2012. augusztus 26., évközi 21. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Józs 24,1-2a. 15–17.18b)

A történelem is arról szól, hogy a nemzetek időről időre keressék saját identitásukat. Az ókorban egy-egy nemzet kultúrája általában azonos volt egy saját vallással. A nemzeti kultúrát saját istenek képviselték és védték. Ha a nemzetek saját identitásukat védeni akarták, hűségesnek kell maradniuk, vagy vissza kellett térniük isteneikhez.

Ebben a háttérben fogalmazza meg Józsue is, sokan később a próféták és királyok Izrael népe részéről, hogy hűségesek akartok-e maradni az Úrhoz, Jáhve Istenhez? Ha pedig nyilvánvaló volt a hűtlenség, akkor a kérdés úgy hangzott el, hogy mikor akartok már visszatérni a ti Uratokhoz, Jáhvéhoz. A kor nyelvén ez magától adódóan úgy hangzik, hogy „kinek akartok szolgálni, melyik úrnak, milyen uraknak?” Az urak itt az isteneket jelentik, valamely kultúrának a képviselőit.

Nemzetünk számára is ismét visszatérően meg kell válaszolni lényegében ugyanezt a kérdést, azzal a változattal, hogy „mikor akartok visszatérni saját hagyományaitokhoz, Szent István királyotok és méltó utódai szellemiségéhez, vagyis a gyökerekhez. A magyar nemzet Szent István politikája, intézkedései révén vert gyökeret a Kárpát-medencében. Ebből szellemiség keletkezett, melyhez mindig tarthatja magát a magyar, vagy bármikor visszatérhet hozzá.

Az egyes emberre is érvényes az elv, amit Józsue megfogalmaz. Az egyes embernek is vannak gyökerei. Ez a gyökér szellemiséget jelent. Eltérhet ettől az egyes ember, mert vágyai csábítják, mert a korszellem sodorja. De mindig visszatérhet gyökereihez. Tehát önmagunkat is meg kell kérdeznünk: „kinek akarsz szolgálni”?

Gondolatok a szentleckéhez (Ef 5,21–32)

Bonyolult az emberi természet és bonyolult az emberi történelem. Alaptermészete szerint mindenki úr szeretne lenni, és mindenki uralkodni szeretne. De tudjuk, hogy még önmagának sem mindig ura az ember. Ezen felül közösségi lény, társadalomban él, és a társadalom szükségképpen hierarchikus, vannak különböző beosztású főnök és vannak különböző beosztású szolgák. Minden szolga főnök valamilyen szinten, és minden főnök szolga valamilyen szinten. Még a pápák is vallják, hogy „Isten szolgáinak szolgái”.

Az elvet, ami az egyházra is érvényes, Szent Pál a családra is kivetíti. Ma is érvényes, amit az apostol megfogalmaz, de azért le kell vonni írásából azt, ami saját korában természetes és érthető volt, de azóta változott.

Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 6,60–69)

A ma idézett evangélium megértéséhez hozzátartozik az előzmények ismerete. Az örök élet kenyeréről beszélt hallgatóinak az apostol, és kijelentette, hogy az ő teste ez a kenyér, melyet ő feláldoz az emberekért, az emberek üdvösségéért, de mégis itt hagyja minden kor embere számára hozzáférhetően abban a valóságos kenyérben, mely megjeleníti az ő egyszeri keresztáldozatát.

Bonyolult gondolatmenet ez, nem csoda ha hallgatói nem értették. Mivel hallgatói többsége megütközik beszédén, helyére kell tennie ezt a magatartást. Azt mondja (más szavakkal), hogy nem látjátok a lelket, a lélek világát, és nem látjátok a test és lélek kapcsolatát, kölcsönös hatalmát egymás fölött. Ami a testben történik, az hatással lesz a lélekre, és a lélek visszahat a testre. Mindez a szentmiséről, a szentáldozásról szól ma számunkra.

Van más lényeges elem is a ma idézett evangéliumban: „Hozzátok intézett szavaim lélek és élet.” Az emberi szó gyakran csak zengő érc hangjához hasonlatos, de olykor szellemi erőt, hatalmat hordoz. Gondoljunk Petőfi forradalmi verseire! Versei évszázadokon át zengnek, és erőt adnak akkor is, amikor történetesen nem időszerűek.

Test, lélek és szellem háromságos egység. Mindhárom titokzatos valóság a maga nemében. A gyakorlati materialista csak a testet látja, azt vizsgálja, kutatja, de egyszercsak elemeire bomlik az a test, melyhez a lélek és szellem is hozzátartozik. A test önmagában semmi, azaz csak por. Az embernek folyamatosan módjában áll megfigyelni önmagát, és egyféle látást szerezhet eközben. Lehet érzékelni a lelket és a szellemet, de nem az öt érzékszervvel. Lehet látni a hit szemével, és törekednie is kell az embernek, hogy ezt a képességét a lehető legjobban kifejlessze. Szelleme révén képes legmagasabbra emelkedni az ember, egészen Isten végtelen gazdagságáig. Megtapasztalhatja, hogy Istenben élünk, és Isten él mibennünk.

Buzgán József