Ádám Attila és Dominik Berberich közös tanúságtétele a szlovák-magyar kapcsolatokról

Ádám Attila Kecskeméten született, Magyarországon nőtt fel. Dominik Berberich Kassán született, szlovák nemzetiségű. Mindketten a kassai fokolárban élnek, közösségben élő Istennek szentelt világiak.


Ádám Attila

2000-től élek Szlovákiában, jelenleg a kassai fokolárban három szlovák társammal lakom együtt. A nyelvet megtanultam, és egy tájépítészeti stúdióban dolgozom.

Amikor Szlovákiába értem, természetesen bennem volt az igyekezet, hogy tegyek valamit az egyetemes testvériség előmozdítása érdekében, mivel ez Mozgalmunk fő célkitűzése.
Ismertem valamennyire a szlovák-magyar kapcsolatokban rejlő nehézségeket, de a szívem mélyén soha nem értettem a dolgok miértjét. Az első időkben sok nehéz pillanatot okozott a televíziós csatornákon keresztül sugárzott rémhírek és álhírek tömkelege. A lelkem mélyén éreztem, hogy az evangélium tanítása szerint válaszoljak erre a kihívásra. Természetesen sok időnek kellett eltelnie, mire ez konkrétan is megvalósult az emberi kapcsolatokban.
Lassan, a mindennapi tapasztalataimon keresztül sikerült sokmindent megértenem.

Egy alkalommal a Szlovákiában illetve Magyarországon használatos vezetési szokásokról beszélgettünk Dominikkal. Mondtam, hogy szerintem Magyarországon az autósok sokkal udvariasabbak, mint Szlovákiában. Megsértettem. Azt mondta, túlzok és általánosítok. Akkor is, ha azt gondoltam igazam van, hibáztam, mert nem voltam figyelmes arra, aki mellettem van, és meg akartam győzni, hogy én a „jobbakhoz” tartozom.

Sok hasonló esetre emlékészem, és voltak nehéz pillanatok is, de ezek szükségesek voltak ahhoz, hogy megértsek egy alapvető dolgot: a kapcsolatok minősége tőlünk függ, attól, hogy mennyi energiát – szívünket, értelmünket és akaratunkat – szentelünk rá.

Át kellett gondolnom a jóról és a testvériségről alkotott felfogásomat is. Meg voltam győződve arról, hogy az én stílusom, ahogyan a szlovákok felé közeledek, keresem a feléjük vezető utat, az helyes. Azt gondoltam, hogy a közös múlt felelevenítése mindenki számára fontos lehet, és nem volt mindig így. Egy kis idő után a szeretetben kellett megtisztulni és letisztulni, persze ez nem ment magától, hanem azokon az őszinte baráti kapcsolatokon keresztül, amiket sikerült ezekben az években felépíteni.

Dominik Berberich

Kassán születtem és ott is nőttem fel. A szlovákok és magyarok közötti kapcsolat közelről érintett már gyermekkoromban .

Miután pár évet Kassán kívül töltöttem, 2004-ben visszatértem szülővárosomban, ahol most a fokolárban élek. Itt találkoztam Attilával. Így együtt élünk, ő magyar, én szlovák vagyok. Itt indult el számomra a magyar kultúra közelebbi megismerése, Attilán keresztül sokkal mélyebben megismertem azt. Felfedeztem magamban egy újfajta érzékenységet is, ahogyan a szlovák-magyar kapcsolatokhoz hozzáállok. Néhány példával illusztrálom tapasztalataimat:
Rájöttem, hogy köteles vagyok beleélni magam annak a helyzetébe, aki mindig kisebbségként van számon tartva, és mindig a többségi vélemény mérvadó a számára. Például bizonyos viccek, amelyekkel a kisebbség tagjait teszik nevetségessé, mára számomra már elfogadhatatlanok, és mélyen megértem, hogy bizonyos viccek sértőek lehetnek.

Megérettem, hogy sok nézeteltérés vagy feszültség negatív érzelmekből táplálkozik, amelyeknek a sajtó gyakran hátszelet csinál. Ezek a negatív érzések és előítéletek már belegyökereztek gondolkodásmódunkba, és a döntő többségüknek semmilyen racionális alapja nincs.

A problémák alapja sokszor egyszerűen csak a kultúránk, szokásaink, kifejezésmódunk különbözőségében rejlik. Én pedig azt gondolom, hogy éppen ezek a különbözőségek, egymás kölcsönös megajándékozásának és gazdagításának eszközei lehetnek.

Attilával és más magyar barátaimmal megélt kapcsolatokon keresztül megértettem, hogy meg kell változtatnom a véleményemet a magyarokról és Magyarországról. Ebben a mentalitásváltozásban sokat segítettek az utóbbi pár évben tett magyarországi látogatások, ahol a kedves fogadtatás révén megszületett bennem a meggyőződés: igenis lehetünk testvérek, és már azok is vagyunk.

Attilán keresztül sokmindent megismertem a magyar kultúrából, de ez még korántsem minden, továbbra is érdeklődéssel foglalkozok a szlovák-magyar kapcsolatok összefüggéseivel.

Az ilyen találkozó, mint a mostani, sok remény adnak a kapcsolataink jövőjét tekintve. Ezért meg vagyok győződve, hogy a szlovák-magyar kapcsolat jó irányban halad.

Ádám Attila

2007-ben arra gondoltunk, hogy ezt a tapasztalatot tovább kellene adnunk másoknak, hogy a remény mindenkié legyen. 2007 januárjában szerveztünk egy irodalmi-zenei estet, amelynek témája a szlovák-magyar párbeszéd volt. Nagyon egyszerű, kétnyelvű program volt. A különböző irodalmi és zenei betétek segítségével sikerült bemutatni azt a típusú barátságot, ami közöttünk van. Mintegy 70-80 meghívott volt jelen.

Azóta csatlakozott kezdeményezésünkhöz a Katolikus Egyetem, Kassa város önkormányzata, a Szent Gellért Pasztorációs Központ, és Magyarországról az Esztergomi Hittudományi Főiskola képviselői is támogatták ügyünket: Székely János püspök, Käfer István professzor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem keretében működő Szent Adalbert Közép-Európa Kutatócsoport vezetője és Kozma Gábor főtanácsos.

Azt tapasztaljuk, hogy lassan-lassan szemléletmódunk megváltozik, bizonyos előítéletek eltűnnek, ami óriási örömmel és reménnyel tölt el minket. A Szlovákiában töltött évek tapasztalatából kiindulva, ma már teljes meggyőződéssel mondhatom, hogy lehetséges úgy szeretni a másik hazáját, mint a sajátomat, Szlovákiát mint Magyarországot. Ebben áll a mi parányi hozzájárulásunk egy testvéribb Európa építéséhez.

Fotók: Bartus Sándor