2011. október 9., évközi 28. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Iz 25,6-10a)

A mai Izaiás-idézet is egy nagy egység összefüggéséből kiragadott rész, és így szabadjára engedi az értelmező képzelő tehetségét. Ez a kiragadott idézet az összefüggésben olyan, mint a vihar utáni szivárvány. Izaiás könyvében ugyanis ezt megelőzően félelmetes képet találunk egy apokaliptikus korról, mely mindent elpusztít. De a totális pusztulás nem fér össze a Biblia szellemével. „Mindent újjáteremtek!” (Jel 21,5) A Bibliában a legsötétebb apokaliptikus pusztulás és vég egy „új ég és új föld” teremtésének előjátéka.

A ma idézett prófétai szavak már erről az új égről és új földről szólnak. A próféta nem operál elvont fogalmakkal, mint a görög filozófusok és szellemi utódaik. A közlés imaginatív formáját választja, és olyan képeket fest hallgatói számára, hogy a nyáluk kezd csorogni a szavak hallatán. Az iszlám fanatikus hívei sem a mindent megsemmisítő halál barátai, hanem öngyilkos merényleteikkor a túlvilági hárem gazdag képe lebeg szemük előtt. Nem akarom profanizálni a próféciát, de mégis úgy vélem, hogy napjainkban nem lenne időszerű ez a zsíros falatokról szóló jövendölés, mert a hallgatóknak fülében csengene a médiák sugározta hír: megadóztatják a zsíros falatokat!

A próféta reményt ébreszt hallgatóiban, és azok bizonyára szomjazták is a reményt. Minél mélyebb a verem, melybe az ember zuhan, annál fényesebb a napsugár, mely képes lehatolni a verem mélyére is, ha magától nem, akkor a próféta tükrének segítségével. Erről a tükörről ír Wass Albert is Hagyaték című regényében. Ez a tükör mindig ott fekszik az út szélén, mint semmirevaló törött üveg. Mégis, törötten is alkalmas a verem mélyére varázsolni a nap sugarait.

A ma idézett próféciának csak a szélén meghúzódó eleme a „Seregek Ura” kifejezés. De mivel a szentmise Sanctusa Izaiást éppen innen idézi (Iz 6,9) talán erről is érdemes szólni, jóllehet, a „Seregek Ura” helyett már az átértelmezett fordítás áll: „mindenség Ura, Istene”. Szerintem nem szerencsés ilyen módon fordítani egy olyan szöveget, mely mögött ősi és általánosan elterjedt világkép van. Egy bibliai lexikon az égi seregek szerepeltetését hídnak tekinti, mely az egyetlen Isten és a teremtett világ közötti szakadék fölött ível. Szerintem ez a magyarázat is félrevezető. Az angyalok világa nem képzelet szüleménye. Az égi seregek az angyali világ hierarchiájához tartoznak. Napjainkban a vallásnak érdemes foglalkoznia az angyalokkal, mert ha nem teszi, az ezoterika irodalma elszabadult fantáziával elégíti ki az emberek igényét ezen a területen is.

Gondolatok a szentleckéhez (Filippi 4,12-14. 19-20)

Nagyon időszerűnek találom Pál apostol szavait a gazdasági válság miatt. Nálunk ez a válság elsősorban még csak a média által van jelen, és csak azért nehezen elviselhető. Volt a mainál már sokkal szűkösebb világ, és nem egyszer. Mégis, mindig azzal a lelkülettel őrizheti meg lelki egyensúlyát, békéjét az ember, amit az apostol nagyon kiegyensúlyozottan lát és fogalmaz: „Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni.” Mindnyájunknak meg kell ezt tanulnunk önként, vagy rákényszerít a sors. Ez utóbbi mégis sokkal rosszabb, mintha belátással és önként kész nélkülözni valaki.

Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 22,1-14)

Amikor az ember eszmélni kezd, lénye legmélyén kap egy biztatást: „keresd a boldogságot!” És elindul keresni. A boldogság ismert kék madara ez. Kívül keresi az ember, és amikor elkapni vélte kinn, az tovarepül. Tovarepül és formát, színt vált. Amíg kívül keressük, izgalmas lehet a követés, de lehet kiábrándító és reménytelen is. Mindenki ugyanazt a madarat keresi, de az egyik ember kéknek látja, a másik szürkének, a harmadik pirosnak, de a madár ugyanaz. Ha valaki már idősebb, nem érti, hogy a tapasztalatlan fiatal miért olyan madarat követ, mely biztosan kirepül kezéből.

Erről szól a mai példabeszéd is. A fenti biztatás hangját követik a példabeszédbeli emberek, akik valójában mi vagyunk. Ugyanazt a hangot: „Itt van a boldogság titka!” És mindegyik más irányba indul, más formában látja a madarat:

            „az egyik a földjére ment…” Dolgozni ment, mert meg kell élni. Ki mondhatná, hogy nem kell dolgozni? Nincs igaza annak, aki dolgozni megy? Mi lenne, ha mindenki lakomára akarna menni munka helyett? Hát nincs igazuk ezeknek a szorgalmas embereknek? A fizetésből nem lehet megélni. Munka után, amikor nem kell a munkahelyre menni, megyünk a saját földre, meg ott van a kert. Bárcsak több időm lenne! Nincs igaza?

            Az Úr azt mondja: nincs igaza!

            „a másik üzlete után ment” Az üzleti élet kemény feladat. Mindig résen kell lenni, különben ráfizetéses marad a vállalkozás. És nincs határ, hogy most már elég. Az üzleti élet olyan, mint a láncszemek helyzete: egyik szem kapcsolódik a másikba, nyúlik a lánc, és nincs vége, és nem szakadhat meg. Nem lehet kihagyni egyetlen lehetőséget sem. Mindig résen kell lenni. Hogyan engedhetné meg egy üzletember, hogy lakomára menjen? Nincs igaza?

            Az Úr azt mondja: nincs igaza!

            „a többiek a szolgáknak estek, megverték, megölték őket.” Ezeknek vagy nem jutott föld, vagy ráfizettek már az üzletre, vagy a könnyebbik végét akarják megfogni a dolognak. Amit más a földjén megtermel, ezek ellopják. Az üzletembert megfenyegetik, megverik, felrobbantják a kocsiját, felgyújtják a házát. Ezek kemény fickók. Lakomára hívják őket is. Megszokták már a verekedést, mindig verekednek, mindig erőszakosak. A szolgákat is megverik, ha okuk nincs rá, akkor is. Ezek is a madarat keresik, üldözik, követik. Le akarják lőni a madarat. Nincs igazuk? Miért dolgozzanak? Miért törjék a fejüket az üzleten? Ütnek, lőnek, robbantanak, gyújtogatnak, spekulálnak, megszerzik a pénzt, amiért más dolgozik, ismét más üzletel. És azt hiszik, ha megvan a pénz, megvan a madár. De a madár elrepül, formát vált, színt cserél, és a kalitkába szánt madár helyett ők kerülnek kalitkába.

            A végén ő is belátja: nincs igaza!

Kinek van igaza? Válasz helyett még el kell mondanom, hogy ezek az emberek mi vagyunk, úgy is, hogy egyik ember ilyen, a másik olyan, de úgy is igaz, hogy ezek a különbözőségek egy emberben is megférnek.

            Mondok erre egy példát. Ugyanaz az ember lehet hívő és hitetlen. Ady Endre azt mondja, hogy egy időben is lehetséges ez:

Hiszek hitetlenül Istenben

Hiszek hitetlenül Istenben, / Mert hinni akarok,

Mert sohse volt úgy rászorulva / Sem élő, sem halott.

Szinte ömölnek tört szivemből / A keserű igék,

Melyek tavaly még holtak voltak, / Cifrázott semmiség.

Most minden-minden imává vált, / Most minden egy husáng,

Mely veri szívem, testem, lelkem / S mely kegyes szomjúság.

Szépség, tisztaság és igazság, / Lekacagott szavak,

Óh, bár haltam volna meg akkor, / Ha lekacagtalak.

Szüzesség, jóság, bölcs derékség, / Óh, jaj, be kelletek.

Hiszek Krisztusban, Krisztust várok, / Beteg vagyok, beteg.

Meg-megállok, mint alvajáró / S eszmélni akarok

S szent káprázatokban előttem / Száz titok kavarog.

Minden titok e nagy világon / S az Isten is, ha van

És én vagyok a titkok titka, / Szegény, hajszolt magam.

Isten, Krisztus, Erény és sorban / Minden, mit áhitok

S mért áhitok? S ez magamnál is, / Óh, jaj, nagyobb titok.

(Közli: Buzgán József)