2012. január 22., évközi 3. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Jón 3,1–5,10)

A Biblia olvasása előtt mindig világosan kell látnunk annak a könyvnek a műfaját, amelyet éppen olvasni akarunk. Ha ezt nem tesszük meg, az olvasottak értelmezése a szélrózsa minden irányában kitérhet. A műfajon belül meg kell különböztetnünk a keretet, és a keretbe foglalt képben fel kell fedeznünk az üzenetet, melyet az író, a művész közölni szándékozott. Így van ez Jónás könyvével is. Ninive ókori nagyváros, de a mindenkori nagyvárosok jelképe lesz ebben a könyvben. Jónás nevű férfi bizonyára élt a Kr. előtti kilencedik században. De Jónás itt a próféták őstípusa, aki „rühellé a prófétaságot”; aki ellenkező irányba szándékozik menni, mint ahová küldetése szól; aki akaratán kívül oda kerül, ahová Isten küldi; aki értelmetlennek tart minden prófétai szót; aki örülne a nagyváros pusztulásának; akinek csalódnia kell küldetésében, mert Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Az utolsó mondat, mely ma elhangzott a könyvből, félrevezető stílusban megírt mondat. Sehogyan sem fér össze a mi Istenről alkotott fogalmainkkal. Mert emberszabású az az istenkép, ahol Isten képes olyan rosszat tervezni, amit később meg kell bánnia.

Mindezek mellett a könyv üzenete üdén időszerű. Ma az egész világ egy bűnös Ninive, melyben a technika eszközeivel hirdetik a Jónások, hogy itt a világ vége. A világban lévő káosz és az emberekben élő gonoszság nyilvánvaló, és következménye e gonoszságnak csak a nagy pusztulás előre vetülő árnyéka. Mégis ott az örömhír: Isten a bűnbánóknak megbocsát. Ezt azonban megelőzi és követi a böjt, még az ártatlanokat is, az ártatlan kicsinyeket és az ártatlan állatokat is sújtva. De a böjt megtisztít, a Föld élőlényei pedig egységet alkotnak.

Gondolatok a szentleckéhez (1Kor 7,29–31)

Pál apostol ma idézett mondata sem érthető, ha valaki nem veszi figyelembe a stílust, ha nem veszi figyelembe azt a szellemi légkört, melyben írásba foglalták a levelet. A szellemi légkör a világ végének egészen közeli érzése. Lehettek jelei annak, hogy Krisztusnak most már tényleg újra meg kell jelennie, ahogy megígérte. A világ teljesen megérett a pusztulásra. Jönnie kell a kozmikus télnek, hogy utána beköszöntsön az Új tavasz, Isten országa. Pattanásig feszült az akkori keresztények körében az a várakozás, mely hitükből és reményükből eredt. Mit csináljunk addig? – kérdezték az apostolt, a tekintélyt, a tanítót. Erre a kérdésre válaszol levelében Pál apostol, amikor csak úgy kapásból sorolni kezdi az evilági értékeket, és mindről azt mondja: engedd el!

Ide illik Reményik Sándor verse:

Ezt mondja Jézus

„... megkérdék őtet... A feltámadásnak napján
azért ezek közül
ki felesége lészen az...”
(Lukács 20,33)

Bizony mondom, elmúlik e világ.
És bizony mondom, megmaradok én.
S bizony, ha két szív egy ütemre dobban,
Az egy-ütemben ott dobbanok én.

Bizony mondom, elmúlik a világ.
És bizony mondom, én megmaradok,
S akkor nem két-két szívet kötök egybe,
De a szívekből koszorút fonok.

S mind, aki egymást idelenn szerette,
A csillag-koszorúba bekerül?
S ragyog szerelmük tisztán, szabadon.
Testetlenül és véghetetlenül.

Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 1,14–20)

Jézus Galileában élt, Názáretben. Az ismeretlenség homályában maradt évtizedeken át. Küldetése érlelődött benne, de nem tudjuk, hogyan történt ez. Bizonyára jelet várt. Várta azt is, hogy elérje a harminc éves kort. Ettől az életkortól kezdve léphetett fel a zsinagógában, hogy felolvassa és értelmezze a prófétákat és a törvényt. A jel időben érkezett, egy titokzatos rokon személyében, akivel volt már találkozása még az anyaméhben. János is, Jézus is még magzatok voltak, amikor először találkoztak. János már akkor jelet kapott, és anyja Erzsébet is érzékelte ezt, ahogy Lukács evangéliuma leírja. A puszta, Judea pusztája, a homok és kősivatag őt is vonzotta. Ő ott készült küldetésére. Életformája a böjt volt. Ki vezérelte őt a pusztába, és kitől tanult ott? A Lélek vezérelte őt a pusztába. A Lélek tanította őt a pusztában, de a Lélek – úgy lehet – az esszénusok közösségében, tehát emberek által tanította őt, készítette fel küldetésére. A Lélek jelezte számára, hogy mikor kezdjen el prófétaként prédikálni. A Lélek által tudott olyan hatással beszélni, hogy tömegek keresték fel őt. A Lélek tette alkalmassá ezt a tömeget, hogy felismerjék Jánosban a prófétát. János hatására szellemi légkör alakult ki Judeában, Jeruzsálemben, ahonnan tovább terjedt Galileára is. Jézus ezt a jelet várta Názáretben. Ő is meghallgatta Jánost, és megkeresztelkedett. A Lélek betöltötte őt, és a pusztába vezette őt is, hogy böjtöljön és felkészüljön küldetésére. Ez a ma felolvasott evangéliumi részlet előzménye.

E részlet sematikus, vázlatos. Nem akar foglalkozni azzal, hogyan találkozik a Názáreti Jézus a valóságban azokkal a férfiakkal, akik halászok a Genezáret taván, és akik az ő tanítványai, majd apostolai lesznek. A többi evangéliumból tudjuk, hogy nem ilyen villámcsapásszerűen történt az apostolok kiválasztása és meghívása. Tulajdonképpen csak egy hevenyészve összeillesztett keret itt a leendő apostolok meghívása, és nem maga a lényegi mondanivaló, üzenet.

A lényegi mondanivaló, az üzenet is rendkívül tömör: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.” Ez a tömör mondat foglalja össze, hogy miben áll Jézus küldetése, az apostolok küldetése, Krisztus mindenkori egyházának küldetése.

Az idő, mely beteljesedik, az egyén számára teljesedik be. Jézus ideje akkor kezdődik, amikor Keresztelő Jánosé lejár. A mi számunkra akkor érkezett el az idő, amikor megérünk arra, hogy vonz Isten országa, mert közel van. A mi időnk, az én időm, akkor kezdődik el, Isten országa akkor kezd bontakozni számunkra, számomra, amikor érzem, hogy lélekben meg kell tisztulnom. Ha megtisztultam, akkor ébred bennem az örömhírt befogadni képes hit.

Buzgán József