2012. július 15., évközi 15. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Am 7,12–15)

Egy bizonyos szektával történt találkozásom jut eszembe, miközben Ámoszról olvasok. Alig múltam újmisés, amikor két pásztorember meg akart győzni, hogy közel a világ vége (1975), és aki nem csatlakozik hozzájuk, az elpusztul. Akkor elgondolkodtam azon, hogy a nyírségi legelőkön támadnak „prófétai” küldetések, a jól megszervezett Katolikus Egyházban pedig egyre növekvő a „paphiány”.

Ámosz is pásztor, Júda pusztájának peremén. Nem tartozik semmiféle szervezethez. A nyáj mellett szólítja meg őt az Úr, és küldi egy „kegyhelyre”, a bételi szentélyhez prédikálni, prófétálni. Persze elutasítják, de ő megtette, amit a lelkiismerete diktált. Ez II. Jeroboám uralkodása idején (Kr.e. 783–743) történt. Az északi országrész abban az időben fénykorát élte. A gazdagok fényűzése és az elnyomottak helyzete feszültséget teremtett, az istentisztelet pompája ellentétben állt az igaz vallás követelményeivel. Ki veszi ezt észre? A gazdag természetesnek tartja, a papok őrzik a hagyományt, az elnyomottak elszenvedik sorsukat, amiben a vallás fájdalomcsillapító szerepet tölt be.

Ámosz, az egyszerű pásztor távolról látja mindezt, és független ember. Ezért képes világosan látni, és mivel nincs veszíteni valója, bátorsága is van, hogy merjen szólni bármilyen fórumon. Ezek a külső körülmények ma és mindig feltételei annak, hogy bárki Isten nevében tudjon szólni, ha kell. Látó ember, mert szabad, független ember. Ilyenek mindig akadnak.

Gondolatok a szentleckéhez (Ef 1,3–14)

Elolvasom, majd újra elolvasom a mai szentleckét, és beleélem magam a vasárnapi misén részt vevők helyzetébe. Beleélem magam a felolvasó helyzetébe, aki értelmes, gimnazista. Ért-e abból valamit, amit felolvas? És akik hallgatják? Ha nem is áhítattal, de szótlanul és bizonyára gondolattalanul hallgatják. Olyan számukra, mint az ének. A szöveget ismerik, a szavak ismerősen csengenek, az összefüggés is együtt van emlékezetükben, csak rá kell ülni a dallamra, és viszi őket, mint egy tutaj az utasait a csendes tó vizén.

Érdemes-e magyarázni ezeket a mondatokat? Úgy gondolom, olyan lenne a magyarázat, mint a tankönyvek verselemzése.

Mindezt őszintén és tisztelettel írom és mondom. De ha a prédikáció vagy bármilyen fórumon tartott vallásos beszédnek ez a stílusa, akkor a lelket legjobb esetben elringatja, de nem ébreszti.

Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 6,7–13)

Mi a hasonlóság és mi a különbség Krisztus tanítványai, apostolai és az ószövetség prófétái, papjai között? A Márk-evangélium nagyon tömören fogalmaz. Mondhatni olyan, mint valami növény magja, melyet el kell ültetni, és majd kibontakozik. Bennünk bontakozik ki, mint a példabeszédbeli mustármag. A hasonlóság a küldetéstudatban van, a különbség a küldetés feltételeiben van.

Vegyük az első mondatot: „Jézus végigjárta a falvakat és tanított.”

Hogyan történhetett ez, hol tanított és mikor? Talán bezörgetett minden ajtón, kapun és ahol beengedték ott tanított? Aligha történt így, mert tanítványainak is azt ajánlja, hogy „Ne járjatok házról házra!” (Lk 10,7) Leggyakrabban bizonyára a zsinagógákban tanított. Mégis eszembe jut egy Assisi Szent Ferencről szóló legenda, mely nagyon jellemző a kedves szent lelki világára. Ez a címe: A prédikáció – és így szól:

„Prédikálni megyünk Assisibe – szólította Ferenc egy ízben a hallgatag Rufinusz testvért. Elindultak. Csöndesen, nem nézve se jobbra, se balra, ballagtak végig a városon. – Már maguk mögött hagyták sorra a templomokat, mikor Rufinusz megszólalt: - Azt mondtad, atyám, prédikálni fogunk. – Mi mást cselekedtünk? – válaszolta Ferenc. Azzal sarkon fordultak, és hazatértek. „Egész testéből nyelvet csinált” – jegyezte föl később szent Ferencről első életírója, Celanói Tamás testvér.”

Vegyük a második mondatot: „Magához hívta a tizenkettőt, és kettesével szétküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkeken.”

A szemináriumi sétapár rendszer jut itt eszembe. Ott a duktor beosztotta, hogy ki kivel kerül párba a kötelező sétára. Úgy gondolom, az apostolok maguk választották meg, hogy kivel indulnak útra. Lélektani szempontból óriási az előnye annak, ha az ember talál valakit, akivel egy húron tud pendülni, és úgy tanít. Nem akarom ezt itt fejtegetni, de ha ezzel szembe állítom egy mai fiatal vagy akár idős lelkipásztor helyzetét, akkor érthető lesz, mire gondolok. Ma az önálló életre alkalmasnak tartott lelkipásztor kap egy személykocsit, és 4–20 miséző helyet. Ha „hazatér”, ki várja? Kivel válthat szót? Nem emberi, nem az ember természetének megfelelő a mai lelkipásztorok túlnyomó többségének életformája. Csodálkozunk, hogy kevesen vállalják ezt az életformát? Talán ebből eredően sem lesz hatalma a tisztátalan lelkeken a lelkipásztornak.

Vegyük a harmadik mondatot: „Meghagyta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot; sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.”

E rendelkezésnek célja és feltétele van. A célja az, hogy megtapasztalják, hogy Isten gondot visel rájuk, nem kell aggodalmaskodniuk. Merjenek olyanok lenni, mint az ég madarai, mint a mezők virágai. Egy így önmagában azt jelentené, hogy vállald a hajléktalanok sorsát. Ez embertelen rendelkezés lenne. Mi a feltétele, hogy valaki ilyen életformát vállalni tudjon? A biztos bázis a feltétele. A bázis, ahonnét erővel telten és kegyelemmel telten, békét sugározva elindulhat, és ahová visszatérhet, ha elfogyott az erő, nem talál alkalmas természetet benne a kegyelem, és kifogyott belőle a béke olaja. A másik feltétel pedig az, hogy átmeneti, ideiglenes és rövid legyen ez a küldetés. Ha nincs bázis, megfelelő bázis, ahol megpihenhet, társakra találhat és lelkileg, szellemileg feltöltődhet az ember, akkor hiába van tető a feje fölött és pénze ételre, ruhára, könyvekre és benzinre, kivert kutyához hasonló az életformája. Nagyon fáj a szívem, ha kivert kutyákat látok. Nem olyanok, mint az ég madarai vagy a mezők virágai. A sintér fogja be őket jobb esetben.

Nem folytatom a mai evangélium időszerű értelmezését. Mégis azt hiszem, a fentieket érdemes továbbgondolni.

Buzgán József