2012. december 25. – Urunk születése – karácsony

Isten előtti hódolat

Lk 2,1-20

Karácsony értelmét keresem. Az ünnep titkát kutatom. A születés csodáját szeretném megérteni. Önző emberi világunkba belép az Isten, hogy megmutassa számunkra: lehet élni másokért, lehet szolgálni másokat. Aligha értem meg Isten titkát, ha nem akarok Jézushoz hasonlóvá válni. Aligha értem meg Isten felém hajló szeretetét, ha nem akarom Krisztushoz hasonlóan továbbadni e szeretetet. Aligha érint meg egy gyermek születésének felidézése, ha nem akarok magam is újjászületni. Aligha tölt el az ünnep öröme és boldogsága, ha nem Istentől szeretném ezt megkapni. A karácsony ünnepe ebben az értelemben lehetőség számomra. Lehetőség, hogy meglássam Isten Fiát, megérezzem szeretetét. Lehetőség, hogy ez az élmény lelki újjászületést hozzon számomra.

Az evangélium egyszerű szavakkal írja le az egykor történteket. Augustus császár uralkodása idején egy Betlehem nevű városban Mária világra hozta gyermekét. A körülmények meglehetősen szerények, állatok istállójában találnak maguknak szállást. Mária pólyába takarta és a jászol szalmájára fektette az újszülöttet. Éjszaka nagy fényességgel angyalok jelennek meg a környéken tartózkodó pásztoroknak, hogy meghozzák nekik a hírt e születésről. Nem kevesebbet állítanak, mint hogy a megszületett gyermek a Megváltó. Szavukra a pásztorok rögtön elindulnak, hogy felkeressék a Megváltót, akiről hallottak.

A karácsony értelmét keresve, az ünnep titkát kutatva lélekben elindulok Betlehembe. Fülemben még cseng az angyalok éneke, amikor letérdelek a pásztorokkal együtt a jászol elé. Nincs ennél megfelelőbb köszönés. Nincs ennél szebb kifejezése az Isten Fia előtti hódolatnak. Letérdelek. Szeret. Érzem, hogy Isten szeret. Bűneim ellenére is szeret. Földi élete most kezdődött és a kereszten ér véget. Nincs benne egyetlen elmulasztott perc vagy megbánni szükséges pillanat. Megváltásom, üdvösségem szolgája ő. Fiú, aki az Atya szeretetében él.

Nem születhetek újra, de újjászülethetek. Képtelen vagyok meg nem történtté tenni múltban elkövetett bűneimet, de elindulhatok az életszentség vágyával egy új úton. Talán még késlekednék. Talán még nem érzem elérkezettnek az időt. De az idő neki dolgozik, az egész világ az övé, még akkor is, ha hatalma nem mutatkozik meg ebben a pillanatban. Én is az övé vagyok akkor is, ha oly nehezen akarom ezt elismerni. Előtte térdelek, az Isten Fia előtt. Itt a helyem, amit a jászol jelöl ki nekem. A régi ember szemével tekintek fel rá, alázattal, bűneimmel, hogy amikor felállok, ő emeljen fel. Hiszem, hogy azért lehetek itt, azért térdelhetek a betlehemi Gyermek előtt, azért emelkedhetek fel újra és azért élhetek a földön, mert az örök Isten a testvérem akart lenni. Hiszem, hogy itt a helyem a jászol előtt, Isten előtt.

Urunk, Jézus Krisztus! Születéseddel az isteni szeretet jött el emberi világunkba. Emberré lettél értünk, és vállaltad emberi sorsunkat. Születésed által megújítasz, újjáteremtesz minket. Emberi világunkba születéseddel az isteni világba, az isteni életbe hívsz bennünket. Hittel valljuk, hogy te vagy megváltónk és üdvözítőnk. Betlehemi kis Jézus, taníts minket, hogy megőrizzük magunkban a gyermeki lelkületet és az istengyermeki méltóságot!

Horváth István Sándor