2700 kérdés Istenhez, fesztivállal egybekötve - videóval

Hazai – 2011. február 28., hétfő | 14:36

Január elsejével indult el az egykerdes.hu honlap, amivel a több egyetemen is jelen lévő MEKDSZ-nek, a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetségnek az volt a célja, hogy párbeszédet indítson a keresztény és nem keresztény egyetemisták között. A kezdeményezés lezárásaképpen március első három napján fesztivált tartanak a három legnépszerűbb kérdést körbejárva.

A szervezés már tavaly tavasz óta folyt, az egykerdes.hu végül január elsején indult el. Mint azt a fesztivál főszervezője, Écsi Anikó a Magyar Kurírnak elmondta, abban a közegben szerették volna elérni az egyetemistákat, ahol egyébként is megtalálhatóak, így találták ki a honlap ötletét, valamint készítettek egy Facebook-csoportot és YouTube-videókat is.

Az egykerdes.hu szerkesztői azt kérdezték a látogatóktól, hogy ha egy kérdést feltennének Istennek, mi lenne az. A kérdéseket szombat estig lehetett megírni a honlapon. Elsőként természetes módon a MEKDSZ tagjai tettek fel kérdéseket, majd egyre többen tették fel kérdéseiket Istennek. Összesen 12000 látogatót regisztráltak, és közel 2700 kérdést kaptak. A szervezők gerillakampányt is alkalmaztak, azaz matricákon és egyéb módon is hirdetik a kezdeményezést lezáró, három napos fesztivált.

A főszervező elmondta: a kérdéseket nem lehetett kommentálni, azért, mert az egyik cél éppen az volt, hogy cáfolja azt a tapasztalata szerint a keresztényekről kialakult képet, hogy nem hallgatják meg mások véleményét, és csak kategorikus válaszokat tudnak adni. A március elsejétől harmadikáig tartó fesztivál mindegyik napja a három legnépszerűbb kérdés egyike köré épül fel: lesz róla előadás, amit koncert követ a VIII. kerületi Nagytemplom utcában található Grundon. Azonban egyértelmű, kategorikus válaszokat nem kívánnak adni a kérdésekre, mivel azt Istenhez intézték, inkább arra szeretnének rámutatni, hogy azokra a Bibliában már részben válaszolt Isten, másrészt inkább körbejárni szeretnék a kérdéseket – fejtette ki Écsi Anikó.

A fesztivál ideje alatt folyamatosan lehetőség lesz papokkal, lelkészekkel való sörözgetésre, beszélgetésre is. 

A fesztivál programjairól az egykerdes.hu-n tájékozódhat.

Szilvay Gergely/Magyar Kurír