2012. július 8., évközi 14. vasárnap

Gondolatok az olvasmányhoz (Ez 2,1–5)

Ezékiel a Kr. e. VI. században az ókori Izrael próféta-papja. Korai jövendölései Jeruzsálemben hangzottak el az igazságtalanságokról, az erőszakról és bűnhődésről, a pusztulásról. Későbbi kijelentései a Babilonba száműzött izraeliták reményét ébresztik. Ezékiel hite az Isten és Izrael közötti új, végső szövetség megkötésében nagy hatással volt a zsidóság fogság utáni megújulására. A ma idézett részlet a próféta működésének korai szakaszán hangzott el. A szöveg nem szorul sok magyarázatra. Kortársait feddi. Jövendöléseiből később megtudjuk, hogy bűnei miatt a nép keményen megbűnhődik. Ez a bűnhődés volt a babiloni száműzetés ideje és szenvedései.

Gondolatok a szentleckéhez (2Kor 12,7–10)

Pál apostol arra a kinyilatkoztatásra utal, amelyet kb. Kr. u. 42-45-ben kapott. Így ír: „Ha dicsekedni kell, bár semmit sem ér, rátérek a látomásokra s az Úr kinyilatkoztatásaira. Tudok egy Krisztusban élő emberről, aki tizennégy évvel ezelőtt – testben-e, nem tudom, testen kívül-e, nem tudom, Isten a tudója – elragadtatott a harmadik égig.” (2Kor 12,1-3) A látomás és kinyilatkoztatás sajátosságáról is szól ezzel. Akivel megtörténik, maga sem tudja hogyan történik, de érdemnek nem tartja, hanem ajándéknak, adománynak tekinti. Bizonyára jó oka volt, hogy egyáltalán szól erről, mintegy dicsekedve. Érzi, hogy elbízhatná magát, de hogy ez meg ne történjék, kapja a tüskéket, melyektől szabadulni szeretne. Nem tudjuk, hogy mik azok a tüskék a testében. Ezek a tüskék megalázzák, ill. mindig eszébe juttatják emberi gyöngeségét.
Szavai mögött ott rejtőzik az is, hogy a korintusiak szemében az apostolok között volt egyfajta hierarchia.

Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 6,1-6a)

Hit és hitetlenség? Zsidó hit, keresztény hit, katolikus hit, protestáns hit, szektás hit? Ennyi arca volna a hitnek? Nem ennyi, ennél sokkal több. Mert a felsoroltak a Bibliára épült kultúrkörön belül találhatók. A mi zsidó-keresztény kultúránkon kívüli, általunk pogánynak nevezett világ hite éppoly sokarcú, mint a mi világunké. Miért van ez?

Miért nem hisznek a názáretiek Jézusnak, Jézusban? Ők ismerhették volna legjobban, hiszen köztük nőtt fel, köztük élt. A názáretiek nem más emberek, mint a környék többi településének lakói. Ők más helyzetben vannak, mint pl. Kafarnaum lakói, ahol hisznek Jézusban, s ahol épp ezért igen sok csodát tesz. Az emberről van tehát itt szó, azaz rólunk. Ha Jézus korában élek és Názáretben, akkor úgy hittem volna, mint a názáretiek, ha Kafarnaumban élek, úgy hittem volna, mint az ott lakók. Kétségtelen, hogy a környezet befolyásolja vagy meghatározza az ember látását, ítéletalkotását, hitét. De a képlet nem ilyen egyszerű, hiszen mindennapi tapasztalat, hogy egy családban, ahol a gyerekek ugyanabban a környezetben élnek, mégis mások pl. a vallásosságot illetően, de más téren is. Tehát a környezet nem minden esetben meghatározó. Utólag látjuk, hogy a názáretiek nem ismerték fel az idők jeleit, mivel nem hittek abban a Názáreti Jézusban, aki végül is meggyőzte a világot évezredekre. De nem vagyunk-e abban a helyzetben ma, mint a názáretiek 2000 éve? Számunkra Názáret az Egyház, ebből a helyzetből ítéljük meg a világ dolgait. Alkalmas-e a mi helyzetünk arra, hogy felismerjük a mai idők jeleit? Mert új időket élünk. Talán soha nem volt annyi próféta, mint a mi korunkban. A különböző kultúrák, hagyományok, vallások soha nem voltak annyira egyszerre közel az egyes emberhez, mint korunkban. A nagyobb városok utcáin Krisnát hirdetik jól öltözött fiatalok. Jehova tanúi házról-házra járnak, és új hitet hirdetnek. De elég bekapcsolni a TV-t vagy a rádiót, és ott válogatás nélkül mindenféle hit, világnézet és minden egyéb tálalva van. Kinek higgyek?

Többször idéztem már H. Bouladot, az egyiptomi jezsuita tanárt, akinek előadásai világszerte nagy figyelmet keltenek, akinek előadásai könyvek formájában magyarul is megjelentek. Valamelyik európai nagyvárosban, talán Bécsben mondta a következőket:

„Képzeljünk el egy jövőbeni forgatókönyvet az önök városáról száz év múlva. Tizenöt buddhista templom. Tíz szcientológiai központ. Harminc mecset. Három vagy négy katolikus plébánia. Két vagy három protestáns templom.” Ebből kereszténységünkre nézve az következik, hogy a szétszóratásban és a diaszpóralétben is követi „idősebb testvérei”, a zsidóság útját. És következik természetesen az is, hogy „történelmi” egyházainknak haladéktalanul fel kell hagyniuk nemzetegyházi ábrándozásaikkal, és vissza kell térniük az eredeti egyetemességhez. A katolikus, a holosz, a teljesség jegyében álló kereszténységhez, melyben végső soron „nincs többé zsidó vagy görög” (Szent Pál apostol levele a galatákhoz 3,28). Ellenkező esetben az történik, hogy a világ világossága helyett a nemzeti tapéta szerepét töltik be – hátteret és díszletet képezve az éppen folyó hatalmi színjátékhoz.”

Talán túloz a számarányokban ez a látomás, de hogy az egykor egységesen keresztény Európában jelen van Buddha vallása, a hinduk vallása, az amerikai típusú szekták számos változata és a mohamedán vallás is, az tény. Kinek higgyek? Mert nyitottan vagy álarcban, jönnek a „próféták” mindenfelől.

Nem új ez a kérdés. A kereszténység indulásakor sem volt egyszerűbb a helyzet ezen a téren. Péter, Pál és a többi apostol pontosan ilyen, a maihoz hasonló színes, sokféle hagyományú és világnézetű környezetben kezdte hirdetni Jézus Krisztust, és beszédét egy alkalommal így zárta: „Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.” (ApCsel 4.12)

Pál apostol pedig így ír: „A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége. (1Kor 1,23-24)

Aki nem felszínesen, hanem mélységében ismeri Krisztust, az ő szellemét, az megtalálja mindazt, amire az ember lelkének, szellemének szüksége van. Lehet, hogy kíváncsiságból megismerkedik más vallásokkal, világnézetekkel is, hogy összehasonlítsa Krisztus tanításával, de nem fog újat és jobbat találni. Isten ereje és bölcsessége lehet, hogy máshol is megnyilatkozik, de Krisztusnál biztosan megtalálható. Aki benne hisz, sziklára épít.

Az új és régi vallások prófétáival kapcsolatban csak annyit szeretnék mondani tapasztalatból, hogy ahol nem érezzük az őszinteséget, a másik ember szabadságának tiszteletét és a párbeszédre való készséget, ott nem vallásról van szó, hanem valami egészen másról. Az igaz Isten prófétája mindig nyitott és ezért meghallgatja a másik embert, feltételezi, hogy az a másik ember is értelmes és gondolkodik. Az igaz Isten prófétája nem győzni és meggyőzni akar, hanem megajándékozni. Ajándékozni csak az tud, akinek van ajándékoznivalója, és ez látszik. Aki hódítani akar, az ijesztget és erőszakos, párbeszédre képtelen.

Struktúrák pusztulhatnak, hagyományok háttérbe szorulhatnak, azt az igazságot, szellemet, amit Krisztus által adott Isten, nem kell félteni. Legfeljebb magamat félthetem, hogy ezt elveszítem.

Buzgán József