2011. szeptember 18., évközi 25. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Iz 55,6-9)

Mire is gondolhat a próféta, amikor azt írja: „keressétek az Urat, amíg megtaláljátok… amíg közel van.” Először is úgy tűnik, mintha bújócskát játszana az emberrel. Vagy mintha utazna, vándorolna? Ha Istenről beszélünk, nem jöhetnek számításba a tér és az idő, a közel és a távol kategóriái. Ezek az emberi elme fiókjai, hogy a sokaságnak talált világ áttekinthetetlen halmazát elhelyezni, rendezni és kezelni tudja. Ha e fiókokhoz igazítva Istennel kapcsolatban kérdezünk: hol van? Akkor a katekizmus válasza ez: mindenhol. Ilyen fiók pedig nincs. Ahogy Pál apostol fogalmaz, egyetértve a görög költőkkel, „nincs messze egyikünktől sem. Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk…” (ApCsel 17,28-29)
Helyesebb ezért úgy fogalmaznunk, hogy „mi van velem, amikor távolinak érzem Istent?” Ez olyan lelki állapot, mint amikor a kismadár kipottyan a fészek biztonságából. De a költő (Ady Endre) is elárul valamit erről a lelkiállapotról, amikor azt írja: „mikor elhagytak”. Igen, az „én-tudat” szenved hiányt, amikor egyedül marad az ember, amikor senkire sem számíthat, amikor úgy találja, hogy Isten is elhagyta. Úgy gondolom, ez akkor történik meg, amikor az ember „magába zuhan”, amikor azt hiszi, hogy ő a világ közepe, hogy minden őérte van. Ekkor, vagy ennek következtében érzi úgy, hogy roskadozva viszi saját lelkét. De ha feltápászkodik estéből, és összeszedve magát ráébred, hogy ő van másokért, akkor megtalálja önmagát, amit úgy él meg, hogy „csöndesen és váratlanul átölelt az Isten”.

Gondolatok a szentleckéhez (Filippi levél 1,20a-24.27a)

Pál apostol ma idézett szavait válasznak is tekinthetjük az olvasmány kapcsán felmerült kérdésre: „mi van velem, amikor távolinak érzem Istent?” Önmagamért élek, ez a bajom, ha távolinak érzem Istent.
Pál egy drága, mindennél értékesebb ikont készített Krisztusról. Ezt az ikont szavakkal is képes megjeleníteni: „Krisztus, mint mindig, most is megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is ha meghalok”. Az apostolnak sikerült olyan ikont készítenie Krisztusról, amely együtt ábrázolja őt magát, és Krisztust, a feltámadt Krisztust. A kép Pált mutatja az emberi szemek számára, amint prédikál, imádkozik, utazik, börtönben van, kövekkel dobálják, megvesszőzik… és mégis Krisztus van a képen valójában. Az apostol tudatában ez világos, és meg is fogalmazza: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.” (Gal 2,20)
Pál apostol nem panaszkodik, amikor üldözik, amikor szenved, amikor elutasítják, mert már nem él önző énje, hanem a Krisztussal, az örök Krisztussal egyesült énje él, és csak a teste jelent olykor akadályt vagy terhet. Ezt is megfogalmazza: „Én nyomorult! Ki vált meg e halálra szánt testtől? Hála az Istennek Urunk, Jézus Krisztus által! Értelmemmel tehát Istennek szolgálok, de testemmel a bűn törvényének.” (Róm 7,24-25)
Érdemes Pál apostol példáját követve megfesteni a magunk ikonját Krisztusról. Ha sikerül, bár ez testi életünk során be nem fejezhető, akkor sohasem találjuk távolinak az Istent.

Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 20,1-16)

Milyen időszerű ez a mai példabeszéd a Máté evangéliumból! A javak elosztása emberi szempontból sohasem igazságos. Az előnyös anyagi helyzetben lévő ember mindig jogosnak tartja vagyonának birtoklását, a hátrányos anyagi helyzetben lévő mindig igazságtalannak találja sorsát. Jézus korában is volt munkanélküliség. Akkor is volt földbirtokos, és voltak napszámosok, akiknek nem volt földjük. Akkor is volt kevés ember, akinek volt tőkéje, és voltak sokan, akik egyik napról a másikra éltek. Jól van ez így? Krisztus nem erről akar beszélni, amikor kitalálja és elmondja a ma idézett példabeszédet. Ő, a mennyek országáról beszél. Hát még ott is fennáll majd az egyenlőtlenség, az igazságtalanság? Isten akarja ezt? Miért? Úgy kell ezt értelmezni, hogy az ítélet napján, amikor mindenki cselekedetei, földi élete alapján nyeri el helyét Isten országában, ott megelőzhetik az utolsók az elsőket? Akik egész életükben Isten parancsai szerint, tisztességesen, becsületesen éltek, a sor végére maradnak, és nem lesznek előnyben azokkal szemben, akik csak életük végén tértek meg. Erről szól a példabeszéd? Igen, de csak a felszínen, csak látszólag.

Általánosan érvényes a példabeszéd tanulsága, de adott, meghatározott környezetnek, korszellemnek szólt. Azért általános érvényű a tanulsága, mert minden korban élnek azok a szűkkeblű, szemellenzős emberek, akik úgy gondolják, hogy Istennek is lehet parancsolni. Hogy gondolkodtak és gondolkodnak ezek az emberek? Van Isten, és van az ember. Istentől kapunk mindent, de amit kapunk, ahhoz jogunk van, és ezt a jogot Isten védi. Tehát ha gazdagnak születtem, ehhez Istentől kapott jogom van. Amit örököltem, az az enyém, elvitathatatlan. Ha egészségesnek születtem, és az is maradtam, ez természetes. Mi közöm nekem a kórházakhoz, az egészségügyhöz? Fizesse az, akinek szüksége van kórházra és orvosra. Ha okosnak születtem, és módomban áll tanulni ameddig csak akarok, és ahol csak akarok, akkor ez természetes. Mi közöm nekem ahhoz, hogy nem mindenki tanulhat jó iskolában, nem mindenki tanulhat tovább, nem mindenki juthat be az egyetemre. Mi közöm nekem ahhoz, hogy a tanárok szűkösen élnek, vagy elhagyják a pályát, mert nem tudnak megélni?

Azt mondja Jézus erre a felfogásra: „Látod, itt a bökkenő!” Istennél nem természetes az, amit te természetesnek tartasz. Hiába akarod bebiztosítani magad Isten országában a helyzeti előnyből szerzett jótetteiddel, Isten másképp lát téged, másképp látja a te helyzeted, a te jóságod. Hiába hozol te javaid biztosítására törvényeket, és hiába fogod rá azokra, hogy igazságosak. Isten látja a te önzésedet és látja az ebből származó vakságodat. Nem írja alá a törvényt, amit javaid védelmére magad találtál ki. Mert vakságodban nem vetted észre, hogy embertársadat meg akarod fojtani a te igazságosnak nevezett törvényeddel.
A példabeszédben szereplő embereket nemcsak a végzett munka alapján ítéli meg Isten. Te csak azt látod, hogy ki mennyit dolgozott, és a gazdának mennyi hasznot hajtott. A példabeszédbeli gazda úgy látja, azt is látja, hogy aki később jött, saját hibáján kívül nem kapott munkát. Aki csak délután jött, nem aludta át a délelőttöt, hanem a beteg anyját vagy gyermekét nem tudta otthagyni. És a gazda nem igazságtalan, hanem emberséges. És az emberség jobban tetszik Istennek, mint a szűkkeblűen és önzéstől vaksi szemekkel kimért igazság.

Erősen befolyásolja, szinte meghatározza az ember gondolkodását a társadalmi (vagy egyéb) helyzete. Szeretnék elmondani több példát is, de itt csak megemlíteni tudom a brazíliai egykori érseket, a XX. század kiváló keresztényét. Őt meg akarták félemlíteni, meg akarták ölni, az egyház sem tudott érte tenni. A bűne az volt, hogy a Dél-Amerikában élő szegények pártjára állt, és azt hirdette, hogy „az egyháznak nem megbéklyóznia kell az embert rabságához békítve, hanem felszabadítania”.
Ez az ember szegény családban született. Ha gazdagnak születik, természetesnek tartja, hogy milliók nyomorognak, míg néhány ezren ugyanabban az országban dőzsölnek a javakban.
Aki jól meg akarja érteni Krisztust e példabeszéd alapján, az fordítson időt arra, hogy gondolatban eljátssza a történetet, úgy, hogy beleéli magát egyszer a reggeltől estig dolgozó munkás helyzetébe, aztán annak helyzetébe, aki hiába keresett munkát egész nap, és csak estefelé kapott lehetőséget, és végül a gazda helyzetébe, aki nem munkabért ad, hanem lehetősége van pénzével a hátrányos helyzetben lévőkön segíteni.

*

Helder Camara érsek:

Ha próbára teszel

Ha próbára teszed hitemet,
és utamat sűrű ködbe futtatod,
mely kioltja a tájékozódást,
add meg, ha lábam reszket is,
hogy tekintetem nyugodt és tiszta legyen,
élő tanúsága annak, hogy Te velem vagy,
és békében élek.
Ha próbára teszed hűségemet,
és megengeded, hogy levegőm is kevesebb legyen,
és az az érzésem,
mintha a föld kicsúszna lábam alól,
akkor is add meg, hogy tekintetem azt hirdesse:
senkinek sincs oly hatalma,
mely elszakíthatna tőled
akiben élünk, mozgunk és vagyunk.

Ha eltűröd,
hogy a gyűlölet bekerítsen,
és tőrbe csaljanak ellenségeim,
és szándékomat meghamisítsák és megcsúfolják,
akkor is engedd, hogy Fiad tekintete
derűt és szeretetet sugározzon
szemeimen át.

Ámen.

Buzgán József