Adományboltot nyitottak Marcaliban

Hazai – 2012. november 20., kedd | 16:15

November 19-én, Szent Erzsébet ünnepén, megnyitották Somogy megye első adományboltját. Az Angliából eredő kezdeményezés az otthonokban feleslegessé váló javakat az adakozók ingyenesen átadják értékesítésre, és az adománybolt a teljes hasznot jótékony célra fordítja.

„Akár adsz, akár veszel, mindenhogyan jót teszel” – fogalmaz az adománybolt kezdeményezés mottója. Célja, hogy feleslegessé váló javakat (ruha, bútor, könyv, műszaki cikk, játék) az adakozók ingyenesen átadják az adományboltnak, ahol azt kedvező áron értékesítik, majd a teljes hasznot jótékony célra fordítják. Időszakonként egy munkacsoport ítéli meg, hogy mikor és kinek és mennyit juttatnak. A bolt Szent Erzsébet nevét és szellemiségét szeretné viselni, akinek a kezében még a rózsa is kenyérré változott – mondta a boltot vezető Fábos család.  Segítőket is találtak a megvalósításhoz, támogatta az adománybolt létrehozását a Marcali Városi Önkormányzat, a Római Katolikus Egyházközség, a Kaposvári Egyházmegyei Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Marcali Csoportja, valamint cégek és magánszemélyek.

Az adománybolt szülőhazája Angliában van, ahol 1947-ben, Oxfordban nyitottak először. Magyarországon már 19 működik országszerte. Legutóbb Zalaegerszegen nyitottak egyet, a Centrum Áruházban.

Kaposvári Egyházmegye/Magyar Kurír