A karitászmunka Istentől kapott küldetés – Átadták a Caritas Hungarica díjakat

2017. október 8. vasárnap 19:01

Idén 42 önkéntes részesült az elismerésben, amelyet október 7-én adott át Spányi Antal püspök, a Katolikus Karitász elnöke és Écsy Gábor, a segélyszervezet igazgatója a Magyar Szentek templomában, Budapesten. Az ünnepségen részt vett Mádl Dalma asszony, a Karitász jószolgálati nagykövete is.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Katolikus Karitász a Caritas Hungarica díjjal ismeri el azon önkéntesek munkáját, akik hosszú évek óta áldozatosan szolgálják a rászoruló, magányos, beteg embertársainkat.

A hálaadó szentmisén közel húsz plébános koncelebrált, akik a díjazottakkal érkeztek az ünnepre. Spányi Antal püspök a nap liturgikus emléknapjához, Rózsafüzér Királynője napjához kapcsolódva, Szűz Mária Istennek mondott örök igenjét állította példaként az ünneplők elé. „A keresztények régóta tudják, hogy ha Krisztust követő életet akarnak élni, Krisztusnak valóban hűséges tanítványai akarnak lenni, akkor a legjobban teszik, ha Máriával együtt indulnak Krisztus nyomába.”

Máriától megtanulhatjuk, hogyan kell Istent szeretni, Jézust szeretni, hogyan kell a felebarátot szeretni. Az ember feladata, hogy megismerje az Istent és rátaláljon – hangsúlyozta a szónok. – Az Isten láthatatlan, olykor messze van, és talán sokszor tapasztaljuk, hogy nem úgy avatkozik bele az életünkbe, a világ sorsába, ahogy gondolnánk. Ilyenkor nehéz megértenünk őt. Ha gondolataim belőlem indulnak ki és hozzám térnek vissza, akkor valóban nehéz megérteni az Istent.

A Boldogságos Szűz Mária a csend asszonya – fogalmazott a Karitász elnöke. – A lelkében az Istenrel figyelő csöndben hallja meg az Isten szavát, és ebben a csöndben mondja ki a maga válaszát: a megmásíthatatlan, visszavonhatatlan igent, önmaga örök odaajándékozását. A Szűzanya példájára kell figyelnünk, kell hogy csönd legyen bennünk, hogy szívünket és lelkünket megnyitva hallgassuk Isten szavát, elfogadva, amit Isten nekünk szánt, és ki tudjuk mondani a magunk örök igenjét. Mária arra is tanít bennünket, hogyan kell szeretnünk egymást; érzékenyen, figyelmes szeretettel, amelyben észrevesszük a másik szükségét. Sokszor ott kell segíteni, ahol nincs szó, ahol olyan nagy a szükség, hogy már kérni sem mernek.

A karitászmunka Istentől kapott küldetés, amelyre oly nagy szükségünk van ma, nemcsak az ínség miatt, hanem azért is, hogy az Egyház hitelesen tudja megmutatni ebben a furcsára toríztott világban küldenétésének erejét és jelentőségét. Az Egyház leghitelesebben a karitászmunka által tud jelen lenni a világban. Mária segítsen bennünket anyai szeretetével, formálja szívünket, erősítse szeretetünket és vezessen minket kézen fogva Krisztus nyomában. Hogy Istenről tanuságot tegyünk, hogy Jézus országát építsük és hogy a tőlük kapott szeretetünkkel szerethessük, ünneplőbe öltöztessük azon emberek szívét, akiket az isteni Gondviselés az utunkba vezérelt – zárta homíliáját Spányi Antal püspök.

A szentmisét követően adták át az elismeréseket. A Katolikus Karitász vezetősége 2012-ben alapította meg a Caritas Hungarica díjat azzal a céllal, hogy elismerjék és értékeljék a karitászönkéntesek különböző szociális területeken végzett példaértékű munkáját. A díj további célja az önkéntesség pozitív társadalmi megítélésének növelése, a karitatív tevékenységre való buzdítás.

A díjazottakat Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettese méltatta. Rámutatott, az elismerést azok az önkéntesek kapják, akik a Karitász tevékenysége során kiemelkedő módon és rendszeresen segítik a legrászorultabb embertársaikat.

Élelmiszerrel, gyógyszerrel, ruhákkal, bútorokkal és egyéb tárgyi adományokkal támogatják a nehéz szociális körülmények között élőket. Betegeket, magányos időseket látogatnak és fizikai, valamint lelki támogatással nyújtanak segítséget számukra. Adománygyűjtéseket, jótékonysági programokat, segélyakciókat, nyári táborokat szerveznek. Gyakran tárgyi adományokat pakolnak, válogatnak, majd készítenek belőlük hasznos csomagokat, amelyeket el is juttatnak a legnehezebb sorsú emberekhez, családokhoz.

Sok időt szánnak a családok meglátogatására és szociális helyzetük felmérésére is, hogy a legjobb helyre jusson a segítség. Saját karitászközösségük lehetőségein túl, az egyházmegyei és országos segélyakciókba is becsatlakoznak, további feladatokat és adminisztrációt is felvállalva. Különösen érzékenyek a legelesettebbek, az idősek, a betegségben szenvedők és a gyermekek problémái iránt. Karitászcsoportjuk tagjaival és településük szervezeteivel élő és jól működő, példaértékű kapcsolatokat, együttműködéseket alakítottak ki, amelyek a rászorulók javára szolgálnak. A „kézzel fogható” karitatív feladatok mellett imádkoznak a rászorulókért, a támogatókért és az önkéntesekért.

Mindezek mellett valamennyi díjazott különösen nagy odaadással, elhivatottsággal és türelemmel áll a rászorultak mellett, vigaszt nyújtva a nehézséggel küzdők számára. Gratulálunk áldozatos, kiemelkedő és példaértékű tevékenységükhöz! – fogalmazhott Zagyva Richárd.

A díjazottak egyházmegyénként 

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Bányai Sándorné
Borné Balogh Erika
Kovács László

Egri Főegyházmegye
Kovács Béláné
Pap Ildikó
Vas Imre Zsoltné

Esztergom–Budapesti Főegyházmegye
Karnevál Margit
Kádár Sándorné
Simongáti Györgyné

Győri Egyházmegye
Cserpesné Németh Melinda Mária
Elek Istvánné
Király Péter

Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kujbus Benedek
Kujbus Benedekné

Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye
Nagy Ferencné
Péli László
Péli Lászlóné

Kaposvári Egyházmegye
Kőnig Gáborné
Mercz Tiborné

Miskolci Egyházmegye
Kutiné Fedor Emőke

Nyíregyházi Egyházmegye
Lieb Árpádné
Rubóczki Antalné

Pannonhalmi Egyházmegye
Maradics Sándorné
Horváth Józsefné

Pécs Egyházmegye
Kovácsné Füri Margit
Simon Miklósné
Széll Mihályné

Szeged–Csanádi Egyházmegye
Korsós Mihályné
Dr. Miseta Mária
Mészáros Géza Zsolt

Székesfehérvári Egyházmegye
Kőrösi Ödönné
Lakatos György
Pill József

Szombathelyi Egyházmegye
Dr. Boda-Novy Zsoltné
Erős Klára
Jóna Imre

Váci Egyházmegye
Dr. Babossné Mezei Katalin
Dr. Percze Ágnes
Sápi Istvánné

Veszprémi Főegyházmegye
Kovács Lajosné
Ughy Istvánné
Varga Zoltánné

Forrás: Katolikus Karitász

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Címkék: egyházmegyék
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-nem-lehet-megorizni-az-egyhaz-tanitasat-annak-tovabbfejlesztese-nelkul
Ferenc pápa: Nem lehet megőrizni az Egyház tanítását annak továbbfejlesztése nélkül!

Október 11-én a Szentatya jelentős beszédet intézett az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa által szervezett találkozó résztvevőihez a vatikáni szinódusi teremben. Hangsúlyozta az egyház hagyományának dinamikus, élő jellegét, és kiemelte a tanfejlődést a halálbüntetés kérdésében.

2017. október 16. hétfő
itt-talalkozo-leanyfalun
Idén is Leányfalun szervezték meg az állandó diakónusok találkozóját

Október 12. és 14. tartották a magyarországi állandó diakónusok és házastársaik, a diakonátus iránt érdeklődők ITT (Imádság, Tanulás, Találkozás) találkozóját és továbbképzését a leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban. A szombati szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros volt.

2017. október 16. hétfő