Az intézet, amely a neves francia neotomista filozófus (1882-1973) halála után alakult meg, jelentős nemzetközi és interdiszciplináris kutatóközpont, melynek legfőbb kutatási témái az ember mint személyiség (persona), a kultúra és a legfontosabb társadalmi kérdések. A kutatások során a névadó filozófus gondolatai adják a kiindulást.
A rendezvény első napján az intézet történetét feldolgozó frissen megjelent könyv (J.-D. Durand: Un laboratorio per la democrazia, A demokrácia egyik műhelye) bemutatójára került sor stílszerűen a Szent Lajos Francia Kulturális Központban, melyet még maga Jacques Maritain alapított.
Majd „Jacques Maritain, a perszonalizmus filozófusa” címmel egész napos felolvasó ülést tartottak. Egyrészt, kapcsolódva az „Ember és az állam” című maritain-i mű megjelenésének hatvanadik évfordulójához, a szabadság és a demokrácia, az emberi jogok valamint a globalizáció és a béke kérdéseit vették vizsgálat alá, másrészt a vallások, a kultúrák és a politikai rendszerek lehetséges párbeszédének témáját fejtették ki az előadók.
A rendezvénynek a közgyűlést követő záró napján a „Caritas in Veritate” című enciklikával kapcsolatos gondolataikat fejtették ki jeles tudósok egy szeminárium keretében. Itt magyar részről felkért hozzászólóként előadást tartott Frivaldszky János, a PPKE docense. A rendezvénysorozaton részt vett Havas László is, mint a Magyar Jacques Maritain Egyesület elnöke.
Magyar Kurír