A Somogyi-könyvtár is kapott a szegediek kézírásos Bibliájából

Hazai – 2016. január 23., szombat | 20:01

A Ferenc pápának tavaly októberben átadott, kézzel másolt Biblia hasonmását ajándékozták a Somogyi-könyvtárnak, hiszen az intézmény felelt többek között a kezdeményezés lebonyolításáért.

Az ötkötetes művet az a hatvan zarándok vitte a Vatikánba még tavaly októberben, akik maguk is részt vettek a Szentírás másolásában. Ferenc pápa igencsak meglepődött, amikor a részben határon túl gyermekekből álló csoport átadta az ajándékot, s elmondták neki, hogy a bibliamásolásban több mint ötezren vettek részt.

A kötetek első lapjai 1983-ban készültek, amikor a soltvadkerti lelkigyakorlatos házban az odalátogató vendégek másolni kezdték Máté evangéliumát. Az első oldalt Kemény Lajos atya, a Szegedi Hittudományi Főiskola néhai rektora írta, és számos teológus, többek között Erdő Péter bíboros is másolta az evangélium szövegét.

A folyamat néhány év után megszakadt, de tavaly Benyik György, a Szent Gellért-plébániaközösség plébánosa újra felkarolta az ötletet. A bibliamásolás egyik helyszíne a Somogyi-könyvtár volt, ezért a JATEPress kiadó gondozásában megjelent első két nyomtatott kötetet (vagyis a kézzel írt Biblia digitalizált másolatát) a városi bibliotékának ajándékozták.

Az önkéntesek egy-egy oldalra írták a Szentírás sorait, a lap alján pedig névjegyükkel tették személyessé a másolatot. Egy-egy könyv végén megtalálható, hogy mely szignó kit jelöl. Az Ószövetség 4250, az Újszövetség 811 oldalt tesz ki.


Szörényi László, az MTA doktora, volt római nagykövet a terjedelmes, 5061 oldalas kézzel írt Bibliával kapcsolatban azt mondta, a magyar írásszakértőknek is tanulmányul szolgálhat majd. Az Országos Széchényi Könyvtárban máig őrzik a kódexmásoló műhelyekben, apácák tollából származó köteteket, melyekről több tudományos értekezés is született. Rövid történeti visszatekintésében elmondta, Mátyás király sem rajongott különösképpen a nyomtatott könyvekért, inkább a kézzel írt példányokat részesítette előnyben, mert úgy tartotta, azok sokkal életszerűbbek, értékesebbek a sokszorosított változatoknál. Hozzátette, a magyar kézírás történetének páratlan dokumentumát ajándékozták a Vatikánnak és másolatával a Somogyi-könyvtárnak.


Benyik György elmondta, néhány héttel a Vatikánban tett látogatás után köszönőlevél érkezett Szegedre a pápai államtitkárságtól Ferenc pápa nevében, amiben úgy fogalmazott, a bibliamásolás az „Isten szavához ragaszkodás méltó jele”. Összesen 131 csoport dolgozott a másoláson, többek között olyanok is részt vettek benne, akik nem keresztények. A legkülönbözőbb emberek csatlakoztak, alkotmánybíróktól a tanárokon át a börtönben fogvatartottakig, felekezettől és életkortól függetlenül.

Több mint kétszáz fő másolta a Bibliát a Hangoskönyvtárban – mesélte büszkén Palánkainé Sebők Zsuzsanna, a könyvtár igazgatója. A Szőnyi Etelkától kapott kötetekkel kapcsolatban, melyek az Újszövetség négy könyvét, Máté, Márk, Lukács és János evangéliumát tartalmazzák, megjegyezte: becsben őrzik majd az elkövetkező 100-200 évben is.

Benyik György bibliakutató az ünnepség végén elárulta, legközelebb egy közös, magyar hangos biblia felolvasására kéri fel az érdeklődőket.

Forrás és fotó: Szegedma.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria