A Pannonhalmi Főapátság sajtóközleménye

Hazai – 2015. május 26., kedd | 9:57

Az alábbiakban a Pannonhalmi Főapátság szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményét adjuk közre.

A főapátságban 2014 októberében belső vizsgálat indult egy több mint tíz éve történt cselekménysorozat kapcsán, kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt, egy szerzetes nevelőtanár ellen, aki már nem tagja a nevelőtestületnek.

Várszegi Asztrik főapát vizsgálóbizottságot állított fel az addig ismertté vált, illetőleg további, még fel nem derített visszaélések feltárására. A vizsgálóbizottság tagjai: Várszegi Asztrik főapát, Palotai Gabriella pszichiáter, Hortobágyi T. Cirill perjel. Az eljárás következtében az érintett szerzetes elhagyta a rendet.

A főapátság kiemelten fontosnak tartja, hogy átvilágítsa múltját, és az ismertté vált visszaéléseket feldolgozza. A vizsgálóbizottság 2014 októbere óta a tudomására jutott estekben személyesen eljárt, és az érintetteknek minden szükséges támogatást biztosít.

Az esetek feltárása mellett a vizsgálat célja a jóvátétel, valamint a további megelőzés alapjainak megteremtése volt.

Az iskola időközben az UNICEF szakmai irányelveinek megfelelő gyermekvédelmi intézkedéseket foganatosított.

2015. május 25.

Dr. Várszegi Asztrik főapát

Magyar Kurír