2011. november 20. évközi 34. vasárnap, Krisztus Király

Krisztus király. Ki mondta ezt ki először? Hívei, tanítványai sohasem nevezték így. Péter, a legbeavatottabb is a "messiásnak" nevezi. Igaz, a messiás a zsidó felfogásban király, Dávid leszármazottja, de évszázadok során a messiás képét „áfestették” százszor is. Pilátus csak kérdezi: „király vagy te?” Jézus kitér a válasz elől: „te mondád”. Aztán nem akarván magyarázkodni ráhagyja: „Igen, az vagyok, de nem evilágban.” És elkészül a tábla: 2Názáreti Jézus a zsidók királya”. Elkészül a trón is, egy bitófa, melyre ráültetik az igazság királyát, és feje fölé helyezik a táblát. „Názáreti Jézus a zsidók királya.”

Krisztus király. Melyik pápa hirdette meg ezt a címet és ünnepet? Miért? Mikor? Mert minden ünnep adott történelmi körülmények között születik. És mindennek van előzménye. Ezt vizsgáltam, választ keresve kérdéseimre, és két pápát találtam. Az egyik XV. Benedek, a másik XI. Piusz. Elolvastam életrajzukat, kik voltak ők, mi volt korukban a történelmi háttér. Aztán megnéztem a róluk készült képeket, és úgy éreztem, ki kellene cserélni a képeiket. Amit XV. Benedek tett, ahhoz XI. Piusz képe illik, és fordítva. 

XV. Benedek pápa (1914-1922) 

Már javában dúlt az első világháború, amikor 1914. szeptember elején új pápát választott X. Piusz elhunyta után az egyház. A nemrég még egymással békében élő nemzetek egyszerű fiai uralkodó osztályaik érdekében halomra gyilkolták egymást Belgiumban, Észak-Franciaországban, Kelet-Poroszországban, Bukovinában, Galíciában és Szerbiában. Az új pápa XV. Benedek szeptember 8-án kiadott pásztorlevelében a béke mielőbbi helyreállítását követelte. Diplomáciai erőfeszítései a béke érdekében a pápaság történetének egyik legtiszteletreméltóbb akciói közé tartoznak. A béketörekvések kudarca után, fokozottabb mértékben, mint korábban, a pápa minden energiájával azon fáradozott, hogy gyógyítsa a háború okozta szenvedéseket, sebeket. 1915 tavaszán sikerült Svájcon keresztül kb. 24 ezer harcképtelenné vált foglyot hazajuttatnia. A világháború idején kb. 100 ezer sebesült vagy beteg hadifogoly szabadult meg a Szentszék közreműködése révén. Hasonló sikerrel fáradozott a Vatikán a civil sebesültek meg a sokgyermekes hadifogoly családapák kiszabadítása ügyében. Az eltűntek felkutatása végett kifejtett egyházi tevékenység következtében 800 ezer eltűnt közül 200 ezret sikerült azonosítani, akik közül 66 ezer még életben volt. A Szentszék minden erejével könnyíteni igyekezett a hadszíntérről elűzött vagy elmenekült lakosság nélkülözésén. A Törökországban és Libanonban folyó rettenetes mészárlásnak, valamint deportálásoknak és éhségnek kb. egymillió örmény esett áldozatul. A pápa a népirtást a szultánhoz írt levelével részben leállíttatta. A világháború befejezése után hasonló buzgósággal folytatta emberbaráti akcióit. 

A Szentszék nemzetközi helyzete a pápai béketörekvések és hősies karitatív tevékenység következtében nagymértékben megerősödött. A pápaság, anélkül, hogy XV. Benedek erre törekedett volna, diplomáciai hatalommá lett, melynek erkölcsi ereje és nemzetközi súlya megnőtt.

XV. Benedek pápa 1922 januárjában váratlanul meghalt. 

Az új pápa XI. Piusz lett. 

65 éves tudós történész, amikor 1922. február 6-án megválasztják pápának. Milánó környéki jómódú családból származott. A római Gergely egyetemen három doktorátust szerzett. 1918-ig, (61 éves koráig a milánói Ambrosiána könyvtárában, illetve a Vatikáni Könyvtárban dolgozott, mindkettőnek igazgatója is volt. A paleográfia (a régi írásokkal foglalkozó történeti segédtudomány) szakértőjeként vált ismertté. 

Pápai szolgálatának célja a kereszténység társadalmi aktivizálása volt. Jelszava: „Krisztus békéje Krisztus országában”. (Pax Christi in regno Christi). A világiaknak az apostolkodásba való bevonására megalapította a Katolikus Akció (Actio Catolica) szervezetét. Legjelentősebb enciklikája a Quadragesimo anno, melyben megerősítette az egyház társadalmi és szociális elkötelezettségét. 

Egyre többet kellett foglalkoznia az első világháború (1914-1918) és az 1929-1933-as gazdasági világválság következményeiként megerősödő totalitárius rendszerek kihívásaival. 1937. március 14-én német nyelvű Mit brennender Sorge kezdetű enciklikájában a náci Németországot fajgyűlöletével és újpogányságával, 1937. március 19-én Divini Redemptoris kezdetű enciklikájával a szovjet rendszert ítélte el. 

A könyvtárak mélyéről előkerült görnyedt, kicsi tudós sokat tett az egyház buzgóságban és energiában való megerősödéséért, közben jól ítélte meg a világhelyzet alakulását is, ezért pápasága jelentős szakasza az egyháztörténelemnek.  

Befejezésül szóljon Sík Sándor

Krisztus mindenfelől Évről évre – 1956   

Megnyitom ablakomat, csöpp templom néz a szemembe:
Krisztus az égi Király, Krisztus a földi szegény.
Tárom a másikat is, szűk téren templom amott is:
Krisztus a mennyei Szív, Krisztus a pesti lakó.
Házi körömben is itt, folyosóm kápolnai mélyén:
 Krisztus a virrasztó, Krisztus a kisdedeké.
Ennyi felől ölel íme körül. Ó, lépni se tudsz már,
Nézni se nélküle már: rajtad a drága szemek.
Várai láncával lám kívül is így bekerített,
Szíve bizalmas ölén szívbeli régi rabot.
Már hova is mennék, sokat élt öreg én, hova innen?

 Már mibe volna nekem vetni világi reményt?
Túlontúl kitanultam már sorját e világnak:
Ó tudom én, tudom én, menni mikor, hova jó.
Fürgén és szabadon megyek is, vár rám a küszöbnél
 Krisztus a teljesülés, Krisztus az elnyugovás.

Buzgán József