A 2759 éves város köszöntötte a pápát

Kitekintő – 2006. április 22., szombat | 12:08

XVI. Benedek pápa megválasztásának első évfordulóját és – az ősi hagyomány szerint – Róma alapításának 2759. évfordulóját hangversennyel ünnepelték tegnap a római Auditóriumban.

„Örömmel fogadtam el a meghívást, hogy részt vegyek ezen a hangversenyen az új Auditóriumban” – kezdte beszédét XVI. Benedek pápa, köszönetét fejezve ki Walter Veltroni római főpolgármesternek a kezdeményezésért. Üdvözölte Carlo Azeglio Ciampi olasz államelnököt és a jelenlévő polgári hatóságokat, valamint a Santa Cecilia nemzeti zeneakadémia elnökét, az előadóművészeket, akik Wolfgang Amadeus Mozart műveiből adtak elő részleteket.

„Ma ünnepeljük Róma születésnapját, az Örök Város alapításának hagyományos dátumára emlékezve. Ez a történelmi évforduló gondolatban visszavezet bennünket Róma kezdeteihez, és megfelelő alkalom arra, hogy jobban megértsük a város hivatását; hogy az egész világ számára a civilizáció és a spiritualitás világítótornya legyen. Róma, hagyományai és a kereszténység találkozásának köszönhetően, az évszázadok során sajátos küldetést töltött be, és továbbra is fontos vonatkozási pontot jelent látogatói számára, akiket vonz gazdag, nagyrészt a keresztény történelemhez fűződő művészeti öröksége.”

„A ma esti hangverseny megemlékezni kíván pápaságom első évfordulójáról is” – folytatta beszédét a Szentatya. Egy évvel ezelőtt Róma katolikus közösségét, szeretett és felejthetetlen II. János Pál pápánk halála után az isteni Gondviselés az én lelkipásztori gondjaimra bízta. Magam is megtapasztalhattam már tavaly április 19-én, amikor első alkalommal találkoztam a Szent Péter téren összegyűlt hívekkel, hogy milyen nagylelkű, nyitott és befogadó a római nép. Ezt követően más alkalmakkal is találkozhattam ezzel a sajátos emberi és lelki melegséggel” – mondta a pápa, emlékeztetve a vasárnaponként, a hagyományos déli közös imádságra összegyűlő sok-sok hívő szeretetének megnyilvánulására. XVI. Benedek pápa felhasználta az alkalmat, hogy megköszönje és viszonozza azt a nagy szívélyességet, amellyel a rómaiak körülveszik.

A Szentatya végül arról biztosította a jelenlévőket, hogy megemlékezik róluk imáiban, majd apostoli áldását adta az egész városra.

VR/Magyar Kurír

Képek: CPP