke szerint szolgálnak néki az angyalok.” (Török Sándor)

Buzgán József