2012. február 5., évközi 5. vasárnap

Hazai – 2012. február 3., péntek | 14:24

Gondolatok az olvasmányhoz, a szentleckéhez és az evangéliumhoz

Gondolatok az olvasmányhoz (Jób 7,1-4,6-7)

„Jób könyve hosszú idő óta nemcsak a teológusokat, a Biblia magyarázóit érdekli, hanem az irodalmárokat is. A világirodalom olyan remekműveivel emlegetik együtt, mint Dante Isteni színjátéka és Goethe Faustja. Mind tartalmi, mind pedig formai tekintetben igen magasra értékelik ezt a művet. A személyesen átélt emberi szenvedés művészi kifejezését látják benne. A könyv olyan kérdéseket érint, amelyek az egész emberiség közös kérdései, olyan átélésről tanúskodik, amely minden olvasót megragad, és olyan formában közli mondanivalóját, amely formának művészi értékét a huszadik század irodalmárai is elismerik. „Akárki írta is, Jób könyvét, nagy teológus volt.” – mondja Luther. (Dr. Muntag Andor: Jób könyve, Luther Kiadó 2003.)

A ma felolvasott részlet is panasz, a mindennapok terhétől szenvedő ember panasza. De igaza van az embernek, ha panaszkodik, hogy szolgálat a sorsa? Mi más lehetne? Erre van teremtve. A pápa „Isten szolgáinak szolgája”. Bármely poszton, bármely rangban lévő vezető ember csak addig méltó a posztjára, amíg szolgálni és nem uralkodni akar. A jó szülő addig boldog – ha érzi is szolgálata terhét –, amíg gyermekeiért élhet, dolgozhat. Így van ez még az állatok világában is. Az a faj, melynek egyedei önmagukért és nem utódaikért akarnak élni, kipusztul.

Az a világ, az az életforma, melyben nincs harc, küzdelem, szolgálat és ezek következtében szenvedés, álombeli. Ha mégis megadatik valakinek az erőfeszítés nélkül kapott jólét, az a valaki unatkozni fog, üresnek találja az életét, és keresni fogja, hogy mivel kábítsa el szellemét.

Krisztus Urunk szavai („barátaimnak mondalak titeket” Jn 15,15) abban segítenek itt, hogy bár szolgálnia kell minden teremtménynek, mégis eljuthat arra a tudatra, hogy nem „szolga”, hanem barát. Az Emberfia is azért jött, hogy szolgáljon. (Mt 20,28) Aki az ő parancsát követi, teljesíti, az is szolgál. Aki a szeretet parancsát teljesíti, az életét ajándékozza másoknak valamilyen mértékben, és ez az ajándékozás teszi boldoggá az ajándékozót, adja meg életének értelmét.

Gondolatok a szentleckéhez (1Kor 9,16-19,22-23)

A szentleckében is a szolgálat gondolatát találjuk. Az apostol is azt mondja, hogy bár mindenkivel szemben szabad volt, mégis mindenkinek szolgája lett, hogy minél több embert megnyerjen. Az evangélium befogadására akarja megnyerni embertársait.

Támad itt egy szokatlan kérdésem: jó az az embernek, ha befogadja az evangéliumot? Azért támadt ez a kérdésem, mert a napokban hallgattam véletlenül egy neves és közismert pszichológus tanácsait, aki arról beszélt, hogy a kisgyereket meg kell hagyni annak, aki. Ha ugyanis a szülő neveli, akkor azt teszi, hogy te légy olyan, amilyennek én akarlak látni. Nem tudom szó szerint idézni, bár szeretném, de egyszer hallottam. Ezen az alapon nincs joga egyetlen vallás vagy világnézet képviselőjének sem, hogy bárkit meggyőzzön saját világnézetéről. Ez a liberális gondolkodás.

Legalább két olyan seb tátong az ilyen gondolkodáson, melyen gyorsan elvérzik. Az egyik az önellentmondás. Ő, a liberális gondolkodó milyen alapon akar engem meggyőzni arról, hogy úgy gondolkodjam, mint ő. A másik az a tévedés, amit egy pszichológus kiváltképp nem engedhet meg magának. A tévedés az emberre, az emberi egyéniség természetére vonatkozik. Úgy tekinti az egyéniséget, mint valami szilárd, jól körülhatárolt felségterületet, mely szent és sérthetetlen. Nem ilyen az ember. Az egyéniségnek folyton nyitottnak kell lennie, hogy gazdagodhasson. Az egyéniség szabadsága abban áll, hogy válogatni képes az őt érő finom vagy erőszakos ráhatások között. A válogatás képességén múlik a folyton változó egyéniség minősége.

Az evangélium egyszerre finom és erőszakos. Finom, mert tiszteli szabadságomat, de ha befogadom az evangéliumot, akkor egyéniségemet radikálisan átformálja.

Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 1,29-39)

Mi a betegség?

Sokáig (talán máig) úgy tekintettük az evangéliumban leírt csodás gyógyulásokat, hogy Jézus isteni hatalmának eredményei, jelei. Pedig Jézus mindig utal arra, hogy a gyógyulásoknak lélektani alapja van, vagyis az ember a benne felébredő hit ereje által gyógyul meg. És talán az is igaz, bizonyos betegségek esetén, hogy a hit megfogyatkozása miatt betegszik meg az ember. – Nem az orvos vagy tudós szakszerűségével és megalapozott tudásával, hanem a laikus vagy amatőr felszínes ismereteivel szeretnék szólni e kérdésről, több könyv alapján.

A genetika mai állása szerint is sok minden rögzítve van már a fogantatástól. Amint megfogant egy új élőlény, egyed, egy meglehetősen világosan meghatározott keretet kap előre az ember is az élethez. (Rüdiger Dahlke: A lélek nyelve: a betegség)

Az énem, a személyem nem zárt időben. Bennem vannak az őseim, jelenlegi énemben hordozom elmúlt életem minden történését. Nemcsak testalkatomat, bőrszínemet és hajszínemet örököltem, hanem lelki alkatom is örökség, de gyermekkorom öröksége is, mely észrevétlenül folyamatosan változik a környezet és a környezeti változásokra adott reakcióim következtében, mégis előre kiszámítható irányban halad.

A betegség árnyék

Ha olyan helyzet elé kerülünk, amellyel nem akarunk szembesülni, mert úgy ítéljük meg, hogy sok energiát kívánna tőlünk megoldani a helyzet hordozta nehézségeket, akkor engedjük, hogy a szellemi tartományunkból áttelepüljön a lelki tartományba, onnan pedig a test tartományába. Ott valamilyen gócot képezve raktározódik, és énünk részévé lesz. Ha szellemünket valami más terület leköti, akkor csöndben marad, de várja az alkalmat, hogy jelezhessen. Testi tünetekben fog jelentkezni, mint elváltozás és fájdalom. Erre az ember fájdalomcsillapítót szed, amivel csak eltereli a figyelmét a jelzésről, de a góc marad. Ha kioperálják a gócot, az áttelepül a testen belül valahová.

A megoldás

A gócot spiritualizálni kell, azaz vissza kell vezetni a lélek tartományába, onnét pedig a szellem tartományába, a tudatba, és szembe kell vele nézni: fel kell dolgozni!

Ez a feldolgozás olyan folyamat, mely a környezettől legalább olyan mértékben függ, mint az egyéntől. A feldolgozás lelki és szellemi szinten történő rejtett folyamatát nevezzük hitnek. Nincs szabálya, de van tanulmányozható természete a hit felébredésének és mindent legyőző ereje feltámadásának. Mondhatnám, rituáléja van a hit felébredésének.

Buzgán József