2013. június 23. – Évközi 12. vasárnap

Minden válasz hitvallás

A lelkiségi írásairól híres bencés szerzetes, Anselm Grün írja egyik könyvében: „A kérdést, hogy valójában ki Isten, a teológus nem tudja egyetlen mondattal megválaszolni. Isten a világ teremtője, de ő a Lélek is, aki a világot áthatja. Ő a szeretet, amely körülvesz bennünket, és amely bennünk van. Ő a leírhatatlan titok, amely mindannyiunkban ott rejlik”. Ezt a leírhatatlan, kimondhatatlan titkot akarjuk mégis megfogalmazni, amikor személyes választ akarunk adni arra a kérdésre, hogy ki az Isten.

Jézus érdekes kérdéssel fordul tanítványai felé a mai vasárnap evangéliumában. Arról tudakozódik, hogy kinek tartják őt az emberek, mit gondolnak róla (vö. Lk 9,18). Miért tesz fel ilyen kérdést? Miért kíváncsi az emberek véleményére? E kérdés könnyen megválaszolható, ha megnézzük az előzményeket. A jelenetet a csodálatos kenyérszaporítás eseménye előzi meg. A nagyszámú nép táplálékkal való ellátása önmagában is rendkívüli eset, mégpedig olyan csoda, amely Jézus messiási mivoltára utal. Abban a korban ugyanis elevenen élt az a hagyomány, amely szerint a messiási idők egyik nagy jele lesz, hogy Isten küldötte, a Megváltó megismétli majd a manna csodát, amit az ószövetségi választott nép az Egyiptomból való kivonulás után a pusztai tartózkodás idején átélt. Amint egykor Isten manna-kenyeret adott népének a pusztában, ugyanúgy fog különleges kenyeret adni a fellépő Messiás. Ennek fényében mondhatjuk, hogy Jézus talán arra lehetett kíváncsi, hogy vajon a nép felismerte-e a kenyérszaporításban a messiási idők jelét? Megértették-e, hogy ki adott nekik valójában kenyeret? Felfogták-e a csoda jelentőségét? A válaszok azt tanúsítják, hogy a nép körében meglehetősen zavaros a kép Jézus személyét illetően.

Jézus újabb kérdése arra irányul, hogy mit gondolnak róla tanítványai. Tőlük joggal vár többet, mint a néptől, hiszen nap mint nap vele vannak. Nem is az a lényeg, hogy hallják tanítását és látják csodáit, mert ez a megismerésnek csupán egy korlátozott szintje, hanem az, hogy vele vannak. A közvetlen kapcsolat, a közös élet, Jézus részéről életének megosztása, a tanítványok részéről pedig Mesterük életmódja elsajátításának vágya egy magasabb szintre emeli ugyanis a megismerést. Nekik már illik, illene többet tudniuk Jézusról. Péter válasza, amit saját maga és a többiek nevében tett hitvallásnak tekinthetünk, nem okozhatott Jézusnak csalódást. Péter „Isten Fölkentjének” nevezi Jézust (vö. Lk 9,20). E megfogalmazás, hitvallás azt tükrözi, hogy Péternek és a többieknek már tudomása van Jézus és az Atya közötti kapcsolatról, továbbá arról, hogy Jézus a Fölkent, a Messiás, azaz a kenyérszaporításból ők már ezt is megérthették, illetve erre a következtetésre jutottak.

Az evangéliumi történetről való elmélkedésünkben kár volna ezen a ponton megállni. Jézus kérdésére, amely ma közvetlenül nekünk szól, személyes választ kellene adnunk, hitvallásunkat kellene megfogalmaznunk és kifejeznünk. Kinek tartom Jézust? Mit gondolok róla? Mit hiszek róla? Ki nekem Jézus? E könyvben foglalt gondolatok és kérdések leírójaként senki helyett nem válaszolhatok. E gondolatok legfeljebb az én hitemről tanúskodnak, s remélem is, hogy tanúskodnak, s ezáltal megerősítik az olvasókat hitükben, illetve hitvallásra késztetnek mindenkit. Mindenkit bátorítok: Ne féljünk megfogalmazni véleményünket Jézusról! Fogalmazzuk meg, hogy mit hiszünk róla! És fejezzük ki, hogy mit érzünk iránta! Ez utóbbi nagyon fontos. Ha Jézust csak a Szentírásból, a róla szóló prófétai jövendölések és evangéliumi történetek olvasása révén ismerjük meg, akkor eljuthatunk egy szóbeli hitvallásra, de tovább aligha. Jézus viszont több, mint öt betű bizonyos sorrendben. A megismerésnek egy magasabb szintjére juthatok, ha elfogadom, hogy megossza velem életét, ha arra törekszem, hogy hozzá hasonlóan éljek, és ha élek a lehetőséggel, hogy a szentáldozás révén egyesüljön életünk. Isten megismerésének, a szeretet megismerésének az a szintje ez, amely szeretetem kifejezésére ösztönöz. És bizony ez is hitvallás.

Igyekezzen mindenki a szavakon túl életével is válaszolni Jézus kérdésére! Én is erre törekszem.

Urunk, Jézus Krisztus! Te meghívsz minket, hogy téged kövessünk és vezetéseddel eljussunk a mennyei Atyához. Meghívsz, hogy tőled tanuljunk és szolgálatodba álljunk. Tudjuk, hogy tanítványodként ugyanaz a sorsunk, mint a tiéd, aki mesterünk és tanítónk vagy. Nem akarjuk kikerülni a keresztutat. Nem keresünk más utat, ami könnyebbnek tűnhet. Azzal a szándékkal hallgatjuk szavaidat, hogy azok szerint éljünk. Hozzád hasonlóan engedelmeskedünk a mennyei Atyának, mert hisszük, hogy türelemmel viselt szenvedéseink jutalma az örök élet és az örökké tartó boldogság lesz. Segíts minket az üdvösségre! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Horváth István Sándor