2011. október 16. évközi 29. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Iz 45,1.4-6)

Ha valaki itt úgy értelmezi a próféta szavait, hogy csodás módon kinyilatkoztatásban kapja az információt arról, hogy a perzsák királya milyen kinyilatkoztatásban részesült, tehát mit tudott meg Istentől, az nem ismerte fel egy stílus jegyeit ebben a szövegben, és szükségképpen félreérti a szöveget és annak lényegét, célját. Agyunk tekervényein még csavarni kell néhányat, hogy követni tudjuk a próféta gondolatmenetét. Ezt próbálom megtenni.

A próféta és a nép, melyhez küldetése szól, abban a tudatban él, hogy egyetlen Isten van, és ennek az egyetlen Istennek ők kiválasztottjai. A kiválasztottság tudata nagyon erősíti az önbizalmat, hasznos lehet. Ugyanakkor vannak tények és történések, melyeket össze kell egyeztetni a kiválasztottság tudatával. Hogyan szenvedhet el egy kiválasztott nép olyan vereséget és megaláztatást, amilyen a babiloni fogság, annak előzményei és annak minden kegyetlen fájdalma? Kézenfekvő lenne, ha hirtelen megjelenne köztük a várva-várt messiás-király, aki legyőzne minden ellenséget, bosszút állna az elszenvedett sérelmekért, és dicsőséges világhatalomhoz juttatná a választott népet. De nem a messiás jön, hanem egy idegen nagyhatalom uralkodója, aki mégis enyhülést hoz fájdalmaikban, és vágyaik közül néhányat teljesít. Ez mind tény, de össze kell egyeztetni a kiválasztottság tudatával. Nem Cirusznak van szüksége arra, hogy tudja: kitől és miért kapta hatalmát. A kiválasztott nép saját magával értteti meg, hogy minden Jákobért és utódaiért történik, mert a háttérben minden korábbi érthetetlen és sajnálatos esemény mögött Izrael egyetlen Istene kezében futnak össze a történelem szövevényes szálai. Tehát végeredményben az elmosódott „istenkép” helyreállítását végzi a próféta népe számára, és népe igényei szerint. Ez egy adott történelmi korszakban és adott történelmi körülmények között hangzik el és fejti ki ideológiai rendeltetését.

Miért olvassuk fel mégis itt és ma? Mert számunkra is van benne üzenet. Ugyanis mindenki hajlamos arra, hogy Istennel való kapcsolatát úgy tekintse, hogy ő a kiválasztott, a világ közepe, és minden érte történik, Istennek is őt kell szolgálnia, ha már egyszer kiválasztotta őt. Az élet azonban nem mindig igazolja az ember számára könnyen belátható módon a gondviselés jelenlétét és kedvező voltát. Valahol és gyakran mindig, minden ember rászorul, hogy Istennel való kapcsolatát újra rendezze. Mivel pedig az ember természeténél fogva önző, az újra rendezés során is ő, az ő személye marad a központ. Izaiás is ily módon segít népének újra rendezni kapcsolatát Jákob Istenével.

Gondolatok a szentleckéhez (1 Tesz 1,1-5b)

A mai olvasmányhoz, Izaiás próféta szavaihoz kapcsolódva, Pál apostol ma idézett levélrészletében is az tűnik fel, hogy hívei tudatában megerősíti: ők „választottak”. Károli fordításában pontosan így olvassuk: „Tudván, … hogy ti ki vagytok választva”. Az eredeti görög szövegben ez a szó áll „eklogé”, aminek jelentése egyértelműen kiválasztás, vagy valaminek a legjava. A szó a görög „eklegomai” igéből származik, és az ige jelentése: kiválaszt magának.
Mi a kiválasztottság alapja és bizonyítéka? Ezt az apostol tényekre hivatkozva írja le, amiből kiemelem ezt a szót: „erővel”. Ennek a szónak az eredeti görög szövegben a „dünamisz” szó felel meg. Ennek jelentése elsősorban „erő”, de jelent hatalmat is. Itt az apostol mintegy szembeállítja ezt a kifejezést a „csak szóban” (az angolban: not„…in word only, but also in power”).

Ahol az örömhír eredményesen terjed, ott nemcsak szavak hangzanak el, hanem az „erő” is megtapasztalható, ami nem erőszak formáját ölti, hanem építő, újat létrehozó, éltető, olykor csodatévő erő. Az erő pedig Istentől ered. Jogos, a kiválasztottság tudata az ember részéről. A személyes kapcsolat minden szinten magában foglalja a „kiválasztottság” helyzetét. De Isten bizonyos és nagyon változatos formájú „erő” átadásával igazolja ezt a tudatot, vagy ha úgy tetszik, „hitet”.

Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 22,15-21)

Több dimenziója van ennek a történetnek, és ezért több fókuszpont is található benne. Lehet egy fókuszpont az is, hogy „adjátok meg a császárnak, ami a császáré”. Jézus sem szeretett adót fizetni, és talán nem is tudott volna miből fizetni, miután ingyen kezdett tanítani, feladva az iparos vállalkozást, az asztalos- vagy ácsmesterséget. Az „egyházi adót” vagy, ahogy akkor mondták, a „templomadót” (két drakhma) mindenki köteles volt megfizetni. Ahogy erről Máté evangélista beszámol, Jézus is megfizeti ezt az adót, igaz, csak azért, hogy nem botránkoztassa a „híveket”, és az is igaz, hogy nagyon sajátos módon szerzi meg hozzá a kötelező adó dupláját, mert egy státér, amit a hal hozott valahonnan, négy drakhmát ért. Már ebből is messzemenő következtetéseket lehet levonni. Talán az sem véletlen, hogy a történetet csak Máté jegyezte fel, aki mint tudjuk, vámszedő volt egykor.

A másik fókuszpont az egyházfik kedvenc mondata: „adjátok meg Istennek, ami Istené”. Miért lehet ez kedvelt mondat? Mivel nagyon tág teret enged az értelmezésnek. Érdekes, hogy a görög szövegben az adjátok (apodidómi) szónak olyan jelentése is van, hogy „visszaad” „visszafizet”. Mintha az egykori koldusok ismerték volna a szónak ezt a jelentését, vagy egyszerűen rájöttek az igazságra, mert így koldultak: „adjatok, adjatok, abból amit Isten nektek adott”.

A harmadik (és nem utolsó) fókuszpont a történet külső kerületében helyezkedik el, de ebből is messzemenő következtetéseket vonhatunk le, belemagyarázás nélkül. A csalárd farizeusok fogalmazzák meg az igehirdető vagy bármely eszme hirdetőjének fő tulajdonságát: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodsz emberi tekintélyhez.” Mit tudnak, és mit jelentenek ki Jézusról? 1) „igaz vagy” (aléthész), jelentése lehet „őszinte” is. 2) az Isten útját igazságban (en alétheia) tanítod, amit értelmezhetünk úgy, hogy az Istenhez vezető utat, vagy az Istennek tetsző utat a valósággal megegyezően mutatod. 3) amikor tanítsz, „nem törődsz azzal, hogy mások mit szólnak hozzá”, úgy is lehet mondani, hogy „nem fűződik érdeked emberek helyesléséhez”.

Ez a három oldalról körülírt tulajdonság a tulajdonképpeni erő az igehirdetésben, amiről Pál apostol is tanúságot tesz ma idézett levelében. Ahol ez hiányzik az igehirdetőből vagy bárkiből, aki egy eszmét hirdet, ott a szó elfolyik. Ahol ezek a körülmények jelen vannak, ott a szó úgy folyik, hogy erejével malmokat működtet, a hámorban kalapácsokat emel vagy erőművekben jelenik meg energiaként, persze mindez átvitt értelemben.

Buzgán József