2012. május 20., Urunk mennybemenetele

Gondolatok az olvasmányhoz (ApCsel 1,1–11)

Nagyon nehéz volt megérteni és elfogadni a galileai halászoknak, Jézus egyszerű tanítványainak, hogy bár kétségtelenül meghalt mesterük, mégis él, az életnek, a létnek valami ismeretlen szintjén. Egy példát mondok erre. Ha valaki veszi a fáradságot, és egymás mellé állítja egy kezdetleges autó képét és a korunkban legfejlettebbét, a különbség mérhetetlenül nagy. Az első autók jobban hasonlítottak egy hintóra, melyet korábban lovak húztak, mint egy mai korszerű személygépkocsira. A repülés úttörői madarakhoz hasonló szerkezeteket alkottak, mert a repülést csak madarak módjára tudták elképzelni. Egy mai űrhajó szinte semmiben sem hasonlít madárra. Az embert saját korának ismeretei mintegy megkötik, bármilyen erős képzelőtehetsége legyen is. Aki a halálból feltámad, már nem fizikai testben él, és mégis felismerhető, bár nagyon nehezen. Nem vagyunk könnyebb helyzetben, mint Jézus tanítványai voltak. Mégis elterjedt, és rohamosan terjedt a hír: aki meghalt, életre kelt. Igaz, nem úgy volt már jelen az alatt a negyven nap alatt sem, mint amíg fizikai testben élt és járt embertársai között. Amint a mai olvasmány írja, „sok jel által meg is mutatta, hogy ő él”.

Miről beszél nekik a Názáreti Jézus, aki új életben jelent meg? Isten országáról beszélt nekik, és a Szentlélekről. Mindkettőről szólt már akkor is, amikor földi emberként tanított. A hagyomány azt tartja, hogy az Apostolok Cselekedetei című újszövetségi irat szerzője a görög nemzetiségű Lukács, aki szerzője az egyik evangéliumnak is. Az ő evangéliumában olvasunk a mustármagról, a kovászról mely példabeszédek Isten országáról a legfontosabbat mondják el. De éppen Lukács evangéliumában olvasunk arról, hogy Isten országa nem szembetűnő módon jelenik meg. „Isten országa tibennetek van.” A görög eredeti szövegben az „entosz” szót találjuk melynek jelentése: belül, belső, között. Tehát fordítható úgy is a mondat, hogy „Isten országa köztetek van.” Ez a köztetek mégsem földrajzilag értendő, hanem úgy, hogy ne valahol kívül és túl keressétek. Isten országa bontakozik és emberi szempontból az idő kerete érvényes rá, ugyanakkor mégis az idő és tér keretein túl áll fenn. Bizony nem könnyen érthető ez, de az ember képes a hit szemével látni, hiszen maga az ember is időbeli, időben élő, bontakozó lény, mégis az időtlenség, az örökkévalóság az otthona.

Gondolatok a szentleckéhez (Ef 1,17–23)

Pál apostol görög környezetben hirdeti Krisztus tanítását, életét, szenvedését, keresztfán bekövetkezett halálát és a halálból történt feltámadását. Olykor érthetően enged a kísértésnek, hogy a művelt görögök módján bölcselkedjen, amikor apostolkodik. De mindannyiszor belátja, hogy Krisztus, az ő tanítása és amit az Ő sorsával is kinyilatkoztat Isten, az nem pusztán emberi bölcselkedés. Ha valaki jól végiggondolja ma idézett sorait, akkor – ha van stílusérzéke – úgy olvassa e sorokat, mint egy himnuszt. Felülmúlhatatlanul szép és igaz költemény amit az apostol ír Krisztusról. Ha szavakban megkísérli valaki, hogy Krisztust bemutassa, akkor nem képes felülmúlni Pál apostol ma idézett mondatait. Honnan tudja mindezt az apostol? Nem iskolában tanulta. Ezt csak olyan ember képes megfogalmazni, leírni, aki a hit szemével lát. Ezt a látást pedig önerejéből nem szerezheti meg földi ember, hanem Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adhatja meg ezt az ismeretet. Azt is tudjuk, elsősorban a Szentírásból, hogy a megismerés és a szeretet kézen fogva járnak. Aki megkapta Istentől a bölcsesség és kinyilatkoztatás lelkét, azt betölti az Isten iránti szeretet, ami egyedül képes boldoggá tenni az embert.

Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 16,15–20)

Nagyon jó, hogy az evangélium úgy mutatja be a tizenegy kiválasztott tanítványt, mint akik hitetlenek és keményszívűek. A tizenkettedikről pedig tudjuk, hogy Júdás volt, az áruló, de ő is a tizenkét kiválasztott közé tartozott éveken át. Ezért hiteles az evangélium, nem akar szépíteni a tényeken, és ebben van az ereje is. De figyeljünk arra, hogy a Feltámadott nem kesereg a tények miatt, és nem legyint, hogy hiába fáradoztam veletek éveken át. Szemükre veti ugyan hitetlenségüket és keményszívűségüket, de őket bízza meg a nagy feladattal: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” Ez a küldetés nem annak a tizenegynek szólt csupán, hanem ma is visszhangzik szerte a világon, és talán nem is csak emberi nyelven hiszen a „kozmosz” minden teremtett lényt magában foglal. Ez a gondolat jön elő újra a Római levél 8,22-23-ban is, és korunk neves teológusainál is.

A megbízatás folytatása, amit az apostolok, minden kor igehirdetői kapnak, nagyon elgondolkodtató: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” A keresztelkedés, akármilyen szertartás keretében történik, végeredményben nagyon egyszerű esemény. Ami pedig benne lényeges, láthatatlanul történik. Ezen kívül kétségtelenül össze van kapcsolva a hittel. A hit is egyszerű, amíg betanulunk és megismétlünk egy ősi szöveget, pl. az Apostoli hitvallást. Ám milyen szédítő mélységei vannak ennek a hitvallásnak. Ma is kifejtést igényel, ami nem is minden tételében (ágazatában) egyszerű korszerű nyelven, a természettudományok és a technikai fejlettségnek azon a fokán, melyben ma élünk, mely meghatározza gondolkodásunkat és nyelvhasználatunkat.

Arról pedig már nem is merünk beszélni, amit a továbbiakban a hívőkről állít a feltámadott: „Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak.” Ha ezeket a jeleket annak feltételéül állítanánk, hogy csak az hívő, aki ezeket a jeleket fel tudja mutatni, zavarban lennénk, pedig csak körültekintés nélkül értelmeznénk Jézus szavait.

De van még további nehézség is a ma idézett evangélium mondataival kapcsolatban. Az Apostoli hitvallást az ókori ember fogalmazta meg, és az ókor emberének világképe másabb és egyszerűbb volt, mint a mai emberé.

Itt is érvényes, amit Pál apostoltól ma időztünk. Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja képes megadni ma is az embernek a hit ajándékát, mely nem vélekedés, hanem kimeríthetetlen erőforrás és a láthatatlan világ látása, nem testi szemekkel.

Buzgán József