2012. augusztus 19., évközi 20. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Péld 91–6)

A Példabeszédek könyve olyan, mint egy régi templom, melynek alapjai még az Árpád-korban kerültek a helyükre. A szentély is a régi, bár ablakait az idők során befalazták és újakat vágtak a falba. A hajó már középkori, és ha leverjük a vakolatot, különböző korokban készült freskótöredékeket, egykori ajtók és ablakok nyomait látjuk.

A példabeszédek könyve is évszázadok kultúrájának emlékeit hordozza. A 22–24 fejezetek a Kr.e. X. és a VI. század között keletkezhettek, és feltűnő megegyezést mutat az egyiptomi „Amen emope bölcsessége” címen ismert ősi emlékkel. A Példabeszédek könyvének legkésőbbi korból származó gyűjteményét a Kr.e. IV. században vehették fel a gyűjteménybe. A gyűjteménynek az a része, mely „Ezek is Salamon mondásai” alcímet viselik, Kr.e. 700 körül íródtak. A tudományos kutatás alapján a könyvben hétféle bölcsességgyűjtemény különböztethető meg. Ezek különböző korokban, de mind Salamon halála után keletkeztek. Az ókorban általánosan elterjedt és bevett szokás, hogy egymástól korban és sok egyéb tekintetben különböző írásokat egy közismert és tekintélyes személy neve alatt szerepeltetnek.

Több mint érdekes, hogy a bölcsesség személyként jelenik meg a könyvben, és a mondanivaló képekbe öltöztetett. A címzettek minden kor tapasztalatlan és korban éretlen emberei. „Hagyjatok fel a dőreséggel, és éljetek értelmesen!” A dőreségnek megfelelő szó az eredeti óhéber szövegben az „esztelen”. Károli így fordítja: „Hagyjátok el a bolondokat…” Nem szorul magyarázatra a felszólítás. Legfeljebb hozzá lehet tenni: „Akinek füle van, hallja meg!” (Mt 13,9)

Gondolatok a szentleckéhez (Ef 5,15–20)

A vasárnapi olvasmányok szerkesztőinek szándéka szerint az olvasmány és az evangélium tartalmaz párhuzamos ószövetségi és újszövetségi összeillő gondolatokat, de a ma idézett szentlecke első mondata is tökéletesen összecseng a ma idézett olvasmány gondolatával.

Ki-ki ízlése és lelkivilágának természete szerint kiemelhet belőle egy-egy mondatot, mondatrészt.

„…rossz napok járnak” Ez a kijelentés valószínűleg mindig időszerű. Mit lehet tenni ellene? Az apostol szerint fel kell használni az időt. De ez mit jelent? Talán azt, hogy ne engedjük életünkben az üresjáratot. Elsősorban a részegeskedésre gondolhat, mert szó szerint meg is említi. Mit jelent a léhaság, ami együtt jár a részegeskedéssel? Az eredeti görög szövegben a „léhaság” helyén az „aszótia” szerepel, aminek jelentése „züllöttség”, „elvetemültség”. Károli „kicsapongás” szóval fordítja. Károli Gáspár az első ma idézett mondatban szereplő „balgaság” szó helyett is a „bolond” szót használja. Az eredeti görög szövegben ez az „aszophosz” szónak felel meg, ami különbözik az „aphrón” görög szótól, ami balgát, butát jelent. Ennek helyét kell elfoglalnia a Szentléleknek (pneuma).

A káros szenvedélyek távol tartják, kiszorítják a Szentlelket az ember szellemi világából.

Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 6,51–58)

Egy meséből a gyermek, aki hallgatja azt, mást fog fel, mint a felnőtt, de a gyermek fog fel többet, egész lényét érinti a mese. A felnőtt értelmének rostáján fennakad a mese lényege, csak a forma jut el értelmének felszínéig. A felnőtt a filozófiát kedveli, mert úgy véli, hogy azt érti. A filozófia sokféle, és a gyermek számára felfoghatatlan a nyelvezete miatt. Jézusnak a kenyérről mondott kafarnaumi beszéde egyfajta filozófia, mely a felnőtt számára felfoghatatlan ismerősnek tűnő nyelvezete, de ismeretlen marad élet- és emberszemlélete miatt. Ahhoz, hogy valaki értsen belőle valamit, félre kell tennie korábbi filozófiai ismereteit, illetve inkább hipotéziseit. Jézus beszéde az életről, az emberről szól, de rendhagyó módon. Nem akarom magyarázni, mert ha valaki megtehette volna, az Jézus volt. De ő sem magyarázta. Mégis magyarázatnak felelt meg, amit az utolsó vacsorán mondott és tett a kenyérrel és a kehelyben lévő borral, és magyarázatának második része volt, amit az utolsó vacsora után elszenvedett a kereszthalálig, és minden magyarázat összefoglalása, summája volt az ő feltámadása a halálból. A feltámadáshoz vezető úton az útravaló az a kenyér és bor, amit ő ajánl.

Két érdekességet mégis megemlítek, ami az Eucharisztiához kapcsolódik. Nem csodának kell tekinteni a két érdekességet, és főként nem valami mellbevágó állításnak, hanem egyszerű, de elgondolkodtató beszédnek arról, hogy milyen ismeretlen mélysége van az emberi természetnek.

A két történetről (több más történettel együtt) a német forrás azt állítja, hogy a leghíresebb és tökéletesen hiteles esetek („Nahrungslosigkeit: Die berühmtesten, absolut sicher bewiesenen Fälle sind u.a.:”

Ezekből tehát két történet:

Neumann Teréz

1962. szeptember 18-án, 64 éves korában halt meg Neumann Teréz, aki hiteles források szerint 29 éves korától haláláig, vagyis 35 éven át sem nem evett, sem nem ivott, egyedüli tápláléka a Szentostya volt, melyet naponta egyszer vett magához.

1898-ban született az ausztriai Konnersreuth-ban. 18 éves korában, egy tűzeset kapcsán megvakult és megbénult. Öt éven át élt bénán és vakon, amikor látomásban megjelent neki Liseaux-i Kis Szent Teréz. A látomás után hirtelen és váratlanul meggyógyult. Betegsége kezdetétől igen sokat elmélkedett Krisztus szenvedéséről. Annyira átélte Krisztus szenvedését, hogy 26 éves korában megjelentek testén Krisztus szenvedésének jelei, az un. stigmák. Kezén, lábán és oldalán sebhelyek keletkeztek.

Természetesen senki sem tudta elhinni, hogy étel és ital nélkül évtizedeken át képes élni. Hivatalos emberek őrködtek fölötte, és jegyzőkönyvet vezetve igazolták, hogy a napi egy ostyán kívül más élelmet vagy italt nem vett magához. 35 éven át napi egy ostya!

Életrajzírója, Johannes Steiner személyesen és közelről ismerte Terézt. A róla szóló könyvében leírja pl., hogy egy alkalommal, feleségével és Terézzel hármasban egy búcsújáróhelyet látogattak meg. Belépve a kápolnába, látták, hogy nem ég az örökmécs. A férfi és felesége ezért nem hajtottak térdet, Teréz azonban térdet hajtott. Kísérőit is figyelmeztette, hogy hajtsanak térdet, mert jelen van Krisztus az Oltáriszentségben. Kísérői mentegetőztek, hogy akkor égni kellene az örökmécsnek. Márpedig jelen van, mondta Teréz. Megérkezett a plébános és elmondta, hogy előző nap készült el a restaurált szentségház az oltáron, és elhelyezte ott az Oltáriszentséget, de mivel kifogyott az olaj az örökmécsből, nem gyújthatta meg azt. Éppen most hozott olajat a mécsbe.

Flüei Szent Miklós

20 éven át nem evett, kivéve a Szentostyát, de azt sem rendszeresen.

Ki volt ez az ember? Svájcban élt a XV. században; paraszt volt, és szülőfalujában megválasztották bírónak. Egy ízben Obwalden rendjét is képviselte a szövetségi gyűlésben. Tíz gyermek apja volt. Egész életrajzát itt nem mondhatom el, csak egy-két dolgot idézek egyik élet-rajzírójának, Walter Niggnek a könyvéből.

A kor, melyben élt: „Az a kor is vészterhes volt, az emberek annak kockázatában éltek, hogy a pénz és a feslettség kísértéseinek esnek áldozatul. Napirenden voltak a gonosztettek, és rosszabbnál rosszabb dolgok történtek e derék kis országban. A legközvetlenebb környezetében jelentkező kapzsiság és önzés arra késztette Flüei Miklóst, hogy lemondjon a bírói hivatalról. Semmi kérlelés nem tudta arra indítani, hogy elhatározását felülvizsgálja.

Jelleme: Egyeneslelkűség, megvesztegethetetlenség és igazságosság jellemzik, mert Miklósra nem hatott sem a nagy név, sem a címek; olyan álláspont ez, amellyel ismételten találkozunk a nép egészen egyszerű fiainál. Flüei Miklós mentes volt minden hiúságtól és hatalmi vágytól. 50 éves korában elhagyja családját, és az erdő magányába vonul. E szakítás családjával élénk vitákat idézett elő. Cselekedete túl mereven ellenkezik a természetes érzéssel, ellene van minden erkölcsnek s minden szokásnak. Ámde nem lehet közönséges mércével mérni az ő cselekedetét. Miklós lépése olyan vallási dráma volt, amelyet a polgári felfogást meghaladó őrhelyen állva kell megérteni. …Más alakban neki is meg kellett hoznia Izsák embertelen feláldozását.

Miért nem evett? Erre Walter Nigg így válaszol: „A szeme előtt az lebegett, hogy ne legyen többé semmiféle köteléke, szabad akart lenni asszonytól, gyermektől, háztól, és szabad a napi eleség gondjától. Az „el a világtól” jelszó, amely szokatlan böjtölésének oka volt, abból a vallásos szükségletből eredt, hogy a lehető legközelebb legyen Istenhez. kegyelemből Isten jóváhagyásában részesült; erdei testvérünk erre húsz évig élt táplálék nélkül az erdőszakadékban.”

Befejezésül Klaus testvér egy gondolata: Egyszer az egyik látogatójának azt mondta, hogy ha nem lenne minden kenyérben Isten kegyelme elrejtve és elfogadva, az embereket éppoly kevéssé táplálná, mint egy darab kő. Walter Nigg hozzáteszi: „E kijelentés éppenséggel nem felel meg azon körök felfogásának, amelyek álvallást csinálnak az egészséges táplálkozásból, de bizonnyal az a hit az alapja, amely az egész élet megszentelésén fáradozik. Isteni rejlik minden dologban, csak az ember rendesen nem veszi észre.”

Erről szól Jézus kafarnaumi beszéde is. Vannak, akik úgy gondolják, hogy értik, de igazából nagyon kevesen értik, nagyon sokan viszont félreértik, a legtöbb ember pedig fel sem fogja.

Buzgán József