2012. május 27., Pünkösd

Gondolatok az olvasmányhoz (ApCsel 2,1-11)

Az a bizonyos Pünkösd, az első keresztény Pünkösd olyan, mint valamely növénynek a magja. Tegyük fel, hogy a példabeszédből ismert mustármag, de még egyszerűbb, ha a hamarosan érő cseresznye magját vesszük példának. Az ízletes gyümölcs cseresznyefán terem, húsa van, ami nagyon kellemetes az emberfiának. A húsáért kedveli az emberfia a cseresznyét, és nem a magjáért. De a mag szükségképpen benne van a mosolygó cseresznyében. Az ember számára élvezhetetlen a mag, de anélkül nincs cseresznyefa, nincs ízletes gyümölcs.

Úgy gondolom, így van ez a kereszténységgel is. Ahol úgy jelenik meg a kereszténység a világban (a kozmoszban), mint szemet gyönyörködtető és az ízlelő szervek számára kellemetes gyümölcs (sajnos a pondrók számára is), ott jelen van a mag is, lényeges, nélkülözhetetlen, hogy jelen legyen, de nem eledel. Miközben a cseresznyét szedem gondolatban, megjelenik ízlelő szerveim emlékei között a görög dinnye. Csorog a nyálam, mert csodálatos íze van, de látom a sok magot a dinnye húsában. (Jó oka van a tréfa megszületésének ezzel kapcsolatban: Micsurin keresztezte a bolhát a görögdinnyével, hogy a magok kiugráljanak belőle. Nem igen sikerült a kísérlet.)

Miért nincs ma olyan csoda egy-egy bérmálás alkalmával, mint az első keresztény Pünkösdkor volt? Miért kellene lennie? A mag ott van ma is a Katolikus Egyházban természete szerint az egyházjog szerint előírt körülményekben, (más környezetben másképp) de gyümölcsként nem úgy jelenik meg a Szentlélek ereje, ahogy az első keresztény Pünkösd alkalmával. A szél ott fúj, ahol akar. (Jn 3,8) Nagyon érdekes, ahogy a Szentlélek alkalmazkodik a környezethez. Nyilvánvalóan jelen van, ott, ahol nem is gondolnánk, és nyilvánvalóan nincs jelen ott, ahol a környezet szeretné követelni, hogy jelen legyen.

Gondolatok a szentleckéhez (1Kor 12,3b-7; 12-13)

Lépten-nyomon tapasztalom, hogy a liturgikus szöveget összeállítók szeretik kiragadni összefüggésükből a szentmisén felolvasásra kijelölt szövegeket. Szerintem nem szerencsés ötlet ez. A mai szentlecke is „b” mondattal kezdődik, pedig a mondat „a” része úgy hozzátartozik, mint testemhez a jobb és a bal kezem. De nem akarok belemerülni ebbe, mert végül is azt kell felolvasni, ami a liturgikus könyvben kinyomtatva van.

Amit a továbbiakban ír az apostol, az mintegy folytatása annak a gondolatmenetnek, amit az olvasmánnyal kapcsolatban fentebb írtam. „A lelki adományok különfélék.” – írja tapasztalatból Pál apostol. Igen! Miért kellene hanyatt esnem katolikus környezetben azért, hogy jelezzem: engem megszállt a Szentlélek? Ám ha értelmesen és mosolyogva át tudom adni hallgatóimnak, hogy „Jézus Krisztus az Úr” – akkor esetleg térdet hajtok, vagy fejet hajtok, de nem esem hanyatt.

„A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele.” Tehát a feltűnést kereső produkciók, melyeket a Szentlélekre hivatkozva mutatnak fel különböző körökhöz tartozó személyek, inkább önáltatások, mesterkedések, de nem a Lélek jelenlétét jelzik. Ellenkezőleg! Csak mellesleg jegyzem meg, hogy az általam nagyon tisztelt Károli Gáspár ezt a fent idézett mondatot nem képes magyarul visszaadni. Így fordítja a görög szöveget: „Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése.” Vagy nem érthető, vagy könnyen félreérthető ez a fordítás. A Békés-Dallos fordítás érthető.
Felfedeztem már a Lélek jelenlétét olyan gyerekekben, akik még elsőáldozók sem voltak, és nem vallásos idős embereknél is. Pünkösdi élményem volt ilyen alkalmakkor.

Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 20,19-23)

Pünkösd! A kereszténység, ahogy a Szentírásból és az egyház történelméből ismerjük, integrál, azaz beépülve alakítja át a világot, mint a kovász. Ezt az is érzékelteti, ahogy a kereszténység az egykori pogány ünnepeket új tartalommal töltötte meg. Minden közösségnek kell az ünnep. Nem a politizálás szándékával, hanem a példa kedvéért hozom elő a múlt rendszert. Új ünnepeket írtak elő: április 4, november 7. Ezek erőltetett dolgok voltak, elmúltak nyom nélkül. Volt egy vicc is erről. Az oroszok megkérdezték a törököket, hogyan tudtak ők 150 éven át Magyarországon maradni. A válaszok egyike ez volt: "a mohácsi ütközetet nem ünnepeltettük a magyarokkal."

Nos, az igazi, ősi keresztény ünnepek nem ilyen módon születtek, mint a múlt rendszer ünnepei. Évszázadok teltek el, míg kialakultak a keresztény ünnepek. Mi volt például a karácsony ünnepének előzménye? A rómaiak a fényt ünnepelték, a természet fordulatát, amikor a nappalok újra hosszabbak lesznek. Szép ünnep ez. A fény, a világosság legyőzi a sötétséget. A keresztények is ünnepeltek. Egyszer csak azt mondta valaki közülük: számunkra Krisztus a világosság, ahogy ezt az evangéliumok is hirdetik. A rómaiak fényünnepén mi emlékezzünk Krisztus születésére, és ezt ünnepeljük. A Húsvét ünnepe a zsidóknál már több mint ezerkétszáz éve ünnep volt, amikor a kereszténység mint új eszme elterjedt a világon. Zsidó környezetben a keresztények is ünnepeltek Húsvétkor. A zsidók, az Egyiptomból történt szabadulásra emlékeztek. Felszabadulási ünnepük volt. Mi is ünnepeljünk, mondta a keresztények közül valaki, de mi közünk nekünk Egyiptomhoz, hiszen a többségünk már nem zsidó származású. Mi is ünnepeljünk felszabadulást, de Krisztus Urunk szenvedésére, értünk vállalt halálára és feltámadására gondoljunk! Az ő halál fölötti győzelme a mi győzelmünk. Legyen ez a győzelem a mi Húsvétunk. A Pünkösd hasonló módon lett keresztény ünnep. A zsidóknál ez aratási ünnep volt, a hálaadás ünnepe, és egyben a Sínai szövetségkötésre is emlékeztek. A pogányok közül megtért keresztények is ünnepeltek, akik a zsidók között éltek. Ezen ünnepen történt, amiről a mai olvasmányban is hallottunk. Tovább ünnepelték a Pünkösdöt a keresztények, de immár új tartalommal.

Mi volt az új tartalom? Mit jelent az, hogy kiáradt a Szentlélek? Nem volt ez valami egészen új esemény. Hiszen a Szentlélek, Isten Lelke a világ kezdetétől jelen volt nemcsak az emberek világában, hanem a természetben is, a teljes kozmoszban. Érdekes, hogy a bibliai teremtés-elbeszélés, amikor arról beszél, hogy az őskáosz, a „tohuva bohu” fölött lebegett Isten Lelke, és a káoszból rendet teremtett, és általa jöttek létre a dolgok, a növények, az állatok, az ember, tehát amikor erről beszél, akkor azt a szót használja, amit a magyar kotlik szó fejez ki. A szárnyasok ülnek a tojás fölött, kotlanak és a tojásban megindul valami csodálatos szerveződés, és kibújik a tojáshéj alól egy élőlény. És milyen szépek ezek a kis élőlények egy kis idő múltán! Úgy tűnik, mintha magától történne!

Nos, ha ezt nem a múltba vetítjük vissza, hanem úgy tekintjük mint jelent, akkor érzékeljük Isten Lelkének jelenlétét és szerepét a világban. Az őskáosz ugyanis mindig, mindenütt, az élet minden szintjén jelen van. Efölött az őskáosz fölött (persze nem térben értve a fölött szót) lebeg Isten Lelke, s a káoszból létrehozza a rendet, az életet. A fölött szót úgy kell érteni, ahogy a növényi lét a szervetlen anyagi fölött áll, ahogy az állati lét, a növényi fölött áll, ahogy az emberi lét, az állati fölött áll, és ahogy az isteni lét, az emberi fölött áll. Isten Lelkének jelenléte felemel, hiánya esetén pedig a létező megindul lefelé, az őskáosz felé.

Buzgán József