2012. január 15., évközi 2. vasárnap

(1Sám 3,3b-10.19)

Mi az a jelenség, melyet Sámuel megtapasztalt? Valóban, nagyon gazdag irodalma van ennek a jelenségnek: Isten vagy más túlvilági lények, személyek szólnak egy emberhez. Sok embert és sokféle módon foglalkoztat, izgat ez a jelenség. Van, akit hidegen hagy, van aki elintézi azzal, hogy a hisztérikus jelenségek közé sorolja, van aki önámításnak tartja, van aki a misztika világába utalja, van aki a mélylélektan alapján magyarázza, van aki világraszóló csodának tartja, van aki ördög incselkedését látja mögötte.

A misztika világának igazán nagy ismerője és művelője a XVI. században Keresztes Szent János. A Kármelhegy útja c. könyvében több fejezetben tárgyalja a képzeleti benyomásokat, az értelmi látomásokat, a belső szózatokat, a magánkinyilatkoztatásokat, a teremtő szózatokat.

Többek között ezt írja: "Bizonyos fajta kinyilatkoztatásokból Isten gyakran juttat az embereknek, éspedig tetszése szerint. Ugyanis kinyilatkoztatja olykor egyeseknek, hogy mennyi ideig fognak élni, mi mindent fognak szenvedni, milyen sors vár valakire, egy országra, stb. Hitünk titkaira vonatkozólag is ád Isten ilyen közléseket, amennyiben azoknak igazságait rendkívüli világossággal és meggyőző erővel adja a léleknek tudtára. Ez utóbbiakat nem lehet a szó-szoros értelmében vett kinyilatkoztatásokanak tekinteni, mert hiszen ezek a titkok már úgyis ki vannak nyilatkoztatva; ezek inkább megerősítései és megvilágításai a kinyilatkoztatott igazságoknak. Majd így folytatja: Az effajta kinyilatkoztatások tekintetében a rossz szellemnek nagyon tág tere nyílik. Az ördögnek ugyanis az a fortélya, hogy először igaz dolgokat mond, azután valószínűeket, s csak ha már erősen áll a hitele, akkor adja be az ő hazugságait, és akkor szedi rá az embert.

A hanghallásokról ezt írja: "Ezek sokfélék ugyan, de én azt hiszem, hogy valamennyit három osztályra lehet visszavezetni, tudniillik a képzelt, tényleges és teremtő szózatokra. A képzelt szavak mindig olyankor fordulnak elő, midőn a lélek áhitatba mélyedt, s teljes figyelemmel elmélkedik valamiről. Amint tehát feszülten gondolkodik az illető tárgyról, s következtetve halad egyik pontról a másikra, önkéntelenül, nagyon is odaillő szavak és érvelések ötlenek elméjébe; éspedig oly világosan és hallható módon, s olyan új, s eddig előtte ismeretlen dolgokat, eszméket és fölfedezéseket tartalmaznak, hogy az illető szinte azt hihetné, hogy nem ő maga fejezi ki a saját gondolatait, hanem egy másik személy van a bensejében, s az oktatja, az társalog és beszélget vele.

Majd hozzáteszi: Néha igazán elámulok azon, ami napjainkban lépten-nyomon előfordul, hogy tudniillik olyan lélek, amelyben alig van négy fillér értékű elmélkedés, ha némileg áhitatba merül, és ilyenféle hangokat hall, azonnal Isten nevére kereszteli azokat, s akkor se vége se hossza annak, hogy: "Isten ezt mondta nekem"; "Isten azt mondta nekem"; pedig hát szó sincs róla, hogy Istennek bármi része volna is a dologban. Hanem, mint mondtuk, ők maguk beszélnek magukban."

Befejezésül idézek Faustyna Kowalska napjlójából, majd Bossis Gabrielláéból.

"Az ószövetségi népemhez prófétákat küldtem villámokkal, mennydörgésekkel. Ma téged küldelek az egész emberiséghez Irgalmasságom üzenetével. Nem büntetni akarom a sérült emberiséget, inkább meg akarom gyógyítani, és irgalmas szívemre szorítani. A büntetést csak akkor alkalmazom, ha ők maguk kényszerítenek erre. Nem szívesen nyúlok az igazságszolgáltatás kardjához. Az igazság napja előtt az irgalmasság napját küldöm" (Faustyna Kowalska:Napló)

"Ha jóságos vagy embertestvéredhez, tulajdonképpen Engem szeretsz. Jól jegyezd meg, ha nem kereshetsz föl a templomban, mindig megtalálhatsz Engem az emberekben! Engem, mindig…

Kis jegyesem, te olyan könnyen elszórakozol, szokd meg hát, hogy életed minden eseményében Reám találj, s akkor majd megtalálsz halálodban is.

Miért rémüldözöl a haláltól, ha tudod, hogy ott is Én vagyok? Talán Tőlem félsz?

Ó, milyen vonzóan kedves leszel majd embertestvéreimhez, ha bennük is Engem látsz!" (Ő meg én, Bossis Gabriella lelki naplója, második kötet, 509.oldal)

Buzgán József