2012. február 12., évközi 6. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Lev 13,1–2. 44–46)

A betegek világnapján betekintést kapunk abba, hogyan „kezelték” Mózes korában a leprával fertőzött beteg embert. A fertőző betegségben szenvedő embernek a közösség védelme miatt csak a társadalom peremén volt helye.

Ma többet tudunk a betegségről, mint az ókorban tudtak az emberek. Baktérium okozza a betegséget. A baktérium elpusztítja a perifériás idegeket, ami érzéskiesést okoz, és a szövetek fokozatos elhalásával súlyosbodva a végtagok eltorzulásához és részleges pusztulásához vezet. Van egy gyors lefolyású változata. A másik változata hosszú lefolyású, és a beteg meg is gyógyulhat. Ez így lehetett már az ókorban is. Ma már van gyógyszer a betegségre. De még ma is legalább 2 millió bejelentett leprás beteg van a világon, a fertőzöttek számát pedig kb. 11 millióra becsülik. Ma sem teljesen ismert a fertőzés módja. (Britannica Hungarica Világenciklopédia)

Mivel az evangélium is leprás betegről szól, ott csodás gyógyulás alanya a leprás.

Gondolatok a szentleckéhez (1Kor 10,31–11,1)

Két gondolat cseng vissza majd erőteljesen évszázadok múltán kiváló keresztények lelkéből. „Mindent Isten (nagyobb) dicsőségére!” Megszámlálhatatlanul sokan helyezték már erre a jelmondatra életüket. Talán nem is kell sokat magyarázni a mondat értelmét. Csak annyit teszek hozzá, hogy minden teremtmény Isten dicsőségére él, ha saját küldetését legjobb tehetsége szerint műveli.

A másik mondatról a szentírás után legjobb keresztény szellemű mű született valakitől, akit Kempis Tamás néven ismerünk. Ő ebben azt is hirdeti, hogy a „keresztút” királyi út, és aki azon felismeri küldetését, Isten dicsőségét szolgálja.

„Nem azt keresem, ami nekem hasznos…” Mennyire más lenne a világ, ha ezt az elvet minden értelmes ember vallaná és követné!

Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 1,40–45)

A betegek világnapján sokan kérik a betegek kenetét. Nem korszerűtlen, idejétmúlt dolog az orvostudomány és a kémia tudományának mai fejlettsége mellett ilyen szertartást végezni? Mondok egy pár szót: „E szent kenet által és nagy irgalmassága szerint segítsen meg téged az Úr a Szentlélek kegyelmével; szabadítson meg bűneidtől, üdvözítsen téged, és erősítsen meg jóságosan.” Utána megjelölöm olajjal a beteg ember homlokát. Ennyi az egész. Lehet ennek eredménye? Csak szertartás? Jókívánság?

Az evangéliumban egy szerencsétlen, fertőző betegségben szenvedő ember valahogy találkozik Jézussal, és ezt mondja Jézusnak: „Te, ha akarod, meggyógyíthatsz (megtisztíthatsz) engem.” Nyilván hallott már a csodás gyógyulásokról, amik Jézus környezetében történtek. Honnan vette ez az ember, hogy a gyógyíthatatlan betegségből meggyógyulhat? Van a történetben két figyelemre méltó dolog! Ez az ember tényleg meg akar gyógyulni. Mert nem minden ember akar tényleg meggyógyulni, még akkor sem ha jajgat, és sok mindent mond. Valahol mélyen a lelke mélyén mégsem akar meggyógyulni. Úgy lehet, hogy valójában meg akar halni… A másik figyelemre méltó körülmény a beteg ember gyógyulásba vetett hite.

Jézus kinyújtja a kezét, megérinti a leprást, aki fertőző, és csak ennyit mond: „Akarom, tisztulj meg!” Nem a lepra terjed tovább, hanem a beteg gyógyul meg egyetlen pillanat alatt. Ha ilyen könnyű meggyógyulni egy gyógyíthatatlannak tartott betegségből, akkor miért szenved benne és hal meg általa sok millió ember akkor is és azóta is?

Néhány vélemény illetékesektől: „A testben csak a tudat információi kerülnek kifejezésre, mert a testben a tudat információi manifesztálódnak, s válnak ezáltal láthatóvá. A legkülönbözőbb testműködések harmonikus összjátéka során jön létre azután az a minta, amit egészségnek nevezünk.” (Thorwald Detlefsen orvos)

„Ha a test szenved, a lélek szenved. Minden betegségnek téves vagy még nem helyes életfelfogás az oka, és minden válság egy esély magvát tartalmazza. …A gyógyítás problémája vallási probléma. Osztom azt a meggyőződést is, hogy az igazi vallásosság a legjobb gyógyszer minden lelki szenvedésre…..Protestánsként tökéletesen meg vagyok győződve arról, hogy gyógyító erejét tekintve semmi sem áll oly közel a pszichoanalízishez, mint a katolicizmus. A katolikus liturgia jelképei oly dús televényei a tudattalan kifejeződésének, hogy ennél gazdagabb táptalaj nem létezik a psziché számára….A betegnek az élethez hitre, reményre, szeretetre és tudásra van szüksége. Az emberi törekvésnek e négy nagyszerű vívmánya voltaképpen afféle kegyelmi ajándék, amelyet sem tanítani, sem tanulni, sem adni, sem elvenni, sem elveszíteni, sem kiérdemelni nem lehet. Ezek mindegyike élményhez kötött. Ezt az élményt azonban nem lehet megrendelni. Lehetőségünk pusztán annyi, hogy közeledhetünk hozzájuk. Hogyan tudjuk a szenvedő lelket hozzásegíteni a megváltó élményhez, amelyből a beteg megkapja a négy nagy karizmát, hogy kigyógyuljon betegségéből? …Itt kezdődik az életnek egy olyan problematikája, amelyet egyáltalán nem lehet eléggé komolyan venni, és itt találkozik a lélekgyógyász azzal a problémával, amely közvetlen rokonságba hozza a lelkipásztorral.” (C.G. Jung pszichológus, pszichiáter)

Buzgán József