2012. szeptember 2., évközi 22. vasárnap

Evangélium: Mk 7,1-8. 14-15. 21-23

Tiszta szívvel

Néhány évvel ezelőtt egy családnál voltam látogatóban, hogy megbeszéljük újszülött gyermekük keresztelését. Már a harmadik gyermek volt a családban, a szülők gyakorlottak voltak a keresztelés tekintetében, mindenesetre jónak tartották, ha részletesen megbeszéljük a szertartást, hiszen régen volt már a másik két keresztelés. Beszélgetésünk során az anyuka fél szemmel állandóan a kicsire figyelt. Időközben megérkezett a nagymama is, és rögtön a gyermekágyhoz lépett, hogy megnézze, karjába vegye unokáját. Ekkor az anyuka kedvesen, de határozottan rászól: „Mosatlan kézzel nem babázunk.” A mama pedig már indult is a fürdőszobába, hogy alaposan kezet mosson. Kis idő múlva a legnagyobb gyermek megérkezett az iskolából. Neki már nem kellett szólni, azonnal ment a fürdőbe, az anyuka pedig utána sietett, hogy ellenőrizze a kézmosást. Az apuka közben halkan odasúgta nekem: „Ez most a heppje. Háromféle szappan, kézfertőtlenítő, tiszta törölköző. Mindenkinek kezet kell mosnia, mert látott egy esetet a televízióban, hogy egy baba fertőzést kapott, valószínűleg azért, mert piszkos kézzel nyúltak hozzá a látogatók. A két nagyobbnál nem csinálta ezt.” Megjegyzéséből kiderült, hogy az anyuka aggodalmának egészségügyi oka van, a fertőzések megelőzése érdekében kéri mindenkitől, hogy mosatlan kézzel ne nyúljon a gyermekhez. Életünk más területein is fontos a kézmosás, gondoljunk csak arra, hogy étkezés előtt is feltétlenül ajánlott kezet mosni.

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy a kézmosás kapcsán alakul ki egy vitába váltó párbeszéd Jézus és a farizeusok között. A törvények pontos megtartásáról híres farizeusok számon kérik Jézustól, hogy nem követeli meg tanítványaitól az étkezés előtti kézmosást, amit a törvények előírnak. Az előírás arra nyúlik vissza, hogy az ószövetségi időkben a papoknak és a templomi szolgálattevőknek az áldozatbemutatási szertartások előtt és közben többször is kezet kellett mosniuk. Ennek egyrészt egészségügyi oka volt, másrészt azt jelképezte, hogy tisztán, megtisztulva szabadott bemutatni az áldozatot Istennek. Ezt az eredetileg a vallási szertartásokhoz kötött mosdást a farizeusi gyakorlat idővel kiterjesztette a profán világra is, étkezések előtt és után kezet kellett mosni. A kánai menyegző elbeszélésénél találkozunk például a szándék gyakorlati megvalósulásával. Ezt olvassuk: „Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára” (Jn 2,6). Ezeket töltötték meg aztán a szolgák vízzel, amit Jézus borrá változtatott. A násznép tehát feltehetően betartotta a törvényt és a lakoma előtt kezet mostak a vendégek. A mindennapi életben azonban nem lehetett mindig így. Nehezen elképzelhető, hogy a csodálatos kenyérszaporítás alkalmával, amikor Jézus sok ezer embernek adott kenyeret és halat, az emberek addig nem nyúltak volna az ennivalóhoz, amíg alaposan kezet nem mosnak. Aligha találtak volna ugyanis a pusztában vizet (vö.: Mt 14,15; Mk 6,35; Lk 9,12).

Az evangéliumokban vannak olyan esetek is, amikor valaki hiába mossa meg a kezét, a szíve „piszkos” marad. Gondoljunk csak Júdásra, aki az utolsó vacsora termébe lépve apostoltársaival együtt a szokásoknak és a törvényi előírásoknak megfelelően megmosta kezét az étkezés előtt. Jogosan feltételezzük, hogy a húsvéti vacsora előkészítésével megbízott tanítványok a mosdáshoz szükséges kőedényről és a vízről is gondoskodtak, s valószínűleg ezt a vizet használta Jézus, amikor a vacsora közben megmosta az apostolok lábát. Júdás keze ugyan megtisztult, de fejében sötét gondolatok jártak, szívében már megszületett az árulás szándéka. Vagy gondolhatunk Pilátusra, a római helytartóra, aki a halálos ítélet kimondásakor vizet hozatott, hogy megmossa kezét, ártatlanságát akarta jelezni ezzel a tömeg előtt Jézus ügyében (vö.: Mt 27,24). Próbálkozott ugyan korábban azzal, hogy megmentse Jézust, de végül engedett a kényszerítő szavaknak. A kézmosástól csak a keze lett tiszta.

E két példa megérteti velünk, hogy miért beszél oly sokat Jézus a szív tisztaságáról. Mondhatjuk, hogy ez Jézus heppje, mindig is ez volt és ez marad. Az a mániája, hogy számon kérje szívünk tisztaságát. Nem elítélni akar, hanem megtisztítani. Nem a kezünket nézi, hanem a szívünket. A kezet persze könnyebb megmosni, a szívet már nehezebb megtisztítani. A kezek tisztasága vagy piszkossága szemmel látható bárki számára, a szívet egyedül Isten látja, szívünk szándékait egyedül ő ismeri. A szentmisében a felajánlott áldozati adományok átvétele és előkészítése után a pap kezet mos, és közben halkan ezt mondja: „Mosd le, Uram, bűneimet, és vétkeimtől tisztíts meg engem.” A szív megtisztulásának jelképes cselekedete ez, amelyhez lélekben a hívek is csatlakoznak. Hányszor sietünk kezet mosni, ha valamivel bepiszkítottuk! Hát siessünk szívünket is megtisztítani, ha a bűn bemocskolja! A hegyi beszédben Jézus ezt mondja: „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent” (Mt 5,8). Isten a tiszta szívűeknek mutatja meg önmagát. Még akkor is, ha talán koszos, mosatlan a kezük.

Mindenható Istenünk! Te jól tudod, hogy mi lakik az emberben, mi lakik a szívünkben. A te képmásodat hordozzuk magunkban, ami azt jelenti, hogy nem önmagunkért, hanem neked élünk. Életünk akkor válik igazi értékké, ha azt a te és az emberek szolgálatára szenteljük. Alakíts át minket akaratod szerint, hogy szívünk mindig a te szándékaidat keresse! Add nekünk a szívünket átformáló megtérés kegyelmét, hogy Fiadhoz hasonlóan életünket áldozzuk neked! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Horváth István Sándor