2013. február 10. – évközi 5. vasárnap

Jó volna váltani

Idős beteghez hívtak gyóntatni, siettem is, amennyire lehetett. A házhoz érkezve egy szemmel láthatóan valóban rossz egészségi állapotban lévő férfi nyit ajtót. Köszönés után mondom is neki, hogy tényleg rosszul néz ki, jó, hogy időben hívott. Erre mentegetőzni kezd, hogy nem ő a beteg, hanem a mama, akihez sietve be is vezet egy szobába. A mama viszont jelentősen jobb állapotban volt, igaz, ágyban feküdt szinte mindig. Derűsen, mosolyogva köszöntött, és ugyanilyen hangnembe beszélgettünk még jó ideig a szentgyónása után. Elmondta, hogy egész nap csak imádkozik, televíziót nem néz, mert csak fárasztaná, s ebből megértettem, hogy miért ennyire jó kedélyű. Látogatásom után a már korábban említett férfi kísért ki, s mesélni kezdi, hogy milyen szörnyűségeket látott az imént a híradóban, mennyi katasztrófa, baleset történt megint. Így fejezi be mondandóját: „Szinte belebetegszem a sok rossz látványába.” Mondom neki: „Nem szinte, hanem biztosan. Jó volna csatornát váltani.” Íme, egy példa arra, amit a szakemberek oly régóta hangoztatnak, hogy a negatív hírek mennyire rossz hatással vannak az emberre, főként arra, aki nem veszi észre önmagán ezek káros hatásait és nem változtat időben.

Az elmúlt két vasárnapon Jézus sikertelen, eredménytelen názáreti fellépéséről olvastunk. Ezt a kudarcot követően küldte el tanítványait missziós útra, hogy tanítsanak. Mintha csak azt akarta volna nekik sugallni, hogy valójában nincs kudarc, nincs veszett helyzet. Bármilyen negatív élmény után el lehet indulni egy egészen új úton, ami aztán eredményt hozhat. Hányszor hallok papokat így panaszkodni: Belefáradtam a munkába. Évek óta küszködöm és alig van eredménye a szolgálatomnak. Vagy hányszor hallok hasonló negatív tapasztalatokat tanároktól: Minden jószándék ellenére semmi eredménye sincs a munkámnak. A tanulókat nem érdekli semmi. A szülők sem maradnak ki a hasonló csalódásokból: Mennyit kínlódom a gyerekek nevelésével, de nem hallgatnak rám.

De feladhatja-e egy pap, tanár vagy szülő a hivatását? Abbahagyhatja-e fáradozását csak azért, mert időnként kudarcok érik? Feladhatja-e hivatását, amire életét szentelte? A válasz egyszerű: semmiféle kudarc vagy sikertelenség nem adhat okot erre. A rossz tapasztalatok inkább ösztönözzenek arra, hogy új utat, új lehetőséget keressen az illető a hívek, a tanítványok, a gyerekek szívéhez! Ha valami eredménytelen volt, azt nem érdemes folytatni, de lehet helyette újat kitalálni.

Nemcsak a názáreti kudarc utáni misszióba küldés hordozza ezt az üzenetet, hanem a mai evangélium is ezt a tanulságot közvetíti számunkra. Tanítását követően Jézus arra szólítja fel Pétert és halásztársait, hogy evezzenek ki és vessék ki a hálót halfogásra. Ők éppen arról beszélgettek egymással, hogy haszontalan erőfeszítés volt egész éjszakai munkájuk, mert semmit sem fogtak. Figyeljünk oda erre a „semmire!” Nem arról van szó, hogy kevés halat fogtak, többre számítottak és emiatt csalódottak voltak, hanem nem fogtak semmit. Egyetlen halat sem. Van-e ennél nagyobb kudarc egy halász számára? Okozhat-e bármi is ennél nagyobb csalódást? Ebben a helyzetben hangzik el Jézus részéről a kérés, hogy induljanak halászni. Amikor megtapasztalják emberi kicsinységüket és tehetetlenségüket, akkor szólítja meg őket Jézus. Milyen csodálatos Péter bizalma Jézus iránt! Így szól: „A te szavadra kivetem a hálót!” (Lk 5,5). Igaz, hogy fáradtak vagyunk és nem sok értelmét látom a további halászatnak a friss kudarc után, de engedelmeskedem, kivetem a hálót. Ez az engedelmesség, ez a bizalom, ez a hit meghozza a bőséges eredményt, s annyi halat fognak, hogy a háló már nem bírja a nagy súlyt és szakadozni kezd. Ez a bőség éppen az ellenkezője annak a „semminek,” amiről Péter az imént beszélt. Jézus szavát, kérését teljesítve a reménytelen helyzet ellenére is van eredménye a munkának, mégpedig olyan bőséges eredménye, amire senki sem számított.

A csodálatos halfogás történetét olvasva érdemes elgondolkoznom: Valóban van reményvesztett helyzet? Véglegesnek szabad-e tekintenem az időleges kudarcot? Tudok-e bízni Jézus szavában a kilátástalannak tűnő helyzetekben? Van-e bátorságom ahhoz, hogy a sikertelenségek után új erővel, lendülettel keressek más lehetőségeket? Miként egykor beszállt Péter hajójába, ugyanúgy Jézus ma beszáll életem csónakjába. És én még mindig félek elindulni? Milyen kudarcot ne tudnék túlélni, ha ő velem van? Milyen kudarc után ne tudnék bármit újrakezdeni, ha ő velem van? Egy kudarc nem veheti el kedvemet, legfeljebb figyelmeztet, hogy ideje váltani.

Uram, Jézus! Nagy öröm él szívemben, mert emberré lettél, beszálltál életem hajójába és ezzel részt vállaltál életemből. Azért teszed ezt, hogy velem együtt indulj a világ nagy tengere felé. Emberi erőm sokszor kevésnek bizonyul. Kudarc és sikertelenség ér nap mint nap, de a veled való találkozás óta újra erőt érzek magamban, és lelkesedést, hogy ismét érted fáradozzak. Taníts engem, hogy mindig engedelmeskedjek szavadnak és emberhalász legyek, aki bátran indulok az emberekhez, hogy hirdessem a te evangéliumodat. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Horváth István Sándor