Boldog lennék, ha ezt tenném

Ha Mária helyében lettünk volna, mi nagy valószínűséggel inkább behúzódunk a sarokba, hiszen senki nem hiszi el, mi is történt igazából. És miért kellene konfrontálódni másokkal?

De Mária, a fiatal leány útnak indul Erzsébethez minden nehézség ellenére, mert a „vallásos élet” nem bezárkózás, hanem nyitottság mások felé. S bár nagyon fontos az életünkben a magány és az elcsendesedés, a kereszténység a párbeszéd vallása, és nem a magányé.

A sátán nagyon ügyesen ki tudja használni emberi gyengeségünket karácsony ünnepére készülve. Hiszen lesz ajándék, finom étel, sütemény, akár még a templomba is elmegyünk, sőt talán lelkigyakorlaton is részt veszünk. Ez persze mind szép és fontos. De a szívemben is megszületik-e Isten? A gonoszság hatalma mindent „megenged”, s mindent el is követ azért, hogy ő ne szülessen meg bennem.

Mert bezárkózni lehet tevékenység, sőt beszéd közepette is. Hiszen van, aki mindent megtesz a családjáért: bevásárol, dolgozik, mos, takarít – csak ne kelljen beszélni az igazán fontos dolgokról. A kereszténység nyitottság. Félünk megnyílni, mint a virág, mert attól tartunk, hogy valaki leszakít. Jobb bezárt bimbónak maradni.

Mária elmegy Erzsébethez, nem zárkózik be, nem marad magára, hanem megnyílik mások felé, Erzsébet és Zakariás felé, hiszen Isten beköltözött a szívébe. Ha te is nyitott vagy, akkor elkezdesz beszélni az emberekkel, megnyílsz feléjük. Ha eltávolodsz Istentől, akkor bezárkózol, befelé fordulsz, elhallgatsz. S itt most természetesen nem a tudatosan vállalt elcsendesedésre gondolok, amire időközönként valóban szükségünk van.

Erzsébet, aki Istenben élő asszony volt, felismeri Máriában, hogy az Úr érkezik hozzá. Nem vizsgálgatja, mint a mindent tudó és tudni akaró, kíváncsi ember: „Mária! Te tudod, hogy én tudom, hogy te tudod?” Ő inkább azt kérdezi: „Hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám?” Ne keseregjünk, ne panaszkodjunk, hanem ismerjük fel, hogy a másikban „Uramnak anyja” jön el hozzánk.

Valaki elmondta, milyen csodálatos a munkatársa. Legtöbbször kiegyensúlyozott, otthon a feleségével is imádkozik. Amikor kell, segít az embereknek, van egy jó közössége. Néha akkor is segít, amikor az talán naivitásnak tűnik, de ő ilyenkor is csak mosolyog, és azt válaszolja, hogy nincs veszíteni valója. Szóval boldog!

Aztán ez az illető még hozzáfűzte: ha én is úgy élnék, mint ő, én is boldog lennék. De én lent vagyok, panaszkodom az egész világra. Elég lenne csak annyit tenni, mint ő, de nem csinálom. Boldog lennék, ha így tennék, de nem teszem.

Ez a mi életünk titka. Látom, hogy Erzsébet és Mária mit csinál, látom, hogy boldogok, de én nem ezt teszem. Ők megnyílnak, én pedig bezárkózom. Talán egyfajta vakság vagy lázadás ez?

„Vannak, akik eltorlaszolnak minden ajtót és rést, amelyen keresztül a napfény bejuthatna a szívükbe, márpedig aki az ablakot zárva tartja, annak számára hiába van odakünn a legragyogóbb napsütés.” (Perlaky Lajos)

Bátor Botond OSPPE